Legyen már vége a cirkusznak!

Minden gyötrelmünk és nem felejthető nemzeti tragédiánk mellett történelmi perspektívában sikeresnek látom Magyarországot. Demokratikus viszonyaink, a hétköznapok biztonsága, jövedelmeink nagysága, oktatásunk, egészségügyünk, közlekedési, távközlési és informatikai hálózataink fejlettsége, és még jó néhány hasonló jellemző számbavétele alapján a földkerekség mintegy harminc-harmincötödik legfejlettebb országa vagyunk. Szabad, független, demokratikus államként tagjai vagyunk a világ legerősebb politikai, biztonsági, gazdasági szövetségének, az Európai Uniónak és a NATO-nak.
Ez idézet volt Gyurcsány Ferenc Megegyezéséből, amelyet megjelenése óta szétbeszélnek, elemeznek és keresik benne a Valamit. Eme néhány idézett sor jellemzője, hogy merő képzelgés. Gyurcsány Ferenc vagy másik világban él, vagy újfent nem mond igazat. Nem hisszük, hogy az általunk tudott 139 országból Magyarország valahol az első harmadban virítana. Ha mégis komolyan vesszük Gyurcsány megállapításait, akkor még nagyobb a baj, mert életidegen állításai nem állják ki a próbát. Sőt. Ha Angliában élnénk, szaladnánk fogadni: megy vagy marad. Közbevetőleg kezd mindenki torkig lenni a csitítgatós széplelkűekkel, akik azt hirdetik, hogy tűrjünk még néhány évet, aztán 2010-ben jó helyre rajzoljuk a keresztet. Nem értik, vagy nem akarják megérteni, hogy az embereknek elegük van, és először szavaikat nem válogatják meg, aztán egymásnak esnek, majd az utolsó felvonásban ráébrednek, hogy egységesen kell fellépniük, mert helyettük a változást nem hozza el senki. És már akkor is elkéstünk, hiszen ez a befogadó, alázatos, végtelenségig tűrő nép, ha igaza lenne az antiszemitázóknak, nacionalistázóknak meg a rasszistázóknak, már rég világba kergette volna ezt a parazita, lényegében nemzetietlen elitet. Gyurcsány Ferenc hozzánőtt a hatalomhoz, alattvalói meg őhozzá. Aki a miniszterelnök vonzáskörébe került, nemcsak az arcát vesztette el, hanem a hitelességét is. Hiller István valaha az év oktatója volt, Magyar Bálintot okos és érzékeny szociológusként jegyzeték, Lengyel Lászlót egykor kizárták az MSZMP-ből.
A kormány és elitje teljességgel eltorzult, látásában és viselkedésében is. Demokráciafelfogásukba belefér, hogy pártalapon osztogassák a közpénzeket, vagy büntessék és jutalmazzák vele a régiókat. Ezt még csak-csak lehet magyarázgatni, de hogy a magyar nemzetet nemcsak egzisztenciálisan, de morálisan is sikerrel tették tönkre és pusztítják, az megbocsáthatatlan. Az anyagiak rengeteget jelentenek, bérreformot, fizetésrendezést hamarabb lehet megvalósítani, mint a szétmállott, lepusztított értékeket „visszanöveszteni”. Ez ugyanis nem gyíkfarok. Gyurcsány Ferenc a legmegosztóbb személy, aki valaha itt politikai hatalomhoz jutott. Nehogy azt higgyük, komolyan gondolja, hogy lemond. Ha nem lenne a zsebében máris az a néhány képviselő, akiket megvásárolt, nem ismételgetné oly fölényesen a lemondását. Eszében sincs.
