Szíriai–Magyar Régészeti Misszió

Magyar zászló alatt tárják fel a Közel-Kelet legnagyobb keresztes várát. Az ásatást vezető Major Balázs tegnap a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Dísztermében tájékoztatta a sajtó munkatársait a nemzetközi jelentőségű eredményekről, többek között az utolsó ítélet pokoljeleneteit ábrázoló egyedülálló freskóciklusról. A magyarok kutatása nyomán már nem tekinthetünk a középkori lovagvárakra csupán mint katonai objektumokra.

Amivel Margatot kiérdemeltük.
2000–2002: a keresztes kori kis erődök hálózatának feldolgozása a tengerparti régió déli részén.
2003: ásatás Tartus óvárosának középkori erődítésében; a Crac des Chevaliers középkori graffitijeinek dokumentálása.
2003–2004: az Orontész-völgy keresztes kori barlangvárainak megtalálása és leírása.
2005–: a tengerparti „holt városok” kutatása és a Tartus megyei térinformatikai adatbázis kiépítése.

Sham arabul a történelmi Szíriát jelenti, angol betűszóként olvasva a Syro–Hungarian Archaeological Mission, vagyis a Szíriai–Magyar Régészeti Misszió rövidítése. A SHAM 2000 óta dolgozik a szíriai tengerparti régió gazdag régészeti örökségének feltárásán és bemutatásán; 2006-ban megkapta a Közel-Kelet legnagyobb és egyik legfontosabb – még nem kutatott! – középkori várának, a kihalt vulkáni kúpra épült Margatnak a régészeti koncesszióját. Öt-hat ország is pályázott a feladatra, a szír kormány azonban e jelentős műemlék feltárási jogát kizárólag Major Balázs régész-arabista-történésznek adta. Feltételül szabta, hogy évente legalább egy idényt töltsenek feltárással a magyarok.
Major Balázs a Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab tanszékének oktatója, aki a késő antik és középkori régészetre és a régészeti topográfiára specializálódott, de ipari alpinista és barlangász szaktudása is van. Tizenöt–huszonöt főből álló csapata „rettenthetetlen” fiatalokból áll – van közöttük régész, építész, archeozoológus, geológus, informatikus, restaurátor, kerámiakutató, földradaros –, valamennyien ingyen, lelkesedésből, a tudomány iránti elkötelezettségből dolgoznak.
A vállalkozás hátterében páratlan intézményi összefogásról is beszámolhatunk: a munkahelyek nemcsak kutatóikat engedik el a többhetes terepmunkákra, hanem drága, körülbelül ötvenmillió forint értékű műszereket is rendelkezésükre bocsátanak.

Magyar csapatok a johannita erődben
De nem először járnak magyar csapatok Margatban! II. András király seregével, amikor 1218 januárjában a Szentföldről tért vissza, már látogatást tett a johanniták központjában, és az a vizit is hasznára volt a várnak: a magyar uralkodó a szalacsi sóbányák jövedelméből évente 100 márkányi ezüst kifizetését rendelte el – örök időre.
Majd nyolcszáz esztendőt kellett várni a következő margati „projektre”, amely nemcsak az erődítmény teljes területének feltárását tűzte ki célul, hanem az állagmegóvást és a rekonstrukciós tervek elkészítését is. A szír régészeti főigazgatóság tervei szerint Margatot a munkák végeztével a magyarok által összeállított dokumentációval az UNESCO világörökségi listájára jelölik, és turisztikai központtá teszik. A rekonstruált várban újraépített termekkel, korabeli bútorokkal, múzeumokkal, valamint vendéglátó- és szálláshelyekkel valóságos középkori város elevenedne meg.
Azokat az országokat, amelyek e célokat segítik, nagyobb megbecsülés övezi a közel-keleti államban, ezért valószínűleg könnyebben tudják kulturális – és gazdasági – érdekeiket is érvényesíteni, tehát a kutatások nemzetközi elismertségén túl gazdasági szempontból is gyümölcsöző lehet a kapcsolat. A sajtótájékoztatón elhangzott, nemcsak magyar kutatók, intézmények, vállalatok és magánszemélyek sorakoztak fel a financiális gondokkal küzdő nemes kezdeményezés mellett, hanem immár szíriai tőke is. A kiváló magyar szakemberek nem véletlenül nyerték el a szírek bizalmát. A civilizáció bölcsőjének nevezett, egykori Észak-Fönícia területén az elmúlt évek régészeti eredményei között említhetjük például a Crac des Chevaliers középkori graffitijeinek dokumentálását: a leghíresebb keresztes vár kápolnájának a falain a középkori helyőrség katonái által bekarcolt feliratokat találtak a magyarok; de az Orontész-völgy feltárása is a csapat érdeme: több tucat római–bizánci kori, sziklába vájt barlangtelepet, kolostort és kriptát fedeztek fel.
Major Balázs lapunknak elmondta: az ásatásokat tavaly ősszel kezdték, eddig három szezonban dolgoztak kint. Ki két hetet, ki egy egész hónapot, attól függően, hogy munkahelyéről éppen mennyi időre engedték el. Mostanra egy egész raktár megtelt a megtisztított, dobozolt, dokumentált és feldolgozásra váró leletekkel: csontokkal, nyílhegyekkel, kerámiákkal, övcsatokkal.

