Dunát rekeszteni

Szeptember 11-re napolta el a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége azt a döntést, hogy pályázat nélkül meghosszabbítja-e a Duna TV jelenlegi elnökének, Cselényi Lászlónak a megbízatását. Ez a dátum ismert okokból nem kifejezetten pozitív tartalmakkal telítődött – mégsem emiatt vannak baljós előérzeteim.
Szolgálati közleménnyel kell kezdenem: az évezred elején – más elnökség alatt – másfél éven át voltam e televízió alkalmazottja. Tanulni mentem oda: új formanyelvet elsajátítani; tévés magazint, dokumentumfilmet szerkeszteni és vágni. Ez merőben más gondolkodást igényel, mint az írott sajtó: áldozatos kollégák nélkül nem is sikerült volna a dolog. Miközben nem adtam fel a publicisztikai és irodalmár pályát sem, negyvenévesen belekóstolhattam a közszolgálati televíziózásba. Máig hálás vagyok ezért a megkésett lehetőségért. Amikor a megboldogult Ördögh Szilveszter kurátor meghozta a hírt a Köztársaság térről, hogy a hatalomba csöppent Lendvai Ildikó és Medgyessy Péter mely munkatársaknak kéri a fejét ezüsttálcán a kilátásba helyezett költségvetési pótpénzért cserébe, egy pillanatig sem ellenkeztem: ennyi viszontáldozatot igazán megért, hogy az Antall József, Csoóri Sándor és Sára Sándor által megfogalmazott médiaetosz valamelyest átmentse magát. Más kérdés, hogy az ígért pluszpénzből nem lett semmi – ennyit az ezüsttálcák hasznáról, ha szocialistákkal üzletelünk. Hat éven át megtartóztattam magam attól, hogy volt munkahelyem folyó ügyeiben véleményt nyilvánítsak. Kivételt csak egyszer tettem: amikor bizonyos politikai ötletelők meg akarták szüntetni a Duna Televíziót, vagy legalább beolvasztani valami homályos konglomerátumba. Van azonban egy pont, amikor ideje van a szólásnak. Ez az a pont.
A Duna Televízió olyan céllal jött létre, hogy virtuálisan összefogja a szétforgácsolt összmagyarságot. Gyarló az emlékezet, ezért nem árt felidézni: az új médium létezését az az SZDSZ támadta a legvehemensebben, amelynek a Cselényi-elnökség alatt gyakorlatilag sikerült elfoglalnia a Duna hírműsorait. A hivatásos műsorvizsgálók jobbára statisztikáznak, tartalomelemzést alig végeznek, de tény: a szabad demokrata politikusok bármikor bejuthattak a műsorfolyamba, s olyasmi sem jelent meg a képernyőn, amit ők rosszallhattak volna. Miközben a Fidesznek és a KDNP-nek végképp elfogyott minden bizalma a 2005 februárjában konszenzussal megválasztott Cselényi iránt, s a hírek szerint egyelőre az MSZP is ingadozó, megosztott a mandátumhosszabbítás dolgában; a kettős állampolgárságról szóló népszavazási antikampány értelmi szerzője, az SZDSZ teljes mellszélességgel kiáll mellette.
Mindez azonban beleférne a demokráciába, hiszen a pártszimpátiák is változhatnak – ám a beállt változások immár a Duna Televízió lényegét érintik. Azonkívül az elnök úr nem azt ígérte, ami most van. Szava sem volt például arra, amikor kulturális szerkesztője azt találta mondani: márpedig az ő műsorába nem teszi be a lábát olyan szélsőjobboldali alak, mint Csoóri Sándor. (A történetet Szőcs Géza, a kuratóriumi elnökség tagja írta meg.) Pedig Cselényi a debütálásakor még másféle célokat fogalmazott meg, az „alapító atyákkal” összhangban. „Hű akar maradni az intézmény alapító okiratában foglaltakhoz, és saját arculatú, markánsan nemzeti, össznemzeti jellegű, kulturális-művészeti csatornát szeretne” – ígérte. „Olyan műsort kell készíteni, amely immár nem a perifériának szól, hanem szervesen összekapcsolja, egységes egészként kezeli a magyarságot, világnézeti és politikai törésvonalaktól függetlenül.” Továbbá „olyan televízió megvalósítását tervezi, amely különösen érzékeny és fogékony a kis nemzetek és kisebbségek problémáira, képviseli érdekeiket”. Ennek érdekében „az érdekességre, a frissességre, a jó értelemben vett szellemi izgalom megteremtésére kell törekedniük a képernyőn az új műsoroknak és a megújulásra képes régieknek is”. A honlap által rögzített program olyan szép, hogy szebb már nem is lehet.
Ezzel szemben a valóság meglehetősen rideg – nemhiába tartottak a nyáron válságtanácskozást. Az elnök egy jövőképet megfogalmazó dolgozatban nem kevesebbet fogalmazott meg, hogy ki kell szervezni a még megmaradt műsorokat is, a régi szép Hankiss Elemér-féle modell szerint, amibe később a Magyar Televízió is belerokkant. A vélemény szubjektív, de a krízist az elkeserítő számok is alátámasztják. Az átadás-átvétel évében, 2004-ben a határon túli magyarokat megszólító saját gyártású műsorok alkották a program egyharmadát; 2007-re ez negyedére-ötödére csökkent. A Duna Televízió ma túlnyomórészt az anyaországról szól, azon belül is vészesen Budapest-központú. A kulturális televíziónak is becézett medium kultúrára 2004-ben 43581 percet szánt; 2007-ben már csak 36969 percet. A zene részesedése 16936 percről 12083 percre csappant, de még az aktuális műsorok ideje is csökkent 63270 percről 62366 percre. Míg 2004-ben az oktatásra 14069 percet szánt; tavaly már csak 3495 percet. Két nagy vesztese volt tehát e ciklusnak: a kultúra és a közszolgálat.
