Nem ez a létező világok legjobbika

Salamon Konrád Ez volt a magyar huszadik század című könyvét az Éghajlat Kávéházban Lothringer Miklós, az Auktor Könyvkiadó igazgatója mutatta be. A kötet neves történész szerzője a népi mozgalomról, valamint az 1944–1987 közötti történelemről szóló monográfiákkal vált az újkori história hiteles kutatójává, illetve utóbbival az MTA történettudományok doktorává. Új, önálló könyvében arra törekedett, hogy szakmai szempontból hitelesen, árnyaltan értesse meg az olvasóközönséggel is a XX. század történelmének látszólagos rejtélyeit és ellentmondásait. Az első világháború frontvonalainak érzékeltetésére egyszerre szól a magyar honvédek hősiességéről és a háború borzalmáról. A számunkra dicsőségesen, a limanovai győzelemmel kezdődött, majd Przemysl elestével végződött 1915-ös fordulatnál nem véletlenül idézi Gyóni Géza költő Csak egy éjszakára című versét, ahol a „Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretők” lelkesedését szembesíti a San folyó tükrével, amely „magyar vért gőzölgetve hömpölyget”. A könyv nem hallgat Károlyi Mihály őszirózsás forradalmának kétarcúságáról, az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaságnak nevezett véres terror szörnyűségéről, majd Trianon iszonyatos sokkjáról. A diktátumról, amely abszurd módon első számú felelőssé teszi hazánkat az első világégésért. A Horthy-korszakról is hitelesen vall, nem hallgat a kormányzó érdemeiről, amit az ország stabilizálásáért megcselekedett. Magyarországon a harmincas években virágzó, korszerű, európai, ám az idegen hatásoknak egészségesen ellenálló kultúra bontakozik ki, amelynek időtálló értékeit Bartók és Kodály zeneművészete, Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Márai Sándor, Hubay Miklós drámái fémjeleznek, valamint egy csodálatos film. Az alig harmincesztendős Szőts István Nyirő József novellái nyomán készítette el az Emberek a havason című filmet, amellyel 1942-ben elnyerte a velencei filmfesztivál fődíját.
A második világháború és a németek kényszerű szövetsége, Horthy Miklós sikertelen, jelentős mértékben a szovjetek magatartása miatt is elbukott kiugrási kísérlete hozta hazánkra a Moháccsal megfejelt Trianont, a szovjet megszállást. A szabad választásokon a magyarság nemet mondott a szovjet-kollaboráns kommunistákra, a baloldalra. Mindhiába. A kékcédulás választási csalásokkal hatalomra jutott kormány ránk hozta a békeidőben példátlanul véres vörös terrort, a „fasiszta kommunizmust”. A jeles történész árnyaltan, hitelesen, pontosan rekonstruálja a magyar nép forradalmát, az 1956- os szabadságharcot, a véres megtorlást, a Kádár-kormány árulását. A kötet a lehető legjobb ellenszer a hamis nosztalgiázásra, tárgyilagosan elemzi a gulyáskommunizmus országrontó pazarlásait és emberek sorsának tönkretételét. És óhatatlanul arra is emlékezteti az olvasókat, hogyan vezette félre a rendszerváltozás „kialkudott forradalmában” a Szabad Demokraták Szövetsége a nemzeti elkötelezettségű értelmiséget is, radikális rendszerváltó programjával, antibolsevista retorikájával.
Az árulásukról a könyv már nem szól, véget ér a Magyar Demokrata Fórum 1990-es választási győzelmének elemző értékelésével, s az Antall-kormány megalakulásával. „A harmadik köztársaság első kormánya gyászos örökséget vett át, s népszerűtlen intézkedések sorát kellett meghoznia.” Akkor (még) reménykedhettünk a szerző szerint abban, hogy „a kommunista rendszer bukásával és a tárgyalásos forradalommal az új és demokratikus Magyarország felemelkedésének korszaka vette kezdetét”. Salamon Konrád könyvén vezérfonalként húzódik végig a figyelmeztetés: a magyarság széthúzása mindig is ab ovo kezére játszott a nemzet ellenségeinek az oszd meg és uralkodj politika megvalósításához. Ha hozzátesszük az 1990 óta eltelt tizennyolc esztendő eseményeit, a könyv időhorizontjának lezárása után történtek is igazolják Salamon Konrád koncepcióját. És azt, hogy a félmúlt és a jelen, bizony, enyhén szólva nem a létező világok legjobbika.
(Salamon Konrád: Ez volt a magyar 20. század, tanulmánykötet, Auktor Kiadó, 2008, 205 old., 2500 Ft.)