Nyírmártonfalva határában, a kövesút végétől jó három kilométerre fekszik Vajda Bálint tanyája. Takaros épület tujákkal, lambériás ajtajú garázzsal, rendezett udvarral, a konyhában otthonos meleget árasztó csikótűzhellyel, konyhából nyíló patyolattiszta szobákkal. Néhány éve napközben még nemigen találtuk volna otthon a gazdát – sok dolgot adott a több ezer liba, amit a Hajdú-Bét részére neveltek. Most viszont alig akad munka. A ház előtt mindössze néhány gyöngytyúk kapirgált, a puli jön-megy sántikálva a gazda lába alatt, meg Pirikének, a háziasszonynak az egyetlen libája gágog az ólban.
– Ez az egy libánk van, ezt is ajándékba kaptuk egy kedves ismerőstől. Talán azért, hogy ne felejtsük el, miből éltünk valaha – mondja Vajda Bálint, amikor a magnak maradt jószágot szemrevételezzük. A vadásztársaság által nemrégiben véletlenül meglőtt kedves kis pulikutya happy enddel végződő erdei kalandjának meghallgatását követően beljebb kerülünk a házba, ahol nekigyürkőzik a szomorú történet felgöngyölítésének.
– Az úgy volt, hogy már 2004-ben sem tudtam fizetni az APEH-tartozásokat, mert a libáinkért egy fillért sem fizetett a Hajdú-Bét – kezdi a gazda. – Ma sem értem, hogyan követelheti rajtam az adóhatóság annak a bevételnek az áfáját, amit meg sem kaptam, de hát a törvény az törvény. Értem én, hogy fizetni kellene, de nincs miből. Igaz, kaptam kétmillió-hatvanezer forint kamatmentes hitelt egy banktól állami kezességvállalással, de abból nem a nem létező bevétel áfáját fizettem ki, hanem azokat a falubelieket, akik a takarmányt szállították nekem, s akiknek hónapokig a szemükbe kellett néznem, és azt kellett mondanom, nem tudok fizetni, mert nekem sem fizetnek. Haza is vittem belőle hatvanezer forintot, hogy éhen ne haljunk – kezd bele a közepén a történetbe Vajda Bálint.
Kiderül, az évi kétszázezer forintos törlesztőrészlettel öt évre adott államilag garantált hitelt sem tudja 2005 óta fizetni, s most ezt is követeli rajta az APEH.
– 2004-ben egy kisebb integrátor megrendelésére még megpróbálkoztam egy csapat libával. Azt is csak úgy tudtam megtenni, hogy újabb egymillió forintot kértem kölcsön, ám így sem tudtam magamat utolérni: a Hajdú-Bétnél bennragadt ötmillió forintos bevételkiesést soha nem tudtam pótolni. Ami bejött, abból megint csak a takarmány kifizetésére futotta, az áfára, tb-re és szja-ra, hiteltörlesztésre már nem.
2005-ben Vajdáék lehúzták a rolót, nem mertek többet libatenyésztésbe fogni. Most néhány tyúk, disznó, picinyke föld teszi ki a gazdaságot. Éppen annyi, amiből a hatvan körül járó házaspár szűkösen megél. Most viszont ez is veszélybe került, hiába van az asszony nevén a vagyonka, házastársként ő is felel betéti társaságuk beltagjának, vagyis férjének tartozásaiért. Így most azzal kell szembenézniük, hogy dobra verik az életük munkájával felépített otthonukat, földönfutókká lesznek. Nem meglepő, hogy Vajda Bálint végtelenül el van keseredve, és dühös mindazokra, akik szerinte idáig juttatták családját.
– Tüntettünk, éhségsztrájkoltunk, leveleket írtunk, rendőrséghez fordultunk, mindhiába. A Hajdú-Bétnek gyakorlatilag a teljes vagyona a banké lett, a korábbi tulajdonost, a Wallist képviselő Bajnai Gordon meg azt üzente nekünk, hogy a Wallist megakadályozzák a jogszabályok abban, hogy a Hajdú-Bét helyett kifizesse az ő rossz gazdálkodásuk miatt tönkrement termelőket. Nem tudom, melyik az a jogszabály, amelyik megakadályozná a tulajdonost abban, hogy felvásárolja a felszámolótól fizetésképtelen cége egyik vagy másik tartozását. Ha pedig ilyen nincsen, nem értem, hogy az az ember, aki nem érzett felelősséget azért a kárért, amit az ő cége okozott másoknak, hogy ülhet most felelős miniszteri székben, hogyan hozhat még most is mindannyiunk sorsára kiható döntéseket – fogalmazza meg kétségeit Vajda Bálint.
Bessenyei Lászlóné egykori libatenyésztő, aki ottjártunkkor Vajda Bálintéknál vendégeskedett, hozzáfűzi a magáét. Ebből kitűnik, Bessenyeiék a szerencsésebbek közé tartoznak, nekik „csak” kétmillió forintjuk bánja a Hajdú-Bét csődjét. Ha viszont az emberi oldalt vizsgáljuk, már korántsem nevezhetők szerencsésnek. A Wallisszal és a Hajdú-Béttel vívott szélmalomharc ugyanis felőrölte az asszony egészségét, két súlyos műtéte is volt 2004 óta. Olyan betegséget kapott, amiből a teljes gyógyulás ma is kétséges.
– Nagyon felháborított bennünket, hogy azt a 300-400 millió forintot, amivel nekünk tartozott a Hajdú-Bét, soha nem tartották fontosnak kifizetni, a tulajdonos érdekeltségi körébe tartozó PR-cégnek viszont két héttel a felszámolás megkezdése előtt ki tudtak fizetni nyolcszázmilliót. A felszámolás megindítását követően esélyünk sem volt semmire, a Hajdú-Bét ingatlanvagyona pillanatok alatt egy offshore céghez vándorolt – mondja az asszony. – Mi voltunk azok, akik rendőrségi feljelentést is tettünk a Hajdú-Bét ellen, ám a hatóság úgy találta, hogy nem történt szabálytalanság, büntetőeljárás indítása nem indokolt. Mi pedig ihatunk hideg vizet a pénzünkre – summázza elkeseredetten a történteket.
A baromfitermelő és -feldolgozó részvénytársaság 2003 végére lehetetlenült el pénzügyileg, ám már korábban is súlyos nehézségei voltak, amelyek áthidalására 2002-ben jelzálogkölcsönt vett fel a Raiffeisen Banktól. Fedezetként 21 ingatlanjára hétmilliárd forintos jelzálogjogot jegyeztek be. Kikötötték azt is, hogy amennyiben a libás cég nem tudna fizetni, a bank élhet opciós jogával: egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja a Hajdú-Bét ingatlanjait.
A részvénytársaság 2004. január 29-én felszámolást kért maga ellen, székhelyét Debrecenből Kecskemétre tette át. A Raiffeisen Bank már ezt megelőzően, 2003. december 17-én élt opciós jogával: közölte a céggel, hogy megvásárolja ingatlanjait. Azonban nem közvetlenül tette ezt, mert erre a jogszabály szerint nincs mód, hanem egy kft.-t jelölt ki vevőként. A kft. az adatok szerint kétmilliárd forint vételárat fizetett a négymilliárdot érő vagyonért. Hat beszállító nehezményezte a fél áron kötött üzletet, és pert indított. A Szegedi Ítélőtábla 2007 végén érvénytelenné nyilvánította az ingatlanok adásvételi szerződéseit, és 600 millió forint és kamatai megfizetésére kötelezte a bankot és a kft.-t. Az ítéletet az alperesek és a felperesek is megtámadták a Legfelsőbb Bíróságon. Amint arról január 21-i lapszámunkban beszámoltunk, a legfelsőbb Bíróság január 20-án hatszázmillió forint és kamatai megfizetésére kötelezte a Raiffeisen Bankot. Az ítélet szerint a hitelintézet által erre kijelölt kft. a Hajdú-Bét felszámolása előtt fél áron vásárolta meg a társaság 21 ingatlanát. A feltűnő aránytalanság miatt az adásvétel érvénytelen.
origo.hu
Most minden kiderült Magyar Péterről a hangfelvételekből