A történelmet átíró felfedezések
A lovagvárban nemrégiben megtalálták a Szentföld legnagyobb keresztes freskóját. Szokatlan módon, közvetlenül a szentély mellett bukkant elő a többszörös vakolatréteg alól, és ráadásul nem szenteket, hanem pokolbéli jeleneteket, az utolsó ítéletet ábrázolja. Az alkotás felső sávjában lombtalan, csonkolt faágakon a különféle bűnökre utaló módon akasztott emberek lógnak. Középen repülő ördög kalapáccsal veri a bűnösöket, egy máglyán meztelen püspök ég, akit négy ördög őriz, a legalsó sávban pedig karóba húzott lovag haldoklik. Idén szeptemberben újabb értéket fedeztek fel: a vöröses barna színezetű pokolbéli jeleneteket ábrázoló freskóval szembeni falon citromsárga háttérrel és tucatnyi vonuló alakkal felsejlett a mennyország is.
A vár építésekor, mondhatni, közművesítették a területet: vízellátó és latrinarendszer is működött.
Kiderült, hogy nyolcszáz évvel ezelőtt az esővizet a lapos tetőkön, ciszternákban gyűjtötték össze, és kerámiacsöveken juttatták el a különféle helyiségekbe. A rendszer alkalmas volt arra, hogy több ezer ember és több száz ló vízigényét kielégítse. Ráadásul ma is működőképes, olyannyira, hogy segítségével a rossz csatornarendszerrel küszködő környező falvak mezőgazdasági termelésének is lökést adhatnának. Újdonság, hogy az eddig ismert helyiségek mellett kisebb, kényelmes szobákat is kiástak, amelyekben hétköznapjaikat töltötték a keresztes lovagok – ne felejtsük el, hogy több évtizedes béke szakította meg a hadjáratokat. A magyarok kutatása nyomán tehát már nem tekinthetünk a középkori lovagvárakra csupán mint katonai objektumokra. A konyha, amelyet korábbi nyugati kutatók ima utáni pihenőhelynek véltek, az egyetlen olyan helyiség, amelynek kéményt is építettek. Megtalálták a vízkiöntő csatornát, a terem végében pedig a dupla pengefallal elzárt sütőfelületet és az olívaolaj tárolására használt hombárokat, edényeket, továbbá faszént, óriási mennyiségű állati csontokat.
Emésztőgödör helyett komplex ejtőcsatornás latrinarendszert használtak, amelyen keresztül azonnal kicsusszantották a várból az ürüléket és az egyéb szemetet. A feltáró számára igen értékes terület ez, fűzte hozzá Major Balázs, ezért különös gonddal kell feltárni. Megszitálják, újra meg újra átmossák az anyagot, míg láthatóvá válnak a halpikkelyek, szálkák, megkövesedett szőlőmagok – amelyekből a középkori keresztes lovagok hétköznapi életébe nyerhetünk bepillantást.