Román kori templomrom Aszófőnél

R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G

Sok fenséges, a rontó idővel vívott egyoldalú küzdelmével tiszteletet parancsoló öreg templommaradványt láttam már, de kevés olyan szépet, mint amilyen az Aszófő határában lévő rom. Talán a Balaton és a Tihanyi-félsziget közelsége, varázslatos látványa tette ilyen büszkévé és ellenállóvá gonosz ellenséggel, buta népekkel szemben, akik felgyújtani, falait rontani, köveit szerteszórni és elhordani jöttek ide. Ez a csonka templom a reggelente más-más színben tündöklő tó partján, egy réges-rég elpusztult falucska helyén magányosan állva már nyolcadik évszázada köszön el estéről estére a nyugati ormán kőből faragott finom csipkeszalagjával a lenyugvó naptól. Aszófő községtől délre, a Tihanyi-félszigetet nyugatról határoló Sajkodi- vagy Bázsai-öböl partján, sűrű nádassal szegélyezett lapos dűlőben található a kövesdi templomrom. Legkönnyebben a 71-es számú főútról az aszófői MÁV-állomás felé, az országúton átvezető vasúti átjáró melletti kövesúton, ötszáz méternyi zötykölődés árán közelíthetjük meg. Megéri. Az út enyhe kanyar után árnyas liget felé emelkedik, s a kaszált gyepen már gyalog is megtehetjük az utolsó métereket. Ezen a helyen egy Kövesd nevű falu állt az Árpád-házi királyok korától a török hódításig. (A Kárpát-medence-szerte gyakori településnév a kő szóból eredő, kicsinyítő képzős alak, amely sziklás, köves helyet, bányát jelöl.) Az első ízben 1211-ben említett Aszófő és a szomszédos Kövesd a tihanyi Szent Benedek-rendi apátság birtokai közé tartozott a XI–XIII. században; nevük többször előfordul a rend falvainak, földjeinek, erdeinek, malmainak és egyéb ingatlanjainak összeírásában. Az 1211. évi jegyzék után egy 1221-ben keltezett végrendeletben, majd a bencés birtokok 1267. esztendei leltárában. A falu temploma a két szélső dátum közé eső évtizedekben épült, Szent Miklós püspök tiszteletére. Nem tudni, mennyi készült el belőle a tatárjárásig, 1241 után a lerombolt építményt újították-e meg, vagy az egész a rá következő két évtized alkotása a ma is látható méretben és formában. Alaprajza és részletei utóbbira – a IV. Béla király által elrendelt és támogatott újjáépítés időszakára – vallanak. A Balaton vízszintje fölött alig néhány méterrel elterülő lapály kisebb magaslatán lévő épület alapjai közt rengeteg római korból származó cserép- és tégladarabot találtak – hasonlóan szinte valamennyi Árpád-kori templomhoz a Balaton északi partján vezető régi út mentén –, az 1957. évi ásatáskor egy római oltárkő is előkerült a szentély alól. Alaprajza és szerkezete a XIII. század derekán épült falusi plébániatemplomainkra jellemző: keletelt tengelyű, arányos téglalap formájú hajó, egyenes záródású, négyszögű szentély, északi oldalán kisebb helyiséggel. Utóbbi általában sekrestyének készült, azonban – amint a keleti falánál lévő kő oltármenza okán itt is sejthető – olykor mellékszentély vagy kápolna céljára szolgált. Kő oltárasztal maradványa látható a szentély közepén is, a hajó nyugati végében pedig megtalálható a kegyúri karzat pilléreinek lábazata, valamint nyomvonala az oldalfalakon. A magasan álló nyugati oromfal tengelyében nyílik az egykori főbejárat, az alig észrevehetően csúcsíves kapukeret fölött háromszögű oromdísz – vimperga – kontúrja rajzolódik ki, csúcsánál egy kis körablak keretével. Fölötte látható a kőből faragott domborművű fríz, amelynek apró bimbós lándzsaívei az 1223-tól 1256-ig épült jáki apátsági templomon és Szent Jakab-kápolnán, valamint a hasonló korú sopronhorpácsi Szent Péter és Pál templomon is láthatók, tehát a kövesdi templom oromdísze is készülhetett a XIII. század negyvenes–ötvenes éveiben. A gótika korából egyedül az a remekbe faragott szentségtartó fülke származik, amelyet a főszentély kutatásakor találtak meg, majd vittek át a tihanyi múzeum kőtárába 1958-ban. Kövesdet 1552-ben pusztította el a török, többé nem is vált lakott hellyé. A templomrom köveinek nagy részét széthordták, de még így is – a közelében fakadó forráskúttal – az egyik legfestőibb román kori építészeti emlékhelyünk.