Ön a magyar önmegvalósítás, a valóságfeltárás hiteles művésze. 2002 óta aligha remélhetett állami elismerést, így nyilván örül e díjnak, amelynek szellemi hátterét a Mozgó Képek nevű filmszakmai grémium tagjai alkotják.
– Az ember minden hiteles elismerésnek örül. Visszaigazolások nélkül is lehet élni, ebben gyakorlott vagyok: 1975-ben kaptam Balázs Béla-díjat – első és eddig egyetlen kitüntetésemet –, tehát nem kényeztettek. Ez a díj nekem személyesen is fontos, mert megjelenik benne egy értékrend, amelynek jegyében érdemes pályatársak elismerik az ember tevékenységét. Nagyképűség nélkül állíthatom: Szalai Györgyivel, akivel munkáink nagyobb részét közösen készítettük, bizonyítottuk, hogy valamit csak fel tudunk kenni a vászonra, hiszen erről erős visszajelzéseket is kaptunk a nézőktől.
– Ön, valamint Szalai Györgyi, Vitézy László a Balázs Béla Stúdiónak is emblematikus alakjai.
– Nincs nagyobb diadal, mint a hitelesség, s nincs nagyobb kudarc, mint a hitelesség elvesztése. Úgy érzem, majdnem hetven évig sikerült hitelesnek megmaradnom, s igyekszem továbbra is ez lenni. A fikció és a dokumentarizmus közös megformálása nagyon sokat segített ebben. Soha nem szakadunk el a valóságtól, mindig a többség oldalán álltak a műveink. Egyik legnagyobb dolognak a társadalmi forgalmazást tartom, amelynek létrehozásában nekem is szerepem volt.
– Érzi, hogy a művei hatással vannak a valóságra?
– Szalai Györgyi nevében is beszélhetek, hiszen vele együtt készítettük a Falurombolás? című filmet, s éppen a folytatás, a Búcsú a falutól? forgatásának közepén vagyunk, komoly anyagi támogatók nélkül. Azért vagyok büszke a Falurombolás?-ra, mert én csak egy szereplője voltam annak. Közösségekkel együtt készült a film, közéletért harcoló civilekkel, polgármesterekkel dolgozhattam együtt. Egy kollektív stratégia, koncepció, elgondolás áll szemben azzal a diktatórikus elképzeléssel, ami 1945-től máig, kisebb szünetekkel Magyarországon a vidék és a falu esetében már teljesen megvalósult. A gyógyítás, a munkalehetőségek, az információ tekintetében másodrendű állampolgárként él az ország vidéken élő nagy többsége. Ez az alkotmányosság kérdését is felvetheti.
– Jól érzem-e, hogy 2002 óta talán soha nem tapasztalt módon szorul háttérbe a dokumentarista filmművészet, ugyanakkor az újjáéledő diktatúra újra felértékeli a művekben kimondott igazságok szerepét?
– Feltétlenül érzem a közösségteremtő erőt a műveinkben, mert ha nem érezném, akkor azt kellene mondanom, hogy minek az egész. A változásnak előbb vagy utóbb be kell következnie. Ezért nagyon sokan szót emelnek, filmeznek, zenélnek, politizálnak. A minap az alkotmánybíróság elnöke hívta fel arra a figyelmet, hogy az emberi szabadságjogok veszélyben vannak. A kérdés bonyolult, mert például van alapja a terrorizmustól, a bűnözéstől érzett félelemnek, de ezzel nem szabad visszaélni. Mert ha a hatalom ezt arra használja fel, hogy a szabadságjogainkat megnyirbálja, akkor okkal beszélhetünk arról: emberellenes, közösségellenes, társadalomellenes diktatúra irányába haladunk. S ez ellen a legkeményebben, közösen kell fellépni.
origo.hu
Komoly fertőzésveszélynek tesszük ki magunkat, ha így kezeljük a nyers húst