Gyönyörködik a művében, amit alkotott. A szemlőhegyi perspektívába helyezett „sikeres” Magyarországban. Ahol, amit nem adtak még el, azt eladják, ami nem ment tönkre, tönkremegy, ahol a fizetnivaló magasabb, mint a fizetés. Ahol valósággá lesz, a fűtünk vagy eszünk dilemmája. Az emberek keserűsége óriási méretű, egyre hangosabban követelik, hogy akiknek a felelőssége mostanra igazolást nyert, azokat állítsák bíróság elé. Az állami vagyon eltüntetőit, a folyamatos hazudozókat, a pénzügyi manipulátorokat, a döntésekkel emberhalált okozókat, a horribilis kölcsönök felvevőit, a nemzet semmibe vevőit, a jogérzéket sértő ítéletek meghozóit, a százmilliós vagyonok munka és kreativitás nélküli megszerzőit. A magyar lakosság gondolkodó hányada, akiket nem lehetett megvezetni, és elhülyíteni, azok a magyar és az Európai Parlamentben is radikális változásokat várnak. Egyre kevésbé lehet tagadni, hogy a népképviselet megbízottjai saját bizniszükkel foglalkoznak, a törvénytelenségig biztosítva jómódjukat. Tiszta Bánk báni alaphelyzet: Tiborc panaszkodik, de senki nem hallgatja meg. Gyurcsány Ferenc ördögi fifikával képes egymás ellen fordítani embereket, egyik csoportot kijátszani a másik ellen. Ezért hiteltelen Gyurcsány Egyezségének idevágó látomása „demokratikus viszonyainkról”. A demokratikus intézményrendszerek valóban léteznek, szűkülő keresztmetszettel: a rendőrség többször dolgozik politikai megrendelésre. A rendészeti miniszter presszionálja a bíróságot, amazok bosszantóan elfogultak: bizonyos esetekben rögtön ítélnek, máskor húzzák az időt, az ítéletek aránytalanságai közismertek. „Demokratikus viszonyaink” szerint a jelenlegi elit kiválasztottként uralkodik rajtunk. A brancsbeli tönkretesz egy nagyvállalatot, megy a másikhoz, majd azt is megrendítve beszáll egy harmadik pénzes stallumba. Mennyiben demokratikus viszony az, ahol megkövesedett káderek a mi pénzünkből kapnak súlyos milliókat, alkalmatlanságukat jutalmazandó? De nem vagyunk elégedettebbek a „hétköznapok biztonsága, jövedelmeink nagysága, oktatásunk, egészségügyünk, közlekedési …hálózataink fejlettsége… biztosítja a Földön a harmincadik helyünket” jól csengő kitételekkel sem.
Milyen a többi ország hétköznapi biztonsága, amikor nálunk vétlen embereket lehet meglincselni, kilátásba helyezni a többiek agyonverését? Amikor falun, tanyán vagy a főváros bizonyos kerületeiben nem ajánlatos estefelé kimenni az utcára? A „hétköznapok biztonsága” az agyonadóztatás, a sikkasztás, a korrupció, a kordon, a külföldi testőrség, a lehallgatás vagy a névtelen feljelentés? Ide tartozik a tyúklopás, a gyümölcslopás, a malaclopás, sőt az autólopás is. De az is, amikor a lovasrendőrség belerohan a békésen hazafelé igyekvő tömegbe.
Beszéljünk „jövedelmeink nagyságáról”! Arról, hogy az Európai Unióban a szlovákoknak 20 százalékkal magasabb a nettó jövedelmük, Romániában pedig az átlagbér robbanásszerűen emelkedik. Itthon két fizetésből nem lehet félretenni egy fillért sem, és ha jön az évnyitó, uzsorakölcsönre fanyalodik a család. Negyvenezer autót vettek vissza részlet nem fizetések miatt, lakások, földek tanyák vannak jelzálog alatt, mint megannyi kitörni kész vulkán. Havi 117 ezer forint a nettó átlagkereset, 69 ezer forint a minimálbér, és a tizenötmilliós jövedelmű bankár ennek eltörlését ajánlgatja.
„Oktatásunk és egészségügyünk fejlettsége”. A magyar nemzet rohamosan fogy, kevés kell hozzá, hogy tízmillió alá süllyedjen. Semmi nem történik ennek megállítására, ellenben az egészségügyi „reform” kettőszázötvenmilliárdot vont ki a rendszerből. Ezzel megteremtette a várólistát, és halálra ítélte azokat, akik még súlyos betegségükkel is fél éveket várnak vizsgálatra, műtétekre pedig éveket. A high-tech berendezéssel, ami például segít a korai rák felismerésében, az önköltséges vizsgálat több százezer forintba kerül. A szülészeteket leépítették, a koraszülött-ellátás a padlón, az alkoholistákról az ideg- és elmebetegekről, a drogosokról meg az öregekről a rendszer lemondott. Az orvosok kiégnek, elmennek, vagy félnek. A betegek követelik a tévében látott legújabb technológiát, s mert nincs, felpofozzák az orvost.
„Oktatásunk fejlettsége?” Minden mutatónál többet mond, hogy ötödik osztályban bevezetik a készségfejlesztés órákat, durvábban, alsós tanítók segítségével igyekeznek a folyékony olvasást és a négy számtani alapműveletet gyakoroltatni a gyerekekkel. A bukásmentes évek gyümölcse. A miniszter leplezetlenül lenézi a pedagógusokat, tanárnak lenni életveszély: feljelentik, megverik, megalázzák. Egyik véglet a digitális tábla, a másik a lakat a bezárt kisiskolákon.
Legyen már vége!