Katonák és uniformisok

A közelmúltban megjelent a Magyar katonai egyenruhák, 1945–1956 című könyv, amelynek tanulmányszövegét Baczoni Tamás főmuzeológus, a könyv arculatát és szerkesztését Tóth László készítette. A kötet folytatása a tavaly ilyenkor napvilágot látott A Magyar Királyi Honvédség egyenruhái,  1926–1945 című Tóth László-könyvnek, amelyben korhű uniformisokba öltözött élő modellek fotói és archív fényképek adnak teljes képet a korszak egyenruha-kultúrájáról.

Első könyvével ön követendő mintát teremtett, és egyben a magyar egyenruhatörténet-kutatás és az egyenruhagyűjtés egyik legismertebb képviselőjévé lépett elő. Mi a módszertani különbség az első és a második kötet között?
– A Magyar katonai egyenruhák, 1945–1956 című opusban a Horthy-korszakról szóló kötetemhez hasonlóan teljes öltözeteket mutattunk be élő modellen. A friss kötetben külön tárgyfotókat közlünk, nagyban. Ugyanis az 1945 utáni idők egyenruha-kultúrája nem oly színes és változatos, mint a „békebeli időké”. Ennek ellensúlyozására annyi képet tettem be az új könyvbe, amennyit az elbírt.
– 1945–1956 között is többször változott a magyar egyenruha.
– Könyvünk tárgya három nagy korszakra bontható, ami nagyjából megegyezik a történeti korszakolással is. 1945-től 1949-ig tartott az átmeneti időszak, amikor a régi egyenruhák átalakítása és továbbhordása mellett egy új egyenruházati rendszert próbáltak bevezetni. Az 1947-es kék cédulás választások után a kommunista párt már kimutatta a foga fehérjét, ami az egyenruhákban úgy mutatkozott meg, hogy 1949–1951-ig katonáink öltözéke fokozatosan hasonult a Szovjetunió uniformismódijához. 1951-től 1956-tól pedig már tökéletesen érvényesült az orosz minta, ahogy a politikában is. 1951-ben már alig volt eltérés a magyar és az orosz egyenruhák között. Például: a tábornoki egyenruha nálunk Balaton-kék, náluk tengerzöld, az úgynevezett gimnasztyorkának, az ingnek az oroszoknál álló-, nálunk lehajtott nyaka volt.
– A könyv van olyan látványos, mint az előző?
– A korszakon belül azért elég sokat változott az egyenruhadivat, s ez végigvonul a köteten. 1945– 1948-ig, az államosításig még működtek az egyenruha-szabóságok, még voltak régi típusú, finom anyagok és jó minőségű, tetszetős tányérsapkák is. Addig gyakorlatilag alig volt különbség Horthy és a koalíciós korszak hadseregének ruházata között. Aztán jött az államosítás, s a tömegtermelés az orosz hasonulástól függetlenül is színvonalcsökkenést eredményezett. Az alapanyag minősége is leromlott. Kialakult a közös alkotói módszerünk. Baczoni Tamás stílusa remekül érvényesül. Az pedig, hogy a könyv ebben a formában, élő modelles teljes öltözetekkel, tárgyfotókkal, archív képekkel s a plakátgyűjteményemből vett illusztrációk kíséretében jelenhet meg, azaz a kötet designe-ja az én munkám.
– A korhű dokumentumok és különlegességek együtt adnak kivételes élményt?
– Csemegének számít az ötvenes években a magyar hagyományokat egyetlenként őrző dísz-huszáregyenruha, amelyet e sötét korszakban csak a parádékon használtak. Hasonló különlegesség a női katonatiszti ruha, az 1950-től bevezetett első fordított gombolású felsőruházatokban és szoknyában.
– Várható további kötet?
– Van három álmom. Az első, hogy a Horthy-korszakról szóló könyvet teljes dokumentációval, korszerű fotóanyaggal kibővítve újra kiadom, a második, hogy a két kötetből készítek egy összevont, angol szövegű változatot Európa számára. A harmadikról babonából még nem beszélek.