Benyhe János laudációjában azt mondta, Hubay Miklós kezdeményezésével azok kitüntetésére hozták létre a díjat, akik a francia művelődés hazai, illetve a magyar művelődés franciaországi terjesztésében végeznek kiemelkedő tevékenységet. Hogyan sikerülhetett ez önnek a legnehezebb időkben is?
– Mint a francia irodalom szerelmesét, 1957-ben Czigány György hívott a rádióhoz, mivel nagy szükség volt végre szakemberekre. 1983-ig először rádiós, később, 1983–1994-ig televíziós műsorok százaiban mutathattam be a legszélesebb kultúrkörben a magyar és a világirodalom legnagyobb kortárs alkotóit, Dürrenmatt, Heinrich Böll, Moravia, Aragon, Éluard és mások műveit, akárcsak a francia reneszánsz költészet gyöngyszemeiből készített műfordításokat. S bár a Magyar Rádióban újabban enyhén szólva nem sűrűn szólalok meg, folytathatom a múzsák kertészetének gondozását a Magyar Katolikus Rádióban.
– Francia útjai során arra is lehetőséget kapott, hogy hazahozzon időközben klasszikussá, etalonná vált irodalmi interjúkat, amelyek írásban is megjelentek.
– Isten megadta nekem a találkozás lehetőségét Simone de Beauvoirral, Yves Montand-nal, Juliette Grécóval, Mireille Mathieu-vel, Charles Aznavourral. Ugyanakkor igyekeztem megismertetni Európával Illyés, Pilinszky, Szabó Magda, Mándy Iván, Zelk Zoltán és mások költészetét. És ugye, szó elszáll, írás megmarad, a többi között Emlék és varázslat, Jó reggelt, Európa!, Egy élet tájain címmel jelentettem meg könyveimet. Ezek a régi interjúk ma, amikor igazi művészek alig kapnak helyet a legnézettebb televíziókban, történelmi jelentőségűek.
– Vigasz lehet, hogy Illyésről elnevezett díjjal honorálták eddigi munkásságát.
– Illyés azt mondta, hogy a francia a második anyanyelve, amit én is vallok. A mi nemzedékünk tagjai, akik szeretik az irodalmat, a magyar történelmet, a magyar kultúrát, s ezen keresztül, ezzel együtt az európai és a világkultúrát, Illyés Gyulától tanultunk meg igazán magyarul beszélni és gondolkodni. Bennünket Illyés Gyula költeményei és írásai tartottak életben. Hála a rádiós munkának, néhányszor személyesen is találkozhattunk, versei, könyvei, irodalmi értékű publicisztikái a lényegről, a tisztességről, az emberségről és az igazi, nem kalmár európaiságról beszéltek nekünk akkor is, ma is. Amit mi tudunk és próbálunk még képviselni, megjeleníteni és a fiataloknak átadni, mind Illyés Gyulától tanultuk, éppen a zsarnokság legnehezebb éveiben.
– Kiktől tanult meg igazán franciául?
– Az egyetemen túl a legtöbbet a francia íróktól, először mint minden fiatal, a modernektől tanultam. A Károlyi-kerti francia intézet olyan volt, mint egy lelki menedék, ahol az ötvenes években kezembe vehettem Camus Közönyét, A lét és a semmi című egzisztencialista alapművet Sartre-tól, ezek akkor tiltott gyümölcsök voltak. Amikor az ember bölcsebb lett, arra is rájött, hogy a régiek is mindent tudtak a világról. Victor Hugo versei minden kornak szólnak, akár a csodálatos Lamartine, fájlalom, hogy ma már a nevüket is alig halljuk. A francia tudásomat ők formálták.
– És kik tették önt, a francia kultúra nagykövetét a francia irodalom hiteles műfordítójává?
– Kicsit tréfásan mondogatjuk, de valahol komolyan is gondoljuk, hogy a magyar műfordítások jobbak az eredetinél. Például Baudelaire versei gazdagabbak, árnyalatosabbak magyar variációkban, mert a francia kicsit szikárabb, logikusabb, racionálisabb nyelv a magyarnál. Komolyra fordítva a szót, nyelvünk páratlan gazdagsága és a francia nyelv szépsége csodás harmóniában egészítik ki egymást.
– Nem kedvetleníti el önt, a múzsák kertészét, az irodalom szerelmesét, hogy ma már szinte sikk műveletlennek lenni?
– Azzal vigasztalom a magas kultúrához hűséges fiatal kisebbséget, többek között kollégáimat a Magyar Katolikus Rádiónál, hogy bár szerényebb a hallgatottságunk és a nézettségünk, mint a legnépszerűbb közönségtelevízióknak, még mindig több helyre eljut az üzenetünk, mint a legnagyobb teremben megtartott előadásnak és – sajnos – az írásbeli fórumoknak. Velejéig hamisnak tartom azt az érvelést, amely azt állítja, hogy a magaskultúra nem érdekli az embereket. Boltban, vásárcsarnokban egyszerű emberek szólítanak meg, és kérdezik, mikor tetszik majd megint a francia kultúráról beszélni a tévében. Miért nem lehet mostanában verseket hallani? Felháborít és bőszít, amikor az igénytelenséget és a kultúraellenességet a befogadóra próbálják kenni azok, akik elsősorban felelősek az igénytelenség tobzódásáért. Arra biztatom a fiatalokat: hirdessék az igét, és műveljék a szép szó kultuszát, mert a hallgató fülek megtalálnak bennünket.
origo.hu
Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le egy borsodi férfit
