Új adótörvények és új gazdaságpolitika kell!

Mostanáig azt állította a magyar kormány – itt Közép-Európában, egy köztudottan nyitott országban –, hogy Magyarország lényegében kimaradhat abból a globális válságból, amely az Egyesült Államokból kiindulva ma már Európában is sorra produkálja a visszaesés és a kaotikus helyzet megannyi tünetét. Zuhannak a tőzsdeindexek, bankok és pénzintézetek sora kerülnek csőd közeli helyzetbe, egész iparágak jövője tűnik az elkövetkező években reménytelennek, a fejlett nyugati országok politikusai pedig szinte naponta válságtanácskozásokat tartanak.
Eközben hazánkban az értéktőzsdén pánik van, az árak napokon keresztül zuhanásszerűen csökkennek, hétéves mélyponton van az ipari termelés, folyamatosan nő a munkanélküliség, s kevesebb az alkalmazottak száma. A magyar politika – annak szocialista kormánya – még néhány napja is ott tartott, hogy – Veres János szavaival élve – „a magyar bankrendszerre rendkívül csekély mértékű a hatása az eseményeknek”. Elfelejtették feltenni azt a kérdést, hogy egy legyengült, a megszorításokban tönkrement magyar kis- és középvállalati szektor és egy ennyire krónikusan eladósodott lakosság vajon mennyire és mennyi ideig tud talpon maradni egy ilyen válságos helyzetben. A kérdésre a válasz nem is lehet más: a hazai vállalkozások és családok jelentős része nem rendelkezik tartalékokkal ahhoz, hogy a bizonytalan ideig tartó és erősségű válsághelyzetet drámai következmények nélkül el tudná viselni.
Milyen okai és milyen hatásai vannak a globális válságnak? A legfontosabb két ok, amely az Egyesült Államokat megrengette: a lakosság pazarlása, a valós lehetőségeken túlmutató, s immár több évtizeden át gyakorolt, fenntarthatatlan életforma, valamint a pénzpiacokon megjelenő „fertőzések” alattomos és ellenőrizhetetlen szétterjedése volt a világban. Ez utóbbi jelenség oka, hogy tömegesen és hosszabb időszakon keresztül nyújtottak olyan hiteleket, amelyek mögött nem volt megfelelő és értékálló fedezet. Fokozta a bajt, hogy ezeket a beteg „termékeket” – kihasználva a globalizáció természetét – különböző származtatott ügyletekkel szétterítették az egész világra.
Tudomásul kell venni, hogy egy ilyen összefonódott és intenzív – sokszor szinte utólag is kibogozhatatlan – kapcsolatokkal abroncsba szorított világban egy Európa szívében fekvő országnak nincs esélye a kimaradásra. Sem a pénzintézeti szektorban, sem a reálgazdaságban. Ott, ahol van tőzsde, s ahol a hazai ipar működésének az elmúlt években az exportpiacaink folyamatosan növekedő és fejlődő lehetőségei jelentették a gazdasági visszaesés elkerülését, nos, ott felelőtlenség és szakmai abszurditás jelentéktelennek beállítani a világban terjedő válságtüneteket. Nyilvánvaló, hogy különösen azokon a területeken – az autóiparban és a kereskedelemben, valamint a lakáspiacon –, ahol a hitelek jelentik a vásárlások legfőbb mozgatórugóját, ott bizony nálunk is gyorsan beüthet a krach. Annál is inkább, mert az előbb említetteknek megfelelően a magyar gazdaság szereplőinek jelentős része már a válság kezdetén is súlyos likviditási gondokkal küzdött.
Most szenvedjük csak meg igazán, hogy az elmúlt évek felelőtlen gazdaságpolitikája miatt eladósodott hazai vállalataink és családjaink a talpon maradáshoz szükséges újabb hitelekhez csak lényegesen drágábban juthatnak, s az eddig meglévő hiteltörlesztések havi részletei pedig akár ugrásszerűen is nőhetnek. Véget ért az olcsó források kora. Különösen ott lesz fájdalmas a váltás, ahol devizában felvett hitelek vannak, hiszen a forintárfolyam jelentős gyengülése igen negatív hatással járhat. Márpedig mostanra már abszolút értékben is a devizaalapú hitelek jelentik a kölcsönök túlnyomó többségét. A hitelekkel komolyabban érintett ágazatokban, de a válságba került exportpiacokra termelő cégeknél is további elbocsátásokra lehet számítani. Ez a következmény pedig tovább csökkentheti a fizetőképes keresletet, s így a hazai piacra termelő vállalkozásokhoz is begyűrűzik a baj. Magasabb kamatok, gyengülő hazai fizetőeszköz, romló piaci helyzet: ezek azok a jelenségek, amelyekkel most egy felelős kormányzatnak, illetve gazdaságpolitikának igenis számolnia kell.
Természetesen a megváltozott helyzetben az állam pozícióit sem hagyja változatlanul a begyűrűző válság. A szocialisták kormányzása óta megduplázódott államadósság kamatterhei is megemelkednek, a gazdasági növekedés visszaesése és a munkanélküliség növekedése komoly adóbevétel-csökkenést idézhet elő a jövő évi államháztartásban. Csökkenő bevételek (valószínűleg az infláció határozottabb mérséklődése is hozzájárul majd ehhez a jelenséghez) és növekvő kiadási igények: ezekkel a következményekkel kell számolni a jövő évi költségvetés összeállításánál és elfogadásánál. (Ha lesz egyáltalán működőképes és aktivitásra törekvő kormányzatunk a törvények év végi elfogadásánál és a 2009-es évben!)
Ilyen helyzetben különösképpen indokolt lenne, hogy az utóbbi két évben megtapasztalt túlbuzgóság ne forduljon újra elő az államháztartási folyamatokban. A drasztikus hiánylefaragást jóval felülíró deficitcsökkentést, amely ráadásul nem a kiadások évközi visszafogásából, hanem a bevételek vártnál nagyobb értékű beszedéséből származott, a kormány ne akarja újra produkálni. A politikai kockázat azonban nagy, hiszen a választást megelőző évben a túlzott adóztatásból származó bevételek a szocialista kormányzat számára vonzó lehetőséggel bírnak. S a szocialisták vérében van a költekezési szándék. Ebben a helyzetben a kormány a tűzzel játszik. Egy ilyen válsághelyzetben ugyanis a szereplőknek, a hazai vállalkozásoknak és a magyar családoknak már csak nagyon kevés kell ahhoz, hogy csődök sorozatait éljék át. Márpedig könnyen eldőlhet a dominó, s a ma még nem lavinaszerű, de mégis egyre ijesztőbb méreteket öltő csődhullám bizony erőre kaphat. Ennek megakadályozásához felelős és hozzáértő kormányra, stabil többségre és világos koncepcióra lenne szükség.
Sajnos, ezen feltételekből jelenleg hazánk egygyel sem rendelkezik. Márpedig nemhogy egyikkel vagy másikkal, hanem együttesen mind a hárommal bírnia kellene. A semmittevéssel ugyanis óriási károkat lehet okozni. Nehéz helyzetben vagyunk. Minél később lépünk, annál rosszabbak lesznek az esélyeink. Az év közben előkészített, és az ősszel beterjesztett költségvetés számai már akkor illuzórikusak voltak, amikor megszülettek. Háromszázalékos növekedést betervezni különösen vakmerő cselekedet volt. A kormány későn jött bejelentése a költségvetés átdolgozásáról egyelőre még talányosnak tűnik. Ha minden körülmények között ragaszkodnak a konvergenciaprogramjukhoz – amelynek mai változata már szinte semmiben sem hasonlít az eredetileg tervezett programban szereplő számokhoz –, valamint beterjesztett adómaszatolásaikhoz és az ezek által leírható gazdaságpolitikájukhoz, akkor nem sok minden történik. Érdemi változtatások helyett megint csak a problémák elkenése következik, s ez egy válságos helyzetben több mint felelőtlenség.
A nemzetközi tanulságok levonása a világban már elkezdődött. Nekünk is legalább a saját dolgainkban le kellene vonni a szükséges következtetéseket. Az eddig is hiteltelen kormány további hitelvesztésének felbecsülhetetlenek lehetnek a negatív hatásai. Új adótörvények és új gazdaságpolitika kell!

A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)