Bartók és Kodály, a népzenekutatók

O L V A S ÓKét kiállításának anyagát jelentette meg a Hagyományok Háza: a Pávai István népzenekutató által szerkesztett Bartók Béláról szóló 2006-os, valamint a Kodály Zoltán népzenekutató munkásságát ismertető 2007-es tárlatok képeit és dokumentumait vehetjük kézbe könyv alakban.

Nem mindennapi teljesítmény, ha valaki úgy állít öszsze egy kiállítást, hogy kizárólag a tárlat témáját alkotó személy leveleiből, írásaiból, egy-egy kortárs vagy családtag reflektáló szavaiból rajzolja meg az életút ívét, a művészi ars poetica lényegét. Pávai István ezt teszi, még hozzá nem is egyszer: Bartókot és Kodályt mint népzenekutatót mutatja be saját szavai nélkül, a leghitelesebb forrásokat, őket magukat megszólaltatva. Bár a befektetett munka elképzelhetetlenül nagy, hiszen az igazán odaillő idézetek és a látványos fotók kiválasztásához az egész életművet ismerni kell, többszörösen megtérül az eredményben: nemcsak mint népzenekutatót, de mint embert is megismerjük a két zeneszerző-népzenekutatót, közelebb kerülünk motivációikhoz, a miértekhez és a hogyanokhoz, ahhoz, hogy mi vezette, mi predesztinálta őket a népzenekutatásra.
Maguk a kiállítások, amelyek egy-egy rövid kirándulást leszámítva a Hagyományok Háza színházterme előtt fogadták a látogatókat a két emlékévben, a nagy tablókon is rendkívül hatásosak voltak. Egy kiállítást szemlélve azonban nem lehet minden részletben elmerülni, éppen ezért nagyon hasznos, hogy az anyaguk mostantól szerkesztett változatban, könyv formájában is kézbe vehető, és bármikor leemelhető a polcról.
A két kiállítás lényegében párhuzamban halad: az első „népzenei” emlékektől, a galántai óvónőtől és a cigányzenétől kezdve a tiszta forrás felfedezésén át a gyűjtőutak tapasztalatáig. Persze nem ragad le a szűk szakmai tényanyagnál: olyan színesen ábrázolja azokat, ahogy a zeneszerzők maguk is megélték. Élményként, történetként, elhatározásokkal, lelkesedéssel, felismeréssel. Velük együtt járhatjuk be azt az utat, amelyet maguk is bejártak, amíg meg nem fogalmazták azt a tudást, ami ma is a népzenekutatás alapja.
Azt hittem, sokat tudok Bartókról és Kodályról, különösen a népzene-kutatói munkásságukról. Pávai István rádöbbentett, hogy egyáltalán nem, s egyszersmind rávezetett arra is, hogy mekkora tartalék erő rejlik a magyar zenei élet számára annak a két szerzőnek az életművében, akinek mind a munkája, mind a hozzá fűzött írásai számunkra könnyedén elérhetőek lennének. Ez a két könyv egy kicsit közelebb hozza a vaskos köteteket azokhoz, akik nyitottak ugyan, csak eddig nem mertek elmélyülni benne, de azokhoz is, akik már olvasták Bartók írásait vagy éppen a Visszatekintést, esetleg szakmabeliek. Zenészek, különösen népzenészek számára kötelező olvasmány.
(Bartók Béla, a népzenekutató – Egy kiállítás képei és dokumentumai; A népzenekutató Kodály Zoltán – Egy kiállítás képei és dokumentumai. Mindkét kiadványt szerkesztette: Pávai István, kiadja a Hagyományok Háza, 2008.)