Ria, ria, Bulgária

Nagyon szeretem a bolgárokat. A lengyeleket is persze, de a bolgárok felé talán még erősebb szeretetenergiákat küldök, kompenzálok kicsit a magyarok nevében a szinte egyoldalú (onnan jövő) vonzalom miatt. Sajnos utoljára gyerekkoromban jártam Bulgáriában, de aztán szerencsére Nagy Lászlótól megjött az ostorcsapás a fordításokkal, Radicskovot kiadta az Európa, jók voltak a történelemtanáraim, és Sztoicskovval volt a legjobb a Barcelona. Todor Zsivkov pedig semmivel sem volt jelentősebb idióta, mint Gustav Husák. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kijelentsem, ha valaki még egyszer leírja és kimondja, hogy bulgár, azt feljelentem. Tehát az ország Bulgária, lakói pedig a bolgárok. És ez a kertészeti műleírásokra is vonatkozik. A bolgár popzenéről keveset tudunk, ami persze nem a legnagyobb baj ezen a világon, ráadásul ahol ínség van, ott közel a segítség. Ez, mint már annyiszor, Kovács Ákostól érkezett, ezúttal villanypostán (Temesi Ferenc szíves közlése), csak rá kellett kattintani, és bekövetkezett azonnal, amire a feladó a bevezetőben felhívta a figyelmet, jelesül: beszarsz. A videón bizonyos Nevena Coneva látható a bolgár Megasztárból, amint éppen egy Whitney Houston-dalt igazít helyre. Az eredeti előadóról többek között azt érdemes tudni, hogy a nyolcvanas években jelent meg egyszer csak, úgy énekelt, mint Aretha Franklin, és úgy nézett ki, ahogy Halle Berry mindig is szeretett volna mint Bond-girl, kijőve a habokból. Aztán a degenerált férjének köszönhetően annyira rácsúszott a drogokra, hogy Amy Winehouse hozzá képest elsőbálozó, de az nagyjából úgy maradt, hogy a dalait szinte képtelenség ki- és felénekelni, elsősorban technikailag. Ez a konszenzus Conevát láthatóan a legkevésbé sem zavarta, felrontott a színpadra, és a zsűri egyetlen Pély Barnaként rázkódott, amikor pedig egy ihletett pillanatban ő rázta meg a fenekét, elszabadultak az indulatok. Köszönhetően elsősorban annak, hogy a helyi kompozitor kissé áthangszerelte a művet, és a megfelelőnek látszó helyeken behívta a rezeseket. Amióta Goran Bregovic lezuhant a kertjében elhelyezkedő meggyfáról, komoly aggodalmaim támadtak a jövőt illetően, de mindenki fellélegezhet, a Balkán változatlanul boldog. El sem tudjuk képzelni, hogy mennyire.
Harminchét évvel ezelőtt, huszonhét éves korában Párizsban meghalt Jim Morrison költő-énekes, The Doors. Egyszer ültem a sírján a Pčre-Lachaise-ben, nem meszsze Chopinétől. Chopin szívét viszont egy lengyel templomban láttam. Morrison amerikai volt, egy Venice Beach-i srác. Ez az én globalizmusom. Fel is dobtunk itt Mindszentkállán egy kis Doorst Peter Ogival. Nirvánia, Bulgária.
Örvendetes viszont, hogy nem sokkal a Mindenzene kérdésfelvetése után (Hol vagytok, punkok?) a méltán népszerű bécsi Kunsthalle is rávetődött a punk témára, és megpróbálta felmutatni, mi is történt valójában azonkívül és amellett, hogy átszúrták a királynő száját egy ziherejsztűvel. Részben sikerült, részben meg eleve nem is sikerülhetett. De az a legjobb az egészben, hogy ez végre kiderült. Hogy minden fontos korszak szánalmasan dokumentálódik, néhány csúcspatkány a mennybe megy, a többire meg éppen nem ért rá a fotós, mert aznap még volt négy nagyon fontos melója, a szerkesztővel meg butaság ujjat húzni. A legjellemzőbb révülések így aztán magánarchívumokban lelhetők fel talán, ha egyáltalán. Mert amikor a legdurvább dolgok mennek, az ember nem fényképez. A punk pedig eleinte nem a divattervezők eldorádója volt, az csak később jött, hanem a kilátástalanság üvöltése, a lehető legdurvább ön- és közvetlenkörnyezet-pusztítás a lakótelepek mélyéről. Szerencsére a Kunsthalléban erről is akad némi megrázó muníció.
A műfajon belül létezik olyan bekeretezés is, hogy kaliforniai punk, amely már önmagában is egy jó kis anakronizmus, jó távol is áll a brit verziótól. Ami egyébként érthető, ki a fenének van kedve hígítót szipákolni egy biciklitárolóban, amikor odakint állandóan süt a nap, és a legrosszabb esetben is el lehet húzni a sivatagba kaktuszt rágcsálni, ahogy azt Morrison tette annak idején. A Green Dayt is ide sorolhatjuk egy nagy adag jóindulattal, csak Sid Vicious meg ne pördüljön a sírjában. A Green Dayt egyébként nem izgatja különösebben, hogy ők akkor most punkok vagy nem, szerintük ez nem hajviselet és orrkarika kérdése, amiben igazuk is van, ráadásul rögtön az első lemezüket annyira bevették a népek, hogy azt csinálnak, amit akarnak. Négy éve például jóformán semmit, legfeljebb különféle szatellit projektekkel múlatták az időt, mint például legutóbb a Foxboro Hot Tubs (FHT) nevű formáció. A Foxboro Hot Tubs egyébként egy szórakozóhely, ahová gyakran járnak a zenekar tagjai, a lemezüknek pedig az a címe, hogy Stop Drop and Roll, és szépen illeszkedik a retróvonalba. Visszanyúlás a hatvanas–hetvenes évekbe, a garázsba, a beatbe, néhol igencsak konkrétan. Who-, Kinks-, Iggy Pop-, Sex Pistols-motívumok köszönnek vissza, a hanggyárban pedig meggyőző bakelitérzést sikerült előállítani. A végtermék elég zilált ahhoz, hogy azoknak is bejöjjön, akik amúgy hideglelést kapnak a Green Daytől. Ja, az hogy az FHT nem más, mint a Green Day, úgy derült ki, hogy apránként csepegtették a matériát az interneten, aztán valaki rájött, és továbbadta. Ez az új punk. Tanulj meg három akkordot és egy marketingkézikönyvet. Röhej.
Az amerikai indie-hadszíntér jeles szereplője, a Death Cab For Cutie (DCFC) is többéves szöszmötölés után jelentkezett új anyaggal, és a Narrow Stairs című album úgy jó, ahogy van. Nem állítom, hogy reveláció, de ez nem is baj, nem bújhat elő minden lövészárokból egy Bors őrmester. Viszont tele van mindenfélével, ami jót tesz a rock and rollnak, érzelmekkel, költészettel, pimaszsággal, önbizalommal és kétségekkel. A DCFC úgy nőtte ki kezdeti rajongótáborát, és kopogtatott be a mainstream ajtaján, hogy dalaikból egyszer csak önhibájukon kívül olyan sorozatfüggőknek készült művek kezdtek bespejzolni, mint a Narancsvidék, a Sírhant művek vagy a Grace klinika. Ettől azonban mit sem veszítettek önállóságukból, a Narrow Stairs második száma például nyolcperces, ebből az első négy instrumentális, és nem is túl bonyolult. A Barátok köztből valószínűleg kidobták volna őket.

Nevena Coneva: I Will Always Love You l l l l l
No One Is Innocent (Kunsthalle, Bécs) l l l l l
Foxboro Hot Tubs: Stop Drop And Roll l l l
Death Cab For Cutie: Narrow Stairs (Warner) l l l l