Maga újságíró? – kérdezte a szíriai határőr, amikor meglátta a vízumban szereplő jelzést, és szomorú szemmel tekintett végig a hosszú soron, ahol a delegáció tagjai várakoztak. Hatszor is bocsánatot kért, nehogy félreértsük, nem akar ő rosszat, csak dokumentálnia kell a nem mindennapos eseményt. Szíriába szervezett újságírócsoport ritkán érkezik. Nem arról van szó, hogy Szíria takargatná önnön valóját, inkább egy egészségtelenül, ám érthető módon túlzott érzékenységgel állunk szemben. Szíria nem bízik az unióban és a nyugatiakban, és védi önmagát, rendszerét, stabilitását. 1963 óta katonai szükségállapot van érvényben, s hadban áll délnyugati szomszédjával, a Golán-fennsíkot tőle elrabló Izraellel. Az igencsak behatárolt mozgásterét próbálja tágítgatni, tárgyalásokat folytat minden érintett közel-keleti szereplővel, így Izraellel és a Hamásszal is, de féltékenyen őrzi az országot a behatolóktól. Akik akár uniós útlevéllel is átléphetik az ország határát.
Damaszkusz magán viseli az ország berendezkedésének jegyeit és Szíria legfontosabb külpolitikai célkitűzését, ugyanis nincs utcasarok, ahol ne lenne látható Basár el-Aszad államfő és apja, a néhai Háfez el-Aszad arcképe, körülvéve szíriai és palesztin zászlókkal. A mostani elnök saját érdemeiért és apjának örököseként érdemli meg a szíriaiak szeretetét és tiszteletét, pedig nem pontosan ugyanazt a politikát képviseli, mint a nagy vezető. Háfez el-Aszad valóban keménykezű elnök volt, amolyan mitológiai hős, az ország egységének őre, Izrael pörölye. Az ő idejében, 1971 és 2000 között az őt ábrázoló portrék pontosan ezt a képet sugallták, egy olyan elnökét, akinek szinte nincs is magánélete, és minden pillanatát a hazájáért érzett felelősség tölti ki. Hirtelen halálát követően Basár el-Aszad amolyan imázsreformot hajtott végre. Ő is ott díszeleg a házfalakon és sokszor autók hátsó szélvédőjén, az üzletek homlokzatán és a hússütödék falán, de ismerjük a feleségét, van mosolygós kép róla, napszemüvegben is fotózták. Néha elmegy koncertet hallgatni, színházba jár. Néhány szerencsés találkozhat vele az utcán is. De változtatott-e Szíria életén? Egy neve elhallgatását természetesen megkövetelő szíriai szerint összehasonlíthatatlan a két időszak, helyi mércével mérve óriási a változás. „Most sokkal szabadabb minden, mint 2005-ben, pedig négy évvel ezelőtt is hihetetlennek tartottam az öt év alatt érezhető előrelépést” – mondta az ország életét jól ismerő bennfentes. Ő egyébként „ellenzéki”, legalábbis a kategóriákban gondolkodó európai mércével mérve. Nem tagja a Bász pártnak, számos esetben kritikával illeti az ország vezetését. Szíriában nincsenek valódi, szabad és komoly hatással járó választások, de ha lennének, akkor is a jelenlegi rendszer irányítói nyernének. Mégpedig többek között az „ellenzékiek” szavazataival. „Természetesen Basárra szavaznék” – mondja beszélgetőpartnerem, így is rávilágítva, mennyire távol áll a valóságtól a nyugati elmélet az elnyomott szíriai népről és a hamu alatt parázsló elégedetlenségről.
Szíria nagyon is stabil, talán túlzottan is mozdíthatatlan. A Bász párt uralmát nem lehet megingatni, de voltaképp ezt nem is igen akarják a Szíriában élő másként gondolkodók sem. A párt és vezetése nagyon is népszerű politikai retorikája és tevékenysége közepette. „A Közel-Keleten igen könnyű megszerezni az emberek támogatását egy nacionalista, valamint Izraelt és Amerikát elutasító programmal” – mondta egy damaszkuszi kutatóintézet előadója, aki szintén el akarja kerülni, hogy azonosítható legyen egy újságcikk alapján. (A „neve elhallgatását kérő tisztviselő” újságírói fordulat annyira bevett, hogy már leírni sem érdemes. Persze nem Szíria az egyetlen ország, ahol a felszólaló háttérben akar maradni, az Európai Unió intézményeinél is ugyanezt lehet tapasztalni). A szíriai kormány szigorúan kézben tartja a hatalmat, és saját tervei alapján kívánja a fejlesztéseket végrehajtani. Nagyon kicsit hasonlít a berendezkedés a nyolcvanas évek végének Közép-Európájánál megismerthez, annyiban azonban különbözik, hogy húsz év mégis eltelt, a világ pedig sokat haladt azóta, Szíria esetében nincs nagy testvér, amely áruit számolatlanul átveszi, nemzetközi viszonyai pedig inkább aggasztóak, mint rózsásak. Magyarországnak nem voltak veszélyes szomszédai, Szíriának pedig elég csak a Golán-fennsíkra tekinteni, amely húsz kilométerre van Damaszkusztól. Talán nem is véletlen, hogy Szíria-szerte a palesztin zászló legalább olyan népszerű díszítőelem, mint a Basár-portré. Az ország éves össztermékének nagyjából fele az állami szektorból, fele a magánszektorból származik, a privatizáció pedig 2003 óta folyamatos. Szíria hálás lehet manapság az eddig zárt pénzügyi rendszerének, mivel frissen kiépített hálózata jóval kevésbé függ a nemzetközi széljárástól, így a világméretű válság szinte nem is érinti. Persze kereskedelmét igen, ám az amerikai embargónak „hála” eddig sem voltak tengerentúli befektetői, így továbbra sem számít onnan érkező megrendelőkre.
Az óvatos, ámde érezhető reformok még csak kevéssé értek el a sajtóig. A három nagy állami napilap mellett létezik a függetlennek tekinthető al-Vatan napilap, ahol gyakorlatilag bármi megjelentethető, a kivételt az államfő és családja jelenti. Vaddah Abed Rabbo, a lap főszerkesztője elmondta, mivel az állami lapok feladata csak a hivatalos közlemények terjesztése és az állami hírügynökség híreinek egymás mellé szerkesztése, a Vatan más szerepet játszik, mint a többiek. „A gondot nem a cenzúra jelenti, hanem az, hogy az információhoz szinte lehetetlen hozzájutni” – mondta a főszerkesztő, megjegyezvén, az országban nincs hivatalosan működő cenzúra, évek alatt mindössze egyetlen esetben szóltak nekik a pártközpontból valamely cikkük miatt, akkor is csak utólag. Szíriában a politizálás nem az újságírók feladata, az embereket érintő ügyeket nem teregetik ki az újságok hasábjain, hanem megtartják azoknak, akik „értenek hozzá”.
Így aztán a hírlapírók maguk szerzik meg kemény munkával az információkat, például a mindenkit érdeklő közel-keleti helyzetről. Nincs nagyon nehéz dolguk, hiszen Damaszkuszban él több Hamász-vezető, Hálid Mesál, a Gázai övezetet uraló iszlamista mozgalom politikai vezetője is. Szíria hivatalosan nem támogatja ugyan a csoportot, de hallgatólagosan elismeri, mint realitást, így menedéket ad a száműzött vezetőknek. A nyugati világban általánosan terrorszervezetnek nevezett Hamász mégsem fogad mindenkit, csak akiket ismer, vagy akitől akar valamit. „Meglepődnél, ha látnád, mennyien akarnak tárgyalni a Hamásszal” – mondja egy újságíró a Vatan szerkesztőségének folyosóján. Az Independent nemrégiben arról írt, hogy két francia szenátor is felkereste Damaszkuszt, hogy beszéljen a „terroristákkal”. „Francia kormányzati tisztviselőkként nem jöhettek, Nicolas Sarkozy személyes képviselőjeként érkeztek megbeszélésre. Ezt meg tudom erősíteni, igaz a hír” – mondta az újságíró. Annyit azonban érdemes megemlíteni, hogy az Európai Unió álláspontja szerint a Hamásszal nem tárgyalnak, bármi legyen is a helyzet, amíg az nem ismeri el Izrael államot, nem hagy fel az erőszakkal, és nem ismeri el a korábban aláírt szerződéseket. Az egyes tagállamok nemzeti zászló alatt hajózó diplomatái és nem hivatalos képviselői azonban igenis leülnek beszélgetni. Elsőként és legfontosabbként a korábbi gyarmattartó, Franciaország emberei. Rég volt már a mandátumterület elhagyása, de a kolonizálás természetéből adódóan a lakosság nem feltétlenül utasítja el a régi urakat. Szíriában is van egy elitiskola, a francia–szír együttműködéssel létrehozott Institute National d’Administration (INA), amely nem véletlenül hasonlít felépítésében, nevében és céljaiban is a párizsi École National d’Administrationra (ÉNA). Ez utóbbi adja Franciaország szinte teljes politikusgárdáját, Nicolas Sarkozy előtt az ötödik köztársaság összes elnöke az ÉNA növendéke volt. Az INA célja pontosan ez, egy jól képzett, nyelveket beszélő, érzékeny és hatékony politikusgárda kinevelése. Az intézet Franciaország kinyújtott keze, a fogadóteremen kicsi kék-fehér-piros trikolór hirdeti a gloire idáig ragyogó fényét. Párizs még embert is küldött Damaszkuszba, aki egyértelműen leszögezi, Franciaország célja az, hogy „megváltoztassa ezt az országot”. A képzés ingyenes, de a működés csak most kezdődött el, az eredményekről csak évek múltán lehet beszámolni. Persze cseppet sem lenne meglepő, ha az említett új generációs politikusok szívélyesen fogadnák Párizs küldötteit, politikai és gazdasági téren egyaránt.
origo.hu
Két tehervonat szakított szét egy átjáróban elakadó autót Komáromnál
