Svéd–magyar Riverdance

Amikor megtudtam, hogy a világ egyik legkiválóbb nikkelhárfása, más néven kulcsfidulása, Johan Hedin jön Budapestre, azonnal fellelkesültem: ezt meg kell hallgatnom. Ráadásul amikor az is kiderült, hogy zenésztársa, az est főszereplője, a komolyzenében és a népzenében egyaránt járatos Gunnar Idenstam orgonista Sebestyén Mártát és Szokolay „Dongó” Balázst kérte fel vendégmuzsikusnak, már biztos voltam abban, hogy nagy eseménynek nézünk elébe. Talán a túlzott várakozás az oka, hogy utólag kissé csalódott vagyok, mert bár alapvetően nem lehet szakmailag belekötni abba, ami megszólalt, kissé populárisnak találtam a műsorválasztást és nem mindig hatott igazán átéltnek az előadás sem. Gunnar Idenstam zeneszerzői és orgonistaképességeit megcsillogtatta ugyan, de nem varázsolta el igazán a közönséget. Johan Hedin viszont bemutatta: akár a kortárs zenében is lehet számolni a középkor óta létező nikkelhárfával, tekerőlantszerű vonós hangszerével. Nem csak bravúros volt, érzelmileg is sokat adott.
Semmi bajom a Riverdance-szel, nagyon fontos lépés volt az ír népzene világhódításának történetében, de ha egy svéd–magyar estre ülök be, nem biztos, hogy ezt szeretném orgonára ültetve meghallgatni, még akkor sem, ha Gunnar Idenstam tényleg virtuózan és spiritusszal adja elő. Kicsit olyan érzést keltett, mint amikor Varnus Xaver próbálja népszerűsíteni a hangszerét két Bach-fúga között. Különösen azért nem illet ez a műsorba, mert az első rész míves, kora barokk svéd dallamokra épülő improvizációi, az értékes kortárs zene irányába mutató feldolgozások ihletett légkörét tette tönkre. Sokkal izgalmasabb volt az utána következő trió, a nikkelhárfa főszereplésével megszólaló történelmi és internacionális kavalkád, amely Írországtól Tolna megyén át Svédországig rajzolta le a rokon hangzású dallamok ívét. Itt bizonyosodott be, mennyire könnyen alkalmazkodik bármely dallamvilághoz és hangszerhez a műsor két magyar szereplője. Sebestyén Márta egyébként nem olyan régen éppen ugyanitt, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben mutatta be új lemezét, és némi átfedés is volt a két műsor között: Idenstamék ugyanis közös számnak többek között erről az albumról választották a záróimát („A fényes nap immár lenyugodott…”). Biztos ízlés kérdése ez is, számomra azonban többet jelentett nemcsak előadásban, de hangszerelésében is az „eredeti” forma.
(Gunnar Idenstam Orgona-folk estje Johan Hedinnel, Sebestyén Mártával és Szokolay „Dongó” Balázzsal, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, október 15. 19.30.)