Elődöntőt érő korszakos siker

Női kézilabda-válogatottunk 34-30-ra legyőzte Romániát, és bejutott az olimpia elődöntőjébe. Alig idézhető fel, hogy a sportágban mikor sűríthettünk bele egyetlen mondatba két ekkora, önmagában is fantasztikus sikert, de annyi bizonyos: a magyar lányok hatodszor szerepelnek a játékokon, és olyan teljesítményt, mint a keddi, másodszor nyújtottak. Először 2000. szeptember 29-én, a sydneyi elődöntőben Norvégia letarolásakor, de akkoriban általános vélekedés szerint a miénk volt a világ legjobb csapata. Mostanában ezt valahogy senki sem mondja, az előzmények nélküli diadal ezért is csoda, legalábbis csodálatos.

Az oroszoktól és a koreaiaktól két mérkőzésen beszedett mínusz húsz után a többség inkább azért fohászkodott, nehogy túl nagy verés legyen a vége, ám az 50. percben úgy tűnt, mégis az lesz; hiszen 30-21 volt az eredmény, csakhogy ide! Hajdu János szövetségi kapitány előzetesen jól számított, amikor a románok magyarfóbiájára építve viharos kezdést kért, és Görbicz talpról, alulról eleresztett bombagóljai, Pálinger bravúrjai, a két szélső, Kovacsicz és Vérten helyzetkihasználása, valamint a végre valódi védelmet nyújtó védekezés megroppantotta az ellenfelet. Amely egyébként saját magát is bomlasztja belülről, hiszen a Gheorghe Tadici szövetségi kapitány és a kulcsjátékosok között az Oltchim Valcea klubján belül kirobbant viszály, amely az edző menesztéséhez vezetett, nem múlt el nyomtalanul. A mételyt tavasszal vetették el, és számunkra a legjobbkor, augusztusban kelt ki. A diktatúrára épült régi rend felbomlott, az új pedig még nem alakult ki. Tadici keserű beletörődéssel vallotta be: „Bármivel próbálkoztunk, nem működött. A két kapust is hiába cserélgettem, egyik sem lendített rajtunk, a magyarok motiváltabbak és jobbak voltak.”
Például Ferling Bernadett, aki a követő emberfogással őrzött Görbicz helyén parádézott, élete formáját futotta. Hajdu két nappal korábban arra panaszkodott, három közepes teljesítménnyel ilyen szinten nem lehet nyerni, hát, most ha másfél órára is, de hirtelen lett öt világklasszisunk. Odaát egyedül Ramona Maier dacolt e nyomasztó túlerővel, pedig a jobbszélre száműzték jobbkezes létére, de tizenhárom kísérletéből tizenegyszer betalált, többször egyedül hozta vissza hátrányba került csapatát, és tartotta egészen a 40. percig, ám ekkor ő is elfogyott. Bezzeg a mieink! Tóth Tímea még mindig betegen vállalta a játékot, de amint pályára lépett, egészen valószínűtlen módon folyamatosan mosolygott, és nem mellékesen öt próbálkozásából négyet bevágott. Az interjúzónába érve pedig kijelentette, ha hazatérve a reptérről egyenesen kórházba kell mennie, most az sem érdekli, az utolsó leheletéig küzdeni fog. Pálinger Katalin is végletesen fogalmazott: „Már otthon tudtuk, hogy a negyeddöntő lesz az élet-halál meccs, erre készültünk lélekben is, ezért minden előzmény megszűnt számunkra. Óriási érzés, hogy ilyen tudatosan és logikusan kézilabdáztunk végig, és ha erre képesek vagyunk, senkitől sem kell tartanunk.”
Hacsak nem saját magunktól, no meg attól az alapigazságtól: a csoda attól csoda, hogy nem ismétlődik háromnaponta. Az oroszok elleni elődöntőt pedig ma vívják, mert ők jöttek be, ahogyan vártuk. Illetve nem egészen úgy, kétszeri hosszabbítás után, vért izzadva, 32-31-gyel a rengeteg esélyt és ziccert eltékozló franciákkal szemben. Jevgenyij Trefilov mester nem is volt hajlandó együtt ünnepelni játékosaival, és amikor a kedvence, Irina Poltorackaja utána szaladt, dühösen odaintett neki: hagyjatok engem békén! A jeleneten Kökény Beatrix, a második hétre Pekingbe érkezett olimpiai ezüst- és bronzérmes egykori irányító is remekül szórakozott, aztán megjegyezte: „Előzetesen én is a franciákat választottam volna magunknak, de most már azt mondom, jó, hogy nem ők jutottak tovább. Mert mindent ütnek, vágnak, ami mozog, úgy szétvertek volna minket, hogy a kórházban kötünk ki, nekünk ez ellen a stílus ellen nincs ellenszerünk.” Múlt pénteken még az oroszoké ellen sem volt, ezt jelezte a 33-24-es vereség, de a mai összecsapásnak mindkét fél merőben más alapállásból vág neki.
Meg aztán a bevezetőben mondottakat se feledjük: a Románia feletti 34-30-as diadal önmagában, önmagáért is korszakos siker, hogy ráadásul olimpiai elődöntőt ért, azt tekintsük a sors különleges, ámde megszolgált kegyének.