Ha nem változik az életünk, elveszünk

Eugéne Ionesco A kopasz énekesnő című drámájának nyilvános bemutatója ma este hétkor kezdődik a Térszínházban Bucz Hunor rendezésében. Az abszurd egyik alapművének szerzőjét, Ionescót az ötvenes években egy angol nyelvtankönyv szegényes nyelvi formulái ihlették. Ezért a verbális érintkezés lehetetlenségének fekete komédiájaként szokták előadni a művet.

Bucz Hunor A kopasz énekesnőt az istenhiány tragédiájaként vitte színre azzal a sokkoló figyelmeztetéssel, hogy már most benne vagyunk a lassú világpusztulás folyamatának huszonharmadik órájában. Erre utal a nagy fekete színpad, az univerzumot is jelképező tér háttérfalán a hatalmas, mutató nélküli óra, ami kísérteties kongással jelzi az idő múlását.
A rendező tisztában volt azzal, hogy az ötvenes években a mindennapi lét kiüresedéséről szóló mulatságosan értelmetlennek tűnő jelenetek itt és most, a XXI. században hétköznapiak, így izgalmas ötletekkel turbózta fel a jeleneteket. Mert az, hogy egy köznapi házaspár, Mr. Smith (Kovács J. István) és Mrs. Smith (Szamosvári Gyöngyvér) egy úgynevezett szalonban hosszú, egy darabig egyoldalúan köznapi társalgást folytat például egy szerintük megbízható, bár a páciensét éppen „elvesztő” orvosról, aligha tűnik már abszurdnak. Manapság azon sem ütközünk meg, hogy az első házaspár által várt vendégek, Mrs. Martin (Zanotta Veronika) és Mr. Martin (Balázsi István) is tökéletesen értelmetlen beszélgetést folytatnak, amelynek lényege, hogy az idők folyamán minden fontos és kevésbé fontos esemény kiesett az emlékezetükből. A dráma negatív eseménytelenségének forgatagát felforrósítja a két házaspár szürreálisan őrült találkozása, majd az eloltani való tüzet kereső tűzoltóparancsnok (Nagy Zsolt Kálmán) érkezése. Az értelmetlennél értelmetlenebb anekdoták arra vannak kihegyezve, hogy az Istentől elfordult, az élet értelmét a vagyonszerzésben, az ostoba szórakozásokban kereső emberek vitorla, gép, kormány nélküli hajóként sodródnak a világtengeren. A grand guignol forma értelmetlenségkavalkádra felteszi a koronát Mary, a szolgálólány alakja, akit férfi, Benedek Gyula alakít a fölfelé törekvő „proletariátus” képviselőjeként.
A fordító, Gere György munkáját fűszerezik a dráma tetőpontjaként kulmináló nyelvi és képi rögtönzések. Lenint látjuk a falra vetítve, ahogy tökéletesen szinkronizálva szólal meg Hitler hangján, a végső győzelmet éltetve. Az értelmetlenség végső metaforája vérfagyasztó, aktuális utalás a magyar valóságra, a jelenlegi miniszterelnök kedvelt frázisának felemlegetésével: „Találjuk ki az országot! Kell bele két nagy folyó: Cicó Micó, Fecó Ficó”. A tüneményesen játszó Szamosvári Gyöngyvér, Zanotta Veronika, Benedek Gyula és a többiek önfeledt átéléssel jelenítik meg az értelmetlenség költői színjátékát.
Bucz Hunor kiváló rendezése revelációerejű, visszaadta Ionesco remeklésének eredeti üzenetét. Életünk metafizikai eltörpülése, az istenhiány odáig vezetett, hogy az apokalipszis ma nemcsak veszély, hanem élő valóság.