Képsorok a partizánfilm aranykorából

A filmrajongók kedvenc lelőhelyei közé tartoznak a szupermarketekben, a benzinkutaknál, a barkácsáruházakban és más, szokatlannak tűnő terepen található, DVD-ket rejtő konténerek. Nem véletlenül. A sok értéktelen kacat között igazi kincsekre bukkanhatunk, gyakran egy mozijegy árának töredékéért.

Jugoszláviában a múlt század hatvanas–hetvenes éveinek fordulóján a viszonylagos nyitottságnak köszönhetően virágzott a kulturális-művészeti élet, és ezen belül a filmgyártás is. Makavejev ugyan külföldön forgatott, de az avantgárdot eltűrték, Kusturica már dörömbölt a kapun, és erre az időre tehető egy sajátos műfaj, a partizánfilm aranykora is. Ezek némelyike egyenesen nézhető volt, és több ponton markánsan különbözött a keleti blokk hasonló zsánerű termékeitől. Először is a történelmi hűség tekintetében, Jugoszláviában ugyanis valóban voltak partizánok, ezért is tudott Tito beinteni a nagy Sztálinnak, és kis híján megszerezni Triesztet is. Kissé árnyaltabbra sikerültek a jellemábrázolások is, az ellenség nem feltétlenül és kizárólag imbecillis idiótákból állt, ráadásul ezek a művek voltak a zászlóshajók, így aztán a pénz nem számított. A Sutjeska című filmhez például Richard Burtont szerződtették, de a legnagyobb dobás az 1969-es monumentális partizáneposz, A neretvai csata (Bitka na Neretvi) volt. Lohrin tábornokot Curd Jürgens játszotta rendkívül expresszíven, aki akkoriban az egyik legkeresettebb gonosz volt a filmiparban. Yul Brynner is átugrott a vadnyugatról a boszniai hegyek közé, hogy Vlado szerepében robbantgassa a keze ügyébe kerülő hidakat, a dezertőr olasz kapitány alakja Franco Nero miatt lett emlékezetes, de a legnagyobb zsákmány mégiscsak Orson Welles volt, annak ellenére, hogy hamar kilőtte egy ideges csetnik. A hazaiak élén a fiatal Ljubisa Samardzic feszített, aki később az Amerre a vaddisznók járnak című épületes sorozatban csiszolta tovább a figurát Fekete Rok mozgalmi név alatt, hogy aztán Borivoje Surdilovic megformálójaként érje el a halhatatlanságot.
A neretvai csata című színes, jugoszláv–olasz–NSZK–angol kop-rodukcióban készült háborús dráma 1943-ban játszódik, amikor a német (precíz és kíméletlen), az olasz (laza és megbízhatatlan) és a csetnik (fanatikus és gondozatlan külsejű) csapatok bekerítik a partizánokat és a menekülő civileket a zord bosnyák hegyek között. A cél egyértelmű, foglyokat nem ejteni, a Balkánt elfoglalni. Hó, hideg, hosszú küzdelem (a mű 165 perces), rengeteg áldozat, füstölgő, golyó ütötte sebek, szerelem és önfeláldozás, jól megkoreografált csatajelenetek, szépszámú statisztéria (országot nem lehet nyolc lovassal alapítani), a műfaj minden kelléke bevetve. A tanulság pedig, hogy a koménistákat különös anyagból gyúrták, és így született a jugoszláv haza. Ami részben igaz is, ezek az arcok nem cukrászdákban lövöldöztek szabadnapos rendőrségi fogalmazókra, a Neretva völgyében sok a tömegsír. Azóta vannak már újabbak is.
(A neretvai csata. Rendezte: Veljko Bulajic. Forgalmazza: Fesztiváliroda Kft. Ára: 200 Ft.)