Szumósirám

Még ez is! Mi marad így az embernek? A gazdasági válság miatt elveszítjük állásunkat, nem tudjuk fizetni a törlesztőrészleteket, mindennapossá válnak anyagi gondjaink, de még büszkeségünk, a nagy autógyár is segélyt kér. Tudjuk, ilyen idők járnak. De hogy hét végén, a nemzet első számú sporteseményén is bizonytalanságban üljön a néző azt latolgatva, vajon előre megbeszélt öszszecsapást látott-e, az mégis túlzás. Hová fajul az a világ, amelyben ezeréves hagyományoknak nincs becsületük?! Pedig olyan hősöknek tekintettük bajnokainkat, akik félistenként leereszkedtek közénk, egyszerű halandók közé, és ez lett a vége. Nemhogy félistenek, hanem hitvány, dagadt alakok!
Valahogy így szólhat egy japán szumórajongó siráma. A válság a tradicionális japán szumósportban is tombol, a szövetségnek soha nem látott problémákat kell kezelnie. Kábítószer-fogyasztás, bundameccsek, egy fiatal versenyző edzőtermi halála. És a számos külföldi, aki beáramlik a nagy testű erőemberek japán sportjába. A helyi sajtó hónapok óta keresi a választ a miértekre. A rendkívül szabályozott sportágban sokan a túlzott nemzetközi nyitást kárhoztatják, amely oda vezetett, hogy a japán bajnokság megnyitóján két mongol versenyző vezette a ceremóniát egy sintoista szentélyben. A másik a sportág elüzletiesítése, mégpedig azáltal, hogy a nemzetközi tévétársaságok is átveszik a bajnokság közvetítését. Hihetetlen menynyiségű pénz áramlott a sportba, aminek meg is lett az eredménye. Az eddig sem a fizetési táblázat legalján lévő versenyzők ebből mind többet akartak.
A japán szövetség a következő álláspontra jutott: a tradíció és csak a tradíció mentheti meg a sportot. Mindenben visszatérnek a hagyományokhoz. Távol, keleten ez is egy módszer a válság elleni küzdelemre.