Keskeny arc

A Magyar Nemzet január 31-i számának Magazin mellékletében megjelent Ketek és halak – Dús Ferenc felfedezőútja a szibériai fogolytáborból a Katanga vidékére című cikkemet azzal az óhajjal fejeztem be, hogy az 1945. december 11-én elhunyt felfedező és tanár leszármazottai még közöttünk élhetnek, s szerencsés volna, ha, akár az olvasók segítségével, felismernék rokonukat. Esetleg megőrizhették életének közöletlen dokumentumait, legfőképpen pedig arcképét, hogy életszerűbbé lehessen tenni azt a tudományos életrajzot, amelyet Tatyjana Mihajlovna Rejsz krasznojarszki antropológussal készítettem az Anthropologiai Közlemények számára.
Nos, a lap olvasói valóban segítettek, mert már a megjelenést követő hétfőn jelentkezett cikkem hősének unokaöccse, Dús legkisebb húgának, Gizellának a fia, Telbisz Ferenc fizikus–informatikus, aki néhány emlékkel bővítette a nagybátyjáról általam írottakat. Kiderült, hogy a Dús családban tíz gyermek született, akik közül három fiú és három leány élte meg a felnőttkort, s mindegyikük tanítói-tanári hivatást választott. A család a könyvelő apa munkahelyeit követte, ezért Ferenc is több elemi és középiskolába, egyebek között a budapesti piarista gimnáziumba járt. Azt már tudtam, hogy természetrajz–földrajz szakon szerzett diplomája mellett antropológiai disszertáció írására készült, most pedig ismeretterjesztő cikkeiben megmutatkozott csillagászati érdeklődése is magyarázatot nyert, mert egyetemi tanulmányai alatt még Ógyallán is gyakornokoskodott. Nem volt véletlen, hogy ismerősei a családi hagyomány szerint „asztrogeoantropológusnak” titulálták. Tudomány-népszerűsítő hajlama mellett elkötelezettsége vitte a Regnum Marianum alapította katolikus diáklap, a Zászlónk szerzői közé, mert Sík Sándor baráti köréhez tartozott, és még egyetemista korában közreműködött a magyar cserkészet megszervezésében is. Részt vett a Vág folyón tett nevezetes tutajozáson, amelyen cserkésztanárok mérték fel az úti viszonyokat, hogy a következő esztendőben már cserkészdiákokat túráztathassanak.
Az idillnek a világháború vetett véget. Dús már 1914. július 28-án behívót kapott, és tartalékos hadnagyként a Monarchia przemysli végvárába került. A sorsa ettől kezdve a Gyóni testvérek – Géza, a költő és öccse, Áchim Mihály főhadnagy – sorsával egyezően alakult: végigszenvedte a borzalmas orosz ostromot, s amikor a vár nyolc hónapos hősi védelem után, 1915. március 22-én elesett, a Gyóni testvérekkel együtt a krasznojarszki hadifogolytáborba hurcolták. Innen – de nem a hadifogoly állapotból – csak 1920-ban szabadult, s talán a városbeli kényszerű fizikai munka végzése közben vagy később, már múzeumi alkalmaztatása idején ismerkedett meg Jelizaveta Nyikolszkajával, egy helybéli pópa leányával, akit feleségül is vett, sőt amikor a hazatérését hivatalosan engedélyezték, 1922-ben őt is magával hozta. Ez az emlék azért volt meglepő, mert a hazai hivatalos okiratokban használt Miskolszky vagy Mikolszky Erzsébet névalakból nem lehetett következtetni az asszony orosz származására.
Dús a negyvenes években már beteg volt, lefogyott, minden bizonnyal ebből az időből maradt meg megkeskenyedett arcának az a képe, amelyet Telbisz Ferenc a rendelkezésemre bocsátott. Diósdi otthonából Budapest szovjet ostroma alatt fel-fellátogatott Anna nővéréhez, hogy élelmet szerezzen, s egy ilyen látogatásakor lett annyira rosszul, hogy kórházba kellett szállítani, ahol még aznap este, az orvos barátja által szükségesnek ítélt műtét előtt meghalt. Erzsébet asszony két évvel élte túl a férjét, gyermek nem született a házasságukból.
Természetesen rákérdeztem esetleg fennmaradt szibériai vagy egyéb dokumentumaira is, de az unokaöcs minden reményemet szétfoszlatta, ugyanis Dús diósdi házában 1945-ben szovjet katonákat szállásoltak el, akik a szokásos módon minden könyvet, irományt és fényképet elégettek.
Dús Ferenc életrajza időközben azonban nemcsak a családi emlékekkel egészült ki, hanem orosz antropológus szerzőtársam krasznojarszki régész kollégája, Nyikolaj Polikarpovics Makarov egy 1920 táján a múzeum munkatársairól készült fényképet is küldött, néhány személy meghatározásával együtt (cikkünk illusztrációja). A képen balról az első ülő alak Arkagyij Jakovlevics Tugarinov, a múzeum igazgatója (1880–1948), a második G. P. Szosznovszkij régész, a negyedik M. F. Krasznozsenova. Az álló férfiak közül balról a második A. L. Javorszkij, a harmadik a később szintén hazatért hadifogoly, Gero Merhart von Bernegg német régész (1886–1959), a negyedik pedig a harmincas éveinek elején járó Dús Ferenc.