Monoki mélyszegénység alul- és felülnézetből

Cukros vízzel táplált csecsemők, prostitúciótól rettegő tini-lányok, uzsorakamatok terhei alatt roskadozó szülők, lakásfelgyújtással fenyegetőző hitelezők és autókonvojjal terrorizáló kigyúrt nehézfiúk – pillanatképek a monoki mélyszegénység mindennapjaiból. Az egyik oldalon a nyomorban és adósrabszolgaságban vergődő kiszolgáltatottak, míg a másik oldalon az ötven-, száz-, esetenként kétszáz százalékos uzsorakamatra kölcsönt adó haszonélvezők. Ugyanaz a közeg, alul- és felülnézetből.

Monokon az elmúlt években legalább több tucat család esett áldozatul néhány, uzsorakamatra kölcsönt adó hitelezőnek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistelepülés jegyzője szerint azonban a károsultak és az ügyben érintettek száma ennél sokkal nagyobb is lehet. Sokan félelmükben nem mernek az önkormányzathoz vagy a nyilvánossághoz fordulni. Szabó Rita hét éve dolgozik jegyzőként Monokon, a probléma már akkor is létezett, bár a helyzet azóta folyamatosan romlik. Az utóbbi időben mind több bajba jutott ember fordul hozzájuk, de az önkormányzatnak nincs eszköze, hogy megoldást találjon a problémára, a rendőrség pedig tehetetlen, mivel a károsultak legtöbbje nem mer azok ellen vallani, akik kisemmizték őket. – Annyit tehetünk, hogy a bajba jutott családoknak átmeneti segélyként pénzbeni vagy természetbeni támogatást nyújtunk, illetve a gyerekek után rendkívüli gyermekvédelmi segélyt folyósítunk. Igyekszünk a család férfi tagjának munkát adni, és megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy változtassanak az életvitelükön – vázolja a lehetőségeket.
A rendszer a kívülállók számára átláthatatlan, a jegyző szerint az egész egy piramishoz hasonlít, amelynek csúcsán ismeretlen vezetők helyezkednek el, akik több település uzsorakölcsöneit felügyelik. A „láthatatlan személyek” egy-egy községben néhány befolyásos családdal állnak kapcsolatban, akik a mélyszegénységben élőket behálózzák, és a gyakorlatban bonyolítják le a „hitelügyintézést”. A helyiek szerint ha valaki megpróbál kitörni a csapdából, a főnökök intézkednek a nehézfiúk mozgósításáról, akik bármilyen eszközzel meggyőzik a renitens személyt arról, hogy fizetnie kell, ha pénze nincs, akkor le kell mondania otthonáról. A monokiak előtt a meggyőzés szerteágazó változatai ismertek: megfenyegetik a családot, hogy mindenkit eltesznek láb alól, vagy azzal riogatják a károsultakat, hogy rájuk gyújtják a házat. Ha kell, ízelítőt is adnak az eszközökből. Először csak egy fekete, elsötétített üvegű autó jelenik meg a család háza előtt, ha ez nem segít, akkor jön a fizikai meggyőzés, akár bántalmazás. A nehézfiúk rendre visszatérő szórakozása az is, hogy időnként elrettentésül 20-30 autóval összegyűlnek, és konvojba verődve végigvonulnak a „felségterületükön”.
A bajbajutottak azonban nem csak a házukkal fizethetnek a hitelezőnek. Előfordul, hogy a család
fiatal lány tagját prostitúcióra kényszerítik, vagy autóba dugják az egyik fiúgyermeket, és egy fővárosi építkezésen – gyakorlatilag rabszolgaként – dolgoztatják le vele a felvett kölcsönt. A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy sok uzsorás a saját rokonait is kisemmizi.
Az egyik monoki roma család, amely hajlandó volt munkatársunknak beszélni helyzetéről, már a totális eladósodás határára jutott. Több mint négyszázezer forinttal tartoznak a hitelezőnek. Az anya úgy emlékszik vissza, először csak néhány tízezer forintot kaptak, és ötvenszázalékos kamatra élelmiszert is adott nekik az uzsorás. Az összes kapott érték, bizonygatja az asszony, alig haladhatja meg a százezer forintot, most mégis több mint négyszázezer forintot követelnek tőlük. – A gyerekek miatt volt szükség a pénzre. A havi alig több mint százezer forintból nem tudunk kijönni – mutat a csemetékre, majd szégyellősen vall a család nyomoráról: előfordult, hogy a pár hónapos gyereknek napokig csak cukros vizet tudtak adni.
Anna – a roma asszony kérte, hogy ne valódi neve szerepeljen a cikkben, mert fél – férje műtéti költségeihez kért kölcsön. A kapott összeg alig néhány ezer forintra rúg, most mégis több mint százezer forintot követelnek rajta. Egy másik család ügye szerencsésen zárult. Tőlük gyakorlatilag az egyik társaság már elvette a házat, a monoki polgármester közbenjárására azonban sikerült megoldást találni a helyzetükre. Szepessy Zsolt az utolsó pillanatban lépett közbe, amikor a nyolc-kilenc fős csapat már a nagyszobában ünnepelte az ingatlan megszerzését, a bajba jutott család pedig a konyhában remegve várt a csodára. Ők megmenekültek, a többség azonban nem szabadul az uzsorások szorításából.