Teszt élesben több olvasattal

Egybehangzóan jelezték a közvélemény-kutató intézetek legfrissebb felmérései a tendenciát, miszerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem zártkörű rendezvényén elhangzott Orbán-beszéd nyilvánosságra kerülése jelentős mértékben apasztotta a legnagyobb ellenzéki párt táborát. Egyes becslések szerint akár félmillió potenciális szavazó is elpártolhatott a Fidesztől, döntően a bizonytalan szavazók sorát gyarapítva. Megnőtt az MSZP támogatottsága is. A két nagy párt közötti olló szűkülésének elemzéséből a kutatók többsége arra a feltevésre jutott, hogy ha most tartanák a parlamenti választásokat, akkor jelentős fölénnyel győzne ugyan a Fidesz, ám a nemrég még elérhetőnek tűnő kétharmados többség már aligha jönne össze.
Pánikra persze semmi ok, hiszen az adatoknak többféle olvasata is lehetséges. Nem kizárt, hogy az MSZP előretörése csupán egy könnyű nyári fuvallat, amelyik nem lesz képes komolyabb felfordulást okozni a közel két éve változatlan erőviszonyok terén. Talán nem is jött rosszul a Fidesznek, hogy az eredeti szövegkörnyezetből kiragadott és szándékosan félreértelmezett orbáni mondatok nyilvánossága kerültek, mert így legalább sikerült élesben tesztelni, hogy mekkora szavazói réteget tud befolyásolni Gyurcsány Ferenc kormányának kampánygépezete. Ennek ismeretében pedig az is könnyebben számítható ki, hogy a március 9-i népszavazáson a három igen mellett felsorakozó 3,3 millió választópolgár közül valójában milyen nagyságúra tehető azok aránya, akik soha nem szándékoztak a Fideszre voksolni, csupán egzisztenciális félelmeik terelték őket egy referendum erejéig az ellenzék táborába. Amennyiben a kormányzati kommunikációs erőforrások totális mozgósítása valóban csak néhány százaléknyi szavazó erejéig tudta lefaragni az MSZP tetemes hátrányát, akkor a Fidesznek komolyabb veszélyektől a későbbiekben sem kell tartania. Próbálkozhat Gyurcsány a maga jól megszokott trükkjeivel, a legalantasabb módszerekkel gerjesztve a polgári oldal ellen irányuló indulatokat, a kívánt hatást semmiképpen nem fogja tudni elérni, vagyis nem lesz képes kétesélyessé tenni a következő parlamenti megméretést. Ez a verzió azonban csak akkor tekinthető helytállónak, ha a Fidesz visszaesése átmenetinek bizonyul, és a következő hónapokban újra szélesebbre fog nyílni az a bizonyos olló. Kérdéses viszont, hogy mi történik akkor, ha a megnövekedett önbizalmú szocialisták erőre kapnak, és a Fidesz esetleges újabb hibáit kihasználva képesek lesznek hátrányuk további csökkentésére.
Minden egyes nap, amelyet sikerül túlélnie a kisebbségi kormánynak, és amelyik az előre hozott választások dátumának kihirdetése nélkül telik el, az MSZP malmára hajtja a vizet. A koalícióból kilépett SZDSZ aligha fogja kezdeményezni az Országgyűlés feloszlatását. Kétszázalékos népszerűségi mutatójuk miatt számukra létkérdés, hogy a jelenlegi állóvizet semmi ne korbácsolja fel. Ha ennek az az ára, hogy a jövő évi költségvetést és az adótörvényeket mindenképpen el kell fogadni, akkor a szabad demokraták meg fogják tenni azokat a lépéseket, amelyek életben tartják az egykor koalíciós partner kényszerkormányát. Még csak gombokat sem kell nyomogatniuk. Elegendő egy olyasféle kollektív távolmaradás, amilyet három évvel ezelőtt tanúsítottak az államfőválasztás idején. Leginkább azzal lehetne zavarba hozni őket, ha a Fidesz olyan alternatív törvényjavaslatok benyújtásával próbálkozna, amelyek tartalmazzák a liberális szellemű adó- és költségvetési politika egyes pilléreit is, például a személyi jövedelem- és a forgalmi adók kulcsainak nagymértékű csökkentését. Arra nincs garancia, hogy az SZDSZ ez esetben is a polgári oldal mellé áll, ám olyan döntéskényszerbe kerülne, amelyből nehezen tudna identitászavar nélkül kijönni.
Ha a szabad demokraták húsz mandátumát nem számítjuk, akkor az MSZP-nek lényegében ma is kényelmes többsége van, hiszen a betegeskedő képviselők nélkül is több mint egy tucattal van több mandátumuk, mint a velük szemben felsorakozó ellenzéki frakcióknak. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor számára annyira fontossá vált az újdonsült SZDSZ-elnökkel, Fodor Gáborral történő mielőbbi találkozás. Az egykori koalíció renegátjai nélkül semmiféle alkotmányos lehetőség nincs Gyurcsány Ferenc megbuktatására. Ez a találkozó azonban eredménytelen volt. Fodor háttere rendkívül labilisnak tűnik. Jellemző az erőtlenségére, hogy például a pártelnökként megbukott, már-már közutálatnak örvendő Kóka Jánost sem tudta eltávolítani a parlamenti frakció éléről. Ha valamiféle csoda folytán tehát tető alá kerülne egy Orbán–Fodor-egyezség az előre hozott választások kiírásáról, a Fodorral szemben álló kemény mag mindezt gyorsan el tudná szabotálni. Ráadásul ezt a megállapodást az MDF-nek is támogatnia kellene, amelynek pillanatnyilag nem érdeke, hogy a padlón lévő MSZP gyors bukása után nélküle következzen be egy jobboldali választási győzelem.
Gyurcsány Ferencnek a miniszterelnöki tisztségből történő leváltásával sem kell a közeljövőben számolni. Az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlése az előzetes várakozásokkal ellentétben semmiféle befolyást nem gyakorolt a kormányfői székre, az MSZP-n belüli tiltakozások pedig átmenetileg elcsitulni látszanak. Lehetséges természetesen, hogy mindez csupán vihar előtti csend, és a lappangó indulatok bármikor elszabadulhatnak. Ehhez azonban minimum egy olyan politikai földrengésre lenne szükség, mint amilyen egy éve a Zuschlag-botrány volt. Gyurcsány mellett szól, hogy eddig ügyesen manőverezett a különböző párt- és kormánytisztségek osztogatásakor, és a kiszivárogtatott Orbán-beszéd egyes részeit is megfelelően tudta hasznosítani. Gondoljunk a nyugdíjasok körében közpénzekből indított kampányra, amelyik vitán felül eredményes volt abból a szempontból, hogy felerősítette az idős szavazók Fidesszel szembeni bizalmatlanságát. Némi segítséget a nemzetközi gazdasági folyamatok is jelentettek. A Mercedes kecskeméti beruházásának bejelentése például valóságos lottóötös volt az alacsony gazdasági növekedési ütem és a súlyosan beteg államháztartás csapdájában vergődő kormány számára. Az energiaárak világszerte tapasztalható aggasztó mértékű növekedése vagy az EU lisszaboni alapszerződésének írországi bukása sem gyakorolt olyan hatást a hazai belpolitikai folyamatokra, hogy az tovább rontsa a szocialisták túlélési esélyeit.
Arra is mutatkoznak jelek, hogy a kormány a reformok jegelése mellett néhány gondosan kiszemelt választói célcsoport várható voksainak megvásárlásától sem fog visszariadni. A segélyezést közmunkához kötni akaró monoki polgármester elleni hecckampány egyik élharcosa maga a miniszterelnök volt. Gyurcsány pontosan számolt azzal, hogy a társadalom egy része, amelynek megélhetése már hosszú ideje a túlzottan nagyvonalú állami és önkormányzati segélyekre épült – és amelynek kényszerítő erő híján sem a tanulásra, sem pedig a munkavégzésre nincs megfelelő hajlama –, szavazatszerzési szempontból rendkívül értékes bázis. Látszólag zavaró tényező, hogy az MSZP elkötelezett hívei is egyetértenek a monoki modellel. Ez is közrejátszhatott abban, hogy időközben a kormányfő is hasonló szociális reformokat hirdetett meg. Korántsem vehető azonban biztosra, hogy ez a kettősség a zűrzavar jele. Gyurcsány pontosan ráérzett, hogy a szocialisták gondolkodásmódja dupla fenekű. Az emberi jogok iránti látszólagos érzékenység mögött a megélhetési nacionalizmus farkaspofája lapul. Máskülönben aligha fordulhatott volna elő 2002 tavaszán, hogy a rasszizmus és a szegénység elleni harc könnyes szemű aktivistái magasztos szólamaik hirdetése mellett vígan uszítottak a huszonhárommillió román beözönlésének nem létező veszélye ellen.
Konklúzióként tehát levonható, hogy a Fidesznek számolnia kell a veszéllyel, hogy az ellenfél a nyári uborkaszezon idején további százalékok ledolgozására is képes lehet. Ennek elkerülése még akkor sem lesz egyszerű, ha az ellenzék egy minden létező eshetőséggel számoló forgatókönyvvel rendelkezik. A következő parlamenti választások időpontja rendkívül bizonytalan. A váratlan szituációkra hellyel-közzel még mindig hatékonyan reagáló Gyurcsány 2010-ig történő talpon maradása pedig szintén nem zárható ki.
Az ősz pedig várhatóan tűzforró lesz.