Dzsungeltörvény

Sokkal több bűncselekményt követnek el a gyerekek, mint amennyiről a rendőrség vagy az iskolák tudomást szereznek, a tizenévesekre ráadásul nemcsak kisebb kihágások, hanem a csoportosan elkövetett erőszakos cselekmények is egyre inkább jellemzők. Kriminológus szakértőkkel beszélgettünk egy nemrég végzett átfogó felmérés tanulságairól.

Ritkán történnek az osztálytársukat májusban különös kegyetlenséggel meggyilkoló kaposvári diákok esetéhez hasonló súlyos bűncselekmények, ám nem véletlenül érezhetjük úgy, hogy egyre durvábbak a fiatalok által elkövetett deviáns cselekmények. Emlékezetes, januárban egy tizenkét éves kisfiú tartotta rettegésben a budapesti Blaha Lujza teret, épp a minap pedig lezárult azoknak a szegedi diákoknak a pere, akik kíméletlen módon, például ürülékkel teli vécébe állítva, velük fogkrémes kenyeret etetve avatták be a kollégium gólyáit. Az ifjú elkövetők húsz nap közmunkát kaptak, az Országos Kriminológiai Intézet szakértői viszont azt mondják, nem a büntetés a legüdvözítőbb megoldás, sokkal inkább a bűnmegelőzésre kellene összpontosítani.
A gyermekkori brutalitás persze önmagában nem újdonság, Csáth Géza Wittman fiúi sem csupán a képzeletben léteztek a múlt század elején, egy, a minap publikált devianciakutatás eredményei azonban számos attitűd változását mutatják – a megkérdezett fiatalok válaszai még a tapasztalt kriminológusokat is meglepték.
Győry Csabával a kutatás alapján megszületett, Latens fiatalkori devianciák című tanulmánykötet bemutatója után találkoztunk. Az erőszakos bűnözés kutatásával foglalkozó szakember számára a leginkább megdöbbentő az volt, hogy a kutatás szerint a gyerekek gyakran már egészen fiatalon, 12-13 évesen deviáns cselekményeket követnek el, s körükben meglehetősen magas az erőszak elfogadottsága is. Győry Csaba a kutatás részleteiről szólva elárulja, összesen 109 iskola 2200 diákjával töltették ki a mintegy negyven kérdésből álló kérdőívet, amelynek révén nemcsak a fiatalkori bűnelkövetés jellegzetességeit kívánták feltárni, hanem a családi hátteret, az oktatási módszereket, a kortársak magatartását is vizsgálták. Érdekes jelenség, hogy a különböző iskolák – amelyek között szakmunkásképző és elit gimnázium is szerepelt – szerint nem lehetett egyértelműen behatárolni, hová kötődik több bűneset, az viszont mindinkább kirajzolódott, hogy a tanárok és a szülők tekintélyvesztésével párhuzamosan a gyerekek egyre inkább a maguk útját járják, gyakran a már rossz útra tévedt társaikat tekintve mintának. Mint Győry Csaba kifejti, a bolti lopások sem elsősorban szociális problémákra vezethetők vissza, az ilyen jellegű tettek sokkal inkább a bulik vagy éppen a beavatási szertartások részeivé válnak. Mint a számokból kitűnik, a gyerekek csaknem negyven százaléka tartja az erőszakot az érvényesülés természetes eszközének, sőt 21 százalékuk érzelmileg pozitívan viszonyul a brutalitáshoz, a szórakozás részének tekinti, ami nélkül „unalmasabb lenne az élet”. Vagyis nem gondolják, hogy rosszat cselekedni, másnak ártani deviancia. A válaszoló fiatalok 17,5 százaléka vett már részt csoportos verekedésben, 14,4 százalékuk pedig követett már el vandál cselekményt. Ez utóbbiak túlnyomó többsége, 87 százaléka sosem derült ki, tehát a latencia igen magas.
Óhatatlanul felmerül a kérdés: mi áll ezen számok hátterében, mi a valódi oka annak, hogy a „mai fiatalok” erőszakosabbnak tűnnek elődeiknél? Rendre visszatérő állítás, hogy az erőszak terjedéséért a média a felelős, hiszen általa vált mindennapos élménynyé a deviancia, a helyzet azonban mégsem ennyire egyszerű. Fontos ugyanis vizsgálni – így a kutatók – a fiatalok társas kapcsolatait, a családhoz való viszonyukat is. Győry Csaba kifejti, hogy általános tendencia a családhoz kötődés gyengülése, így a szabadidős tevékenységek között egyértelműen háttérbe szorulnak a szülőkkel, testvérekkel közös programok a kortársakkal eltöltött időhöz képest. A kontroll ezzel együtt csökken, amit csak tovább erősít, hogy a szabad idő eltöltésének fő színtereivé az utcák és a bevásárlóközpontok váltak.
Kerezsi Klára, a kutatás vezetője hozzáteszi, hogy minél lazábbak a családi kötődések, minél kevesebb az otthoni törődés, a fiatalok annál többször keresik a televízió társaságát. S ha az otthoni minták rosszak, az a gyermekek viselkedésében is hamar megjelenik, az agresszió tehát, ha nem is genetikusan, de mintakövetéses alapon öröklődik. Elég csak arra gondolni – véli a kutató –, hogyan viselkedik az édesapa vagy édesanya autóvezetés közben, milyen jelzőkkel illeti a többi sofőrt a gyermek füle hallatára.
A rossz irányba mutató jelek ellenére a szakértők nem pesszimisták. A felmérésben szintén részt vevő Parti Katalin elmondása szerint van összehasonlítási alap, mivel huszonkilenc másik országban is elvégezték a vizsgálatot, s a külföldön mért adatok gyakran sokkal aggasztóbbak. Az erőszak és a kábítószer-használat a nyugati országok egy részében még inkább elterjedt a gyerekek között, mint nálunk, a családi kapcsolatok pedig még lazábbak. A szakember azt mondja, itthon azért még mindig jellemző a szófogadás, az, hogy a gyerekek elmondják szüleiknek, hová mennek szabad idejükben, s hazajönnek, amikorra megbeszélték. Ezzel együtt is igaz azonban – tűnik ki az elhangzottakból –, hogy a gyermekek a folyamatos bizonyítási kényszer súlya alatt egyre inkább egyfajta kegyetlen versenyként élik meg mindennapjaikat, amely versenyben az erősebbek, a szebbek és a magabiztosabbak győznek. Bár az aktuális kutatáshoz nincs köze, érdekes például annak a fiúnak a története – meséli Parti Katalin –, aki miután az iskolában gyengén szerepelt matematikából, reálismereteit bizonyítandó létrehozott egy számítógépes vírust, amelyet az otthoni komputerről továbbküldött apja összes levelező partnerének. De emellett kirajzolódik az is, hogy a fiatalok eleve szívesen töltik szabad idejüket a számítógép mellett, vagy vezetik le a feszültséget az internet segítségével, saját bevallásuk szerint 50,9 százalékuk töltött már le jogvédett termékeket, 7,8 százalékuk pedig „hackerkedett” is, azaz hatolt be illetéktelenül számítógépes rendszerekbe. Az ilyen tetteket azonban nem lehet visszaszorítani csupán szankciók kilátásba helyezésével, s a szakértők szerint a büntethetőségi korhatár 14-ről 12 évre történő leszállítása sem megoldás. Sokkal inkább támogathatók a mediációval történő konfliktuskezelési módszerek, hogy a fiatal elkövetők valóban megérezzék a tettek súlyát. Mindazonáltal döbbenetes tény, hogy a bűncselekményekről a tanárok mindössze az esetek hét százalékában szereznek tudomást, s mivel nyugalmuk érdekében a sértettek legtöbbször elhallgatják megaláztatásaikat, a latencia minden esetben igen magas. A dzsungel törvényei tehát régen felülírták a házirendet.