Cseke Péter ebben az esztendőben lép a hatvanötödik életévébe. A tavalyi februári Magyar Naplóban Bertha Zoltán irodalomtörténész egyik írásában a szellem mindenesének nevezte az erdélyi írástudókat, ez a terminus a Magyar szociográfia erdélyi műhelyei című kiváló kötet hat főszereplőjére – Balázs Ferencre, Bözödi Györgyre, Tamási Áronra, Horváth Istvánra, Sütő Andrásra, Beke Györgyre – és az írójára, Cseke Péterre is igaz. Ő a könyvében arra törekedett, hogy ne válassza el egymástól az anyaországi és az erdélyi szociográfia nagy korszakait. A magyar szociográfia, az irodalmi eszközökkel történő, szépirodalmi értékű valóságfeltárás műfajteremtő ideje mind az anyaországi, mint az erdélyi magyarság körében a harmincas évek második felére esik. Az erdélyi változat első korszakának képviselőire nagyon illik a reneszánsz sokoldalúságot megfogalmazó „szellem mindenese” szókapcsolat. Balázs Ferenc a mesének, az irodalomtörténeti tanulmánynak, az esszének, a versnek, az útinaplónak is mestere volt. Bözödi György Bözödújfalu zsidó vallású székely magyarjainak története mellett megírt számos tanulmányt, valóságfeltáró riportot a székelység életéről. Tamási Áron a Szülőföldem című grandiózus szociografikus önéletírásával is bizonyította az erdélyi tollforgatók sokoldalúságát. S legalább ennyire jellemző reájuk a szavak és a tettek azonossága, magyarán a műveikben megfogalmazott szigorú erkölcsi elveknek megfelelően éltek, szolgálva az erdélyi és az összmagyarság ügyét.
Cseke Péter elmondta, hogy 1945 után Horváth István, Sütő András és Beke György – immár sajnos lezárt életműveikkel – teremtették újjá a műfaj két világháború közötti alakváltozatait. Sütő András az írói, kifejezetten szépirodalmi eszközökkel élő szociográfiát, Horváth István a tudományos igényű falurajzot, Beke György pedig az újságírásból kisarjadó, elmélyült, szociográfiai igénnyel készült riportot. Könyvében arról sem hallgat, hogy mindhárom író, bár a negyvenes évek eszméi jegyében indult, úgymond kényszerű kitérőket tett a dogmatikus évek irodalompolitikai légkörében, de az 1968-as politikai nyitás évadján tudatosan törekedtek művészi megújhodásra. Sütő Andrást Az anyám könnyű álmot ígér című költői eszszéregénye miatt szinte mindenki először kapásból regényírónak nevezi, pedig mennyiségi szempontból sokkal több maradandó drámát írt, mint regényt, és szépírói válságkorszakában teremtette újjá az irodalmi szociográfiát. Horváth István, miután ráébredt, hogy az egykor frissnek, eredetinek tartott őstehetség nimbusza megkopott, tudományos tényfeltárásra épülő faluszociográfussá képezte magát, s megírta a Magyarózdi toronyalja című remekművet, amit az ihletett, költő erejű tudományos szociográfia egyik mintája lett. Beke György regényei, novellái között is találhatunk nagyon is értékes munkákat, ám egyöntetű írói rangot barangoló, utazó könyveivel, a Szilágysági hepehupával, a Bartók Szülőföldjén című munkákkal és számos, felsorolhatatlan mennyiségű kiváló, egyedi műfajú és stílusú munkával teremtett magának. Ezek miatt hívják őt az erdélyi magyar élet enciklopédikusának is. A kommunista rendszer bukása, az 1989-es fordulat után nyíltan is tabutémákkal foglalkozhatnak műveikben többek között Gálfalvi György, Ferenczes István, Sylvester Lajos, Benkő Levente, Gazda József, Lőrincz György és a többiek.
Végül Cseke Péter arról is szót ejtett, hogy miközben – főként az az anyaországban – a szociográfia-műfaj (és a népben nemzetben látó irodalom és költészet) válságáról beszélnek, a tényfeltáró újságírás és az oknyomozó riport bekerült 1990 után a kolozsvári egyetemei oktatásba. Cseke Péter Tényfeltárás – szociográfia című egyetemi jegyzete 2000-ben elkészült, s 2001 februárjában napvilágot látott az Erdélyi Tankönyvtanács kiadásában. S a beszélgetés tárgyát jelentő, A magyar szociográfia erdélyi műhelyei című remek öszszegzés is több műfajú s több funkciójú. Tudományos értékű esszéregény a szociográfiáról, ami egyetemi jegyzetként is elsőrangú, gazdag szakirodalmi jegyzetével és utalásaival áttekintést ad az anyaországi szociográfiai irodalomról is. De az is szimbolikusan jelzi, hogy nem időszerű válságról beszélni, hogy a Magyar Írószövetség szociográfiai szakosztálya 2001-ben Kolozsváron tartotta meg első tanácskozását. Azóta a szakosztály és a Táncsics Mihály Alapítvány évente kitünteti a legjobbnak ítélt szociográfusokat, s Erdélyből is vannak kitüntetettjei a Szabó Zoltán-díjnak. Mint annak idején Beke György fogalmazott a kolozsvári konferencián: nem pótolhatják az írói szót semmilyen közvélemény-kutatás – amúgy is manipulált – összehasonlító grafikonjai, a különböző jövőkutató intézetek… Mert az író minden műfajban (ha csakugyan író) a lelkekhez szól, elgondolkoztat és engedi, hogy utána mi is gondolkodjunk.
origo.hu
Nemvárt fordulat jön az időjárásban, mutatjuk mire számíthat
