Új művéhez hasonlóan a rendhagyó könyv 1945-ben született írójáról nehéz egy-két szóval elmondani, kit is tisztelhetünk benne. A Film, Színház, Muzsikának 1978-tól az 1990-es megszűnéséig meghatározó személyisége, merész és szakmailag felkészült színházkritikusa, 1991–1999-ig a Nemzeti Színház igazgatója, és tizenhárom kötet írója. Már debreceni gyakornokévei alatt is híres volt arról, hogy a szembenézés egyenességével fogalmaz mind írásban, mind élőszóban. És mestereihez, példaképeihez, a minőség forradalmárához, Németh Lászlóhoz, a zsarnokság igazi természetét árnyaltan versbe foglaló Illyés Gyulához, s a szívéhez legközelebb álló erdélyi nyelvteremtő géniuszokhoz, Tamási Áronhoz, Sütő Andráshoz hasonlóan vallja, hogy a hiteles gondolkodó soha nem térhet ki a színvallás erkölcsi parancsa elől. Az is sokatmondó, hogy első, 1987-ben megjelent önálló könyvében (Latinovits Zoltán tekintete) a magyar színművészet stigmatizált zsenijét idézi meg. Ablonczy mindig is vállalta akár hevesen kimondott véleményeiért is a felelősséget, vállalva akár a tévedés kockázatát.
A Szín-vallás műfaji sokrétűségét fémjelzi, hogy kezdődik egy novellisztikus adventi, karácsonyi életképpel, bodroghalászi, sárospataki gyermekemlékekkel, szorongásokkal, a csodás Istenfiú-születés ünnepek ízének megidézésével. 1950-ből, a rémület éveinek kezdetéről vall a kép, amelyet az író 2002-ben, 1998-ban feltámadt jó reményeink megcsalatásának első évében idézett meg. A záró esszésorozat cikluscíme – Elgyurcsányosodunk – ki tudja, hányadszor eltüntetett jövőnk miatt kesereg, a közelgő jobb idők reményét is felvillantván. A két dolgozat között olvashatunk nagy hatású esszéket Sinkovits Imre 1956-os szerepéről, amikor a főváros különböző pontjain feltűnve szavalt, életét is kockáztatva ajándékozván lelki erőt a forradalmároknak. Megidéz csodálatos előadásokat, Tamási Tündöklő Jeromosának színrevitelét, Illyés Gyula Dózsájának előadását, olykor színikritikusként, máskor színházigazgatóként emlékezik nagy, emblematikus korszak-meghatározó teljesítményekre, Kubik Annát, az alternatív Kossuth-díjjal kitüntetett színművészt vigasztalónknak, reménységünknek nevezi. És nagyra értékeli Blaskó Péter, a kiemelkedően tehetséges színművész önfeláldozó gesztusát, akinek volt ereje elutasítani a Kossuth-díjat, mert úgy érezte: nem veheti át attól a formálisan is megbukott kormányfőtől, aki pártjával együtt romlásba döntötte Magyarországot. Ablonczy egyik specialitása, hogy egyszerre szól a színművészet és a politika sorsdöntő fordulatairól. Emlékezik Latinovits Zoltán Őrnagyának szuggesztív előadására Örkény Tóthék című dámájából, annak filmváltozatából. S idézi Sütő András 1980-ban elhangzott véleményét: az Őrnagyhoz hasonló országrontó, zsarnoki pojácáktól meg kell szabadulnunk. Az Őrnagy úr feldarabolása olykor elkerülhetetlen.
origo.hu
Baloldali hazugságok az áram áráról: itt a Patrióta leleplezése!