A gazdálkodás sem szívderítő. Tavaly még „csak” 270 millió forintos hiány keletkezett; az idén tervezett hiány már 370 millió forint. Mindez azzal együtt értendő, hogy kapun belüli munkanélküliség van: a hírműsoroktól eltekintve május óta alig készült belső produkció. A belföldi fogadtatás is rohamosan romlott: a súlyozott nézettség a korábbi négy-öt százalékról egy százalékra zuhant. Ilyen mélyponton a Duna Televízió még nem volt, mióta csak létezik. A határon túlról nincsenek hiteles, auditált nézettségi adatok, ám a magyarlakta területeken működő nagy műsorterjesztők kínálatában időközben már számos magyar nyelvű csatorna szerepel – oda a régi hegemónia.
Azokat a nézőket, akik elhagyták a Duna Televíziót, a nívós délutáni természetfilmek és kulturális sorozatok sem voltak képesek ott tartani: egy részüket elriasztották a főműsoridőben látható vegyes színvonalú produkciók, míg másik részük a megváltozott szellemiség miatt maradt el. Vámos Miklós vagy Zoób Kati csevegései ugyanúgy nem vonzzák őket, mint a Kikötő című, erősen sznob kulturális magazin, aminek a nézettsége gyakorlatilag kimutathatatlan. Ezzel szemben közkedvelt műsorok szűntek meg, népszerű alkotók tömegének kellett távoznia. Hosszú hónapokig példátlan módon a főgyártásvezető főszerkesztette a híradót. Szőke kapitány vagy az alelnökösködő Pomezanski György bizniszelő jelenései sem tudták a képernyő elé cövekelni a várakozásaiban csalódott nézőtábort. Viszont ha hihetünk az Országos Széchényi Könyvtár adatbázisának, a Duna Televízió hírműsorai meglehetősen nárcisztikus vonásokat mutatnak. Így például 2005. március 1-jétől e sorok írásáig Duray Miklóst 37-szer említették meg, Semjén Zsoltot 91-szer, Cselényi Lászlót viszont 105-ször. Ugyanez a statisztika a megszólalásokkal: Duray 20, Semjén 48, Cselényi 58.
Hogy a televízió vezetése morális kihívásokkal küszködik, azt az intézményi korrupció leghívebb fokmérője, az összeférhetetlenségek kezelése is mutatja. A kuratórium elnöke, a rádiós múlttal rendelkező, az MSZP által delegált Simkó János tavaly kuratóriumi jogállása ellenére szerkesztői-újságírói továbbképzést tarthatott a televízió alkalmazottainak, amelyen elnöki utasításra minden érintettnek állásvesztés terhe mellett részt kellett vennie. Az ugyancsak MSZP-delegált kurátor, Érdi Sándor felesége műsort készíthet a televízióban, sőt Cselényi a házaspár zongoraművész fiának erdélyi koncertjét is megrendezte. (Ilyen fatális egybeesés korábban más kurátor családtagjával is előfordult.) Takács Ildikó kurátor, Demján Sándor korábbi közvetlen munkatársa dupla irodához jutott a székházban, miután Cselényit a Prima Primissima díj kuratóriuma idén magyar sajtó kategóriában a rangos elismerésre jelölte. (Vetélytársai, Szegő András és Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője valóban gyakorló újságírók. Miután Demjánék egyszer már deklarálták, hogy a politizáló újságírók ki vannak rekesztve a céhből, megítélésük szerint a Magyar Narancs nyilván nem politizál. Mint ahogy a Duna Televízió sem.) Többek között ezeknek a hölgyeknek és uraknak kell majd objektív döntést hozniuk szeptember 11-én Cselényi újrázásáról.
Mindeközben egy másik – civil – kurátor, a szabadkai Siflis Zoltán elkeseredett levelet postázott a kuratóriumi elnökség tagjainak, elfogadhatatlannak minősítve az Együttgondolkodás a jövőről elnevezésű elnöki vitaanyagot. Sommás, torzított, félrevezető a határon túli kollégák beállítása – fogalmazott. Megítélésük és minősítésük vészesen összecseng a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazás üzenetével – vélte. S mindez „nem máshol, mint éppen az összmagyarságot összekötő Duna Televízióban”. A dokumentum szerint: „Vagy nagy erővel újjáépítjük külhoni hálózatunkat, vagy felszámoljuk őket, és a piacon vásárolunk hírt. Ez utóbbi nagyságrenddel olcsóbb megoldás.” Siflis döbbenete a kilátásba helyezett obsit miatt annak a tudatában értelmezhető igazán, ha tudjuk: maga Cselényi is a határon túlról – Kolozsvárról – érkezett. Az már csak hab a tortán, hogy egy Pomezanski-féle gondolatkísérlet szerint az Autonómiát is kereskedelmi csatornává kellene alakítani. Közpénzen. Ilyesmire tett kísérletet a Magyar Rádió is a Petőfi adó slágerrádiósításával, de az ORTT-nél egyelőre nekik sem sikerült megütniük a közszolgálati mércét.
A Duna Televízió sorsa és jövője az SZDSZ „ellenzékbe” vonulása miatt, úgy tűnik, pillanatnyilag a kormányválsággal elfoglalt MSZP egyik-másik kurátora, illetve az MDF által delegált Pálfy G. István kezében van. Lelkük rajta, fognak-e Dunát rekeszteni.