Hódoltság: Kiss Dénes verseiről

Kiss Dénes 1935. szilveszter éjjelén született, születésnapjához igazodva látott napvilágot a Hódoltság című verseskönyve a Hét Krajcár Kiadó gondozásában. A költő ötvenhét verskötet, József Attila-díj, Babérkoszorú birtokában akár boldogabb is lehetne. Ám a Raksányi Gellért színművésznek ajánlott, mottóként kiemelt címtelen költeményben talán soha nem tapasztalt borúlátással szól az irodalom és a nemzet jelenéről. Mert azt sokan elmondták és megírták már, hogy írónak, költőnek lenni mennyire nehéz. Kiss Dénes ennél többet állít: „Nem jó ma versnek lenni / Kiterítve feküdni / Fehéren feketedni / Álmokkal verekedni”. Ha már a sanyarú sorsú poéta abban sem reménykedhet, hogy az általa létrehozott irodalmi mű sem reménykedhet a halhatatlanságban (azaz, hogy az olvasók szembesülve a művel, életre keltik annak értékeit), akkor miben bízhatunk?
Kiss Dénesnek, a bátor, nem mindennapi sorsú költőnek életútját, 1990-ben felébredt reményeit ismerve több mint tragikusnak tartjuk mai lélekállapotát. A tizenhét éves fejjel vitorlázórepülőként is ismertté vált költőt 1957-ben kizárták az ország összes egyeteméről és főiskolájáról az 1956. október 24-én megjelent Velünk vagy ellenünk című verséért. Börtönbe is zárták, az átmeneti enyhülést hozó hatvanas– hetvenes években sikerült költőként, újságíróként kibontakoznia. A rendszerváltozáshoz fűződő reményeit követték a csalódások: E kocsma haza elárultatott – írta 1994-ben. Ezt a gondolatot folytatja az új könyvben, a Van-e még magyar? című versében így vall: „Az én népem elaludt / nem tudja hogy hol van az út”. Így kezdi és zárja a művet azzal a gondolattal, amit nehezére esik kimondani, de már úgy érzi, nem tehet mást. „Van még magyar: Emberek! / Én olyant nem ismerek!” Sokkolni akarja a magyarságot, amelynek jövőjében hinni szeretne, de újra és újra azt tapasztalja, hogy „lagzilajcsi népe győz / Kossuth, Petőfi nemzete felett”. De a huszonegyedik századról, a ma élő emberekről sincs jobb véleménye „Minden valaminek a folytatása / Nincs semmi, ami keletkezett / Az álló pontot senki se találja / A bizonyosság semmivé veszett” – olvashatjuk A tudás felett című költeményben.
Hódoltság a könyv címe, makacsul visszatérő a gondolat, hogy ez a mostani hódoltság azért rosszabb annál, mint amiből 1990-ben kikerülhettünk volna, mert amazt terhes örökségként kaptuk, emezt viszont önként újra választottuk: „Pusztulj magyar, senyvedni minek? / E világon nem kellesz senkinek” Ami miatt mégis reménykedhetünk a költő szerint, az 1956 öröksége. Nem könnyű e hitet őrizni 2006. október 23. bénító sokkjában, ama szörnyű napot átélve: „Drága fiúk sohsincs vége / Felnőttek a játék tankok / tapsolnak nekik a bankok / Októberben októberben / Fürdik Isten a vérében” (Októberi szívverések). És mégis, csak azért is bízik az ezerszer megcsalatott költő a becsapott nemzet öntudatosodását is remélvén, várván azt a napot, „mikor nem rácson mosolygunk át / hanem a győztes lyukas zászlón!” Reményünk és föltámadásunk záloga 1956 tiszta forradalma.
(Kiss Dénes: Hódoltság, verseskötet, Hét Krajcár Kiadó, 2008., 100 old., 1500 forint.)