Költészet a félelem ellen

Már a boltokban van Dóczy Péter színművész Medvezsoltár című, Nagy László-versekből komponált CD-je. A felvétel bizonyára etalon lesz, a nagy klasszikus versmondók, Latinovits Zoltán, Raksányi Gellért teljesítményéhez fogható. A könyv alakú hanghordozó borítója is művészi teljesítmény, a költő fia, Nagy András grafikái díszítik, az ajánlás Nagy László öccse, Ágh István Kossuth-díjas író-költő műve.

Mi a célja a versösszeállítások megjelentetésével a nem olvasás korában?
– A legelső ilyen munkám a 2001-ben kiadott Meditáció című könyv alakú CD, ami a látvány eszközeivel idézi meg Pilinszky János költészetét, ezt követte a Szilágyi Domokos-, majd a József Attila-kompozíció. A Medvezsoltár a negyedik. Munkáimmal azt szeretném elérni, hogy a magyar költőket újra megszeressék a fiatal és az idősebb hallgatók, irodalomkedvelők. Nem véletlen, hogy könyv alakú a borító, reményeim szerint szimbolikusan a Gutenberg-galaxis világába vezet, s a hallgatónak kedve támad az olvasáshoz is. A magyar líra remekei külföldön is hírünket keltik. Ezekkel a teljes estét betöltő színpadi kompozícióként is létező összeállításokkal bejártam Európát. A Meditációk például megfordult Bécsben, Brüsszelben, Münchenben, Stuttgartban, Berlinben és a Kárpát-medence szinte minden táján. A CD-k mindegyikéből háromszázat szétküldtem Felvidékre, Délvidékre, Erdélybe, az anyaországi vidéki iskolákba, könyvtárakba, hogy a magyar költészet üzenete azokhoz is eljusson, akik nem tudnák a hordozókat másként beszerezni.
– Mi fűzi önt a társművészetek képviselőihez?
– A főiskolán Nádasdy Kálmán volt a mesterem, aki kollégiumot tartott a vers és zene kapcsolatáról. Nem tudom, hogy van-e most hasonló szellemű óra a főiskolákon, egyetemeken, de látva a mai beszédstílust, s a mai szürke színészi divatot, alig hiszem. Nádasdy Kálmán hívta fel arra a figyelmemet, hogy minden versben, sőt, minden irodalmi értékű prózában ott rejlik a zene. A Meditációk című lemezemben Lőrinszki Attila bőgőssel dolgoztam, ahogy a Szilágyi Domokos-összeállításnál is. A József Attila-kompozícióban pedig egy csellistával, Kostyák Előddel, a kolozsvári operaház tagjával. Most a délvidéki Fábri Gézával és Ivánovits Tündével működtünk együtt. Nagy András és Nagy László iszkázi szülőházának szelleme hozott össze bennünket. Ivánovics Tünde éteri, tiszta hangja, az ősi magyar és a középkori gregorián motívumok, s a medveengesztelő, Csángóföldön fennmaradt sámán rítusok segítik a hallgatót, hogy alámerülhessenek Nagy László költészetében.
– Mit üzennek a ma emberének Nagy László művei?
– Nagy Andrástól kaptam egy hatalmas versanyagot, a válogatást nagy részben rám bízta. Olyan munkákat is kiválasztottunk, amelyek korábban kevésbé jelentek meg, s még kevésbé hangzottak el, például a Kiáltás, a Kitűnik származásom, a Záróra-fejlövés, a pásztor Rablók, amelyet különlegesen jelenítek meg. Kibontottam a művekből annak a cinizmusnak a versbeli megjelenítését is, amellyel gonosz erők megpróbálnak minket tönkretenni mind lelkünkben, mind testünkben, hogy ne tudjuk a múltunkban rejtező erőt felmutatni. A mai pénzuralomban az emberek a létezés legalacsonyabb rétegébe süllyedtek alá, ha nem mutatjuk meg nekik, hogy van más lehetőség is, akár el is veszhetünk. A saját akaratunkról és a saját ízlésünkről, kultúránkról, jövőnkről soha nem szabad lemondani. A félelem a legveszélyesebb, és az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a hatalom éppen ezzel manipulál. Belebújik a hétköznapjainkba, szuggerálja, hogy húzódjunk vissza a tévévilágba, s Nagy Lászlót idézve kussoljunk otthon. Lemezem egyik fő célja, hogy a költészet mágikus ereje segítsen az embereknek visszanyerni elemi erejüket és méltóságukat.