Negyvenegyedik évfolyamába lépett a patinás folyóirat, a Kecskeméten szerkesztett Forrás, mely nevéhez híven a nemzeti kultúra legtisztább forrásaiból merít. Füzi László főszerkesztő a lap nemes tradícióit folytatja, a lap főmunkatársa, Buda Ferenc 1956 után bebörtönzött, sokáig háttérbe szorított költő, szerkesztő pedig a műfaji sokrétűség és a gondolati egység jegyében, gondosan szerkesztenek össze minden számot. Mintegy vezérfonalat ad az idei elsőnek Fehér Zoltán De szép kocsi, de szép ló előtte – A paraszti bátyai lótartás szociográfiája című írása, néprajzi, szociológiai értelemben is teljes képet nyújt a nemes állatról. A honfoglaló magyarok a csatában, a szorgos parasztemberek a hétköznapi munkában tartották a lovat osztályos társuknak. A nem oly régi múltba tekint Elek Tibor Ifjúsági regény felnőtteknek (Gion Nándor Angyali vigasság, Zongora fehér kastélyból) című tanulmánya, a dolgozat egy nem oly régen elhunyt nagy magyar író munkáiról, akit már életében klasszikusnak tekintett a szakma. Gion Nándor 1994-ben települt át Délvidékről, de az anyaországban is az ottani magyarság drámai sorsáról írt egyedi, sodró lendületű prózai műveket. A különös, filmszerű analitikus-visszapillantó regények Elek Tibor szerint is folyamot alkotnak. A kárókatonák még nem jöttek vissza a huszadik század negyvenes éveinek nyári, a Sortűz egy fekete bivalyért őszi, az Angyali vigasság tavaszi eseményeit pörgeti vissza. A tetralógiává bővült sorozat negyedik darabja a Zongora a kastélyban, amely a Forrás 2003/ 4. számában jelent meg.
Méltóságteljes gyász, formai fegyelem és felszabadító, katartikus esztétikai élmény árad Tornai József És hosszú gyászkocsik című ciklusából, amelyben ötvenöt, kétszer négy versszakból álló költemény idézi meg a költő lelkében elevenen élő halottakat. Szeretetteljes pillanatkép varázsolja elénk a költő szüleit, ábécérendbe szedve számos csodálatos barátját Bella Istvántól kezdve Weöres Sándorig. Aki ismerte személyesen Weöres Sándort, jellemzőnek tartja, aki először olvas róla, elképzelni képes őt e versszakból: „Kis alakot figyeltem egyszer: / tél volt, éjjel a pályaudvaron. / Nézte, nézte a menetrendet, / szellem, vagy kabát? Nem tudom.”
Az ifjabb nemzedéket képviseli a 2007-es év Quasimodo-emlékdíjas költője, Miklya Zsolt, akinek Öt bagatell című költeménye az elveszett tisztaság siratása: „Ki merne kevesebbet akarni, / Ki illesztené helyére / az eltékozolt éveket, ülne csak érvek helyett / s mikor motyogássá szélidül a / vadludak éneke, felállna halkan…”
(Forrás, 2009. január, 41. évf., 1. szám.)
origo.hu
Elgázolt egy embert a vonat Kecskeméten
