Csehország példája

A demokrácia valójában egyszerű is lehet, ha nem trükkök százaival próbáljuk megkerülni a játékszabályokat. Lehet valami törvényes, sőt bűnös módon erkölcstelen. Gyurcsány és az MSZP, valamint társutasainak mostani próbálkozása kijogászkodva biztosan törvényes. Emellett bűnös módon erkölcstelen

Nem most volt, még 2003-ban, amikor a brókerbotrány kipattant, s kiderült, Kulcsár Attila hivatalos állandó belépővel látogatta rendszeresen a Miniszterelnöki Hivatalt. Akkor Kovács László, az MSZP elnöke a legfontosabb kérdésnek