Tovább esett tegnap a BUX index: a mutató 2,43 százalékot mérséklődött, dacára annak, hogy a legtöbb európai börzén emelkedést jegyeztek fel, s a kontinens parkettjeit még a vártnál kedvezőtlenebb amerikai munkaerő-piaci adatok napvilágra kerülése sem vetette vissza. Például a lengyel és az orosz tőzsde is négyszázalékos emelkedéssel zárt. Egyes szakértői vélemények szerint ahogy a forint elszakadt a régiós devizáktól, úgy a hazai tőzsde teljesítménye is elvált a környező börzékétől.
A Budapesti Értéktőzsdén tegnap szinte alig lehetett befektetőt találni. Ezt jelzi, hogy mindössze 8,5 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények. Ennek ellenére is meglepő, hogy a Mol papírjai csupán hatszázmillióért forogtak. Az olajipari társaság részvényeinek árfolyama egyébként – hasonlóan a többi vezető papírhoz – esett; szám szerint három százalékot. Emellett a távirati iroda közlése szerint a Reuters tegnap azt írta: elképzelhető, hogy a Mol az idén nem fizet osztalékot tavalyi eredménye után. Miként azt a cég vezérigazgatója, Hernádi Zsolt a hírügynökségnek kifejtette, a nemzetközi pénzügyi válság és horvát INA olajtársaságban való Mol-részesedés növelése nyomán a cég igazgatótanácsa nagyon konzervatív osztalékpolitikát követ majd. Arra a kérdésre, ez azt jelenti-e, hogy az igazgatótanács a közgyűlésnek arra tesz majd javaslatot, ne fizessenek osztalékot a tavalyi eredményből, Hernádi azt felelte, „ezt a lehetőséget nem zárom ki”.
Esett tegnap az OTP is, mégpedig 2,5 százalékot. Hasonló mértékben gyengült a Richter, amelynek részvényei 2,9 százalékkal váltak olcsóbbá. A másik gyógyszergyártó, az Egis 2,1 százalékkal ért kevesebbet. A Magyar Telekom ára 1,4 százalékot mérséklődött. Lapzártánkkor a napközbeni 312 forintos csúcs után 307,09–307,39 forintot ért egy euró.
Külön úton a börze is
Míg Európa-szerte erősödtek az indexek, addig tegnap a magyar parketten ismét esést regisztráltak. A Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX 249,41 pontos csökkenés után napi minimumán, 10 033,60 ponton állapodott meg, s valamennyi vezető részvény veszített értékéből.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!