Földszintes kor hétköznapi hősének sodródása

Sarló-kalapácsos, veres csillagos Rákosi-címer, ifjúmunkás, ifjúmunkásnő és egy kék útlevél díszíti többek között Rubóczki László Disszidensek című vaskos önéletrajzi ihletésű regényének címlapját. A könyv alcíme (Buja szeretők) félrevezető lehet azok számára, akik csak erotikát remélnek, nekik nem is ajánljuk a könyvet, amelynek hősei az államszocializmusban élő, „nem boldoguló” fiatalok.
A Rugó becenevű központi hős kalandjai állnak a regény középpontjában. Sötét, félhomályos presszók, az ötvenes évek és a megtorlás: Kádár-korszak, amely a diákok számára alig kínál lehetőséget az önmegvalósításra. A lázadó főszereplő és baráti köre a folyamatos tiltakozásba, az inautentikus önmegvalósításba menekül. Ifjú hőseinket a konformizmus helyett a mutatós, tetszetős züllés sodorja a lét peremére; nyakló nélküli vedelés és szoknyavadászat tölti be hétköznapjaikat. Aztán a focimeccsek utáni rendőri zaklatások, bunyók, majd a disszidálások megszervezése következik. Rugót és társait mégis megmenti a morális romlástól a tiszta szándék, a szabadságvágy. A főszereplő sem a kísértések, sem a rendőrpofonok, a kínzások hatására nem válik besúgóvá, pedig lebukik. Először az egyik tanárnőjével folytatott tiltott szerelmi viszony, majd a disszidálások megszervezése miatt kerül a rendőrség figyelmének középpontjába, és válik előzetesben naponta véresre vert zárkafogollyá. Végül funkcionárius apja menti ki a rendőrség karmaiból, aki büszke karakán fiára: egy földszintes világ hétköznapi muszáj-Herkulesére.
A főhős, nem kevéssé mélyen vallásos öreg barátjának hatására, azt is megérti, hogy a kommunista diktatúra bukása önmagában nem hozhatja el az üdvösséget Magyarország számára. A mindent szabad felelőtlen álszabadsága a fogyasztói materializmussal párosulva még a vörös materializmusnál is veszedelmesebb helyzetbe sodorhatja az országot. A hit és a nemzettudat vezethet ki bennünket az egyre mélyülő bajból – mondja ki a regény több hőse is, ám a mű jelenidejében ettől még nagyon távol vagyunk. A befejezésben a megkorosodott főhős kifejezésre juttatja kétségbeesését a 2002 utáni Magyarország kilátástalan helyzete miatt is.
A könyv egyik sarkalatos erénye, hogy a kurta memóriájúakat emlékezteti arra, milyen szörnyű volt a Kádár-korszak, amikor az úgynevezett konszolidáció, a hétköznapi béke csak nagy áron valósulhatott meg. A karakán emberekre pedig olyan sors várt, mint a regény főhősére. Mindez nem sokat érne a másik fő erény, a hiteles formai megvalósítás nélkül. Rubóczi László pörgő párbeszédekben és sodró stílusban írja le a semmi kis földszintes világ izgalmassá tupírozott hétköznapjait. Olykor az események ismétlődése türelmetlenné tesz minket, ám a látszólagos monotóniának és imamalom-szerű darálásnak is értelme van a regény egészét tekintve. „Ilyenek voltunk”.
(Rubóczki László: Disszidensek – Buja szeretők. Regény két kötetben, 367, illetve 352 oldal. New Beginning Bt., Budapest, 2006.)