Epigrammák és filmnovellák

A 40. Magyar Filmszemle sajtóvetítéseinek legszebb, üdítőbb pillanatait az úgynevezett K, azaz kisfilmes blokkok jelentették. Az egyetlen metafora felé haladunk – Szentkuthy Miklós gondolatát értelmezve minden művész célja, hogy megtalálja az abszolút, a mindent kifejező képet – bizonyították az alkotások.

Madarász István rendező kétperces filmbe próbálja belesűríteni a világ lényegét: egy fiú megtalál egy szuperdigitális videokamerát, filmez vele, elkezdi viszszapörgetni, s a világ a filmmel együtt a feje tetejére áll, majd eltűnik. Világvége – ironikusan és játékosan. A Mama című költői szkeccsben, M. Tóth Géza munkájában teregető asszonyt látunk egy nagyvárosi tetőtérben, s a teregetéssel egy ritmusban mozgat maga mögött egy végtelen posztersort, ami megmutatja az egész világot, s a földi univerzum ugyanolyan egyhangú, mint a tetőtér. Ám a monotónia megszakad abban a pillanatban, amikor egyszer csak egy picike csecsemőruha is fölkerül a szárítókötélre.
A filmes epigrammák mellett érdekesek voltak a drámaian feszült filmnovellák, életsorsok hiteles lenyomatai. Horváth Lili Napszúrásában egy deviáns sorsba beledermedt csodálatosan szép intézeti lány tragédiája sűrűsödik. Közönyös és durva férfiak suhannak át az életén, amelynek megkísérel értelmet adni azzal, hogy tizenhét évesen gyermeket szül. Az egyik nevelőnő megszereti, ám a leány ráébred, hogy az ő élete már megválthatatlanná vált, megszökik a jólelkű nevelőnőtől, de otthagyja neki a gyermeket.
A legígéretesebb munkának Dombrovszky Linda szépen fényképezett, megdöbbentően abszurd csattanóval záruló filmnovellája bizonyult. A rendező jól megírt forgatókönyv nyomán modellezi korunk kilátástalanságát, amelyben az emberek egyre nagyobb hányada él a bűnözés határán. Egy ódon villában egy hajléktalan csavargót valakik szépen megfürdetnek, ápolt, jóarcú úriemberré sminkelnek és elegánsan felöltöztetnek. Az öreg csavargóból lett öregúr eközben visszaemlékszik arra, hogy ő is hasonló előkelő villában nevelkedett. S aztán ráébredünk: nem jótékonysági akciót, hanem szervezett szélhámosságot látunk. Az öregembernek föl kell öltenie egy frissen elhunyt ember örökösének a személyazonosságát, fölvennie mintegy tízmilliót, amelyből, ha sikerül az akció, ő is kaphat pár ezret, s a siker esetén hasonló megbízásokat. Ebben a világban minden jól kezdődő történet abnormális végkifejletbe torkoll. Ez utóbbit már Mayer Eszter Vasárnapi ebéd című kisfilmjéből tudjuk meg, amelyben egy tipikus értelmiségi házaspár ismerkedik meg egy vasárnapi ebéden egyetemista kislányuk választottjával. A vőlegényben az anya döbbenten ismer ifjúkori szerelmére. A fiatal filmnovellisták, filmköltők egy része jól ismeri az életet, jól megtanulta a szakmát. S reménykedve várja, hogy majd egyszer nagyfilmen is kipróbálhatja oroszlánkörmeit.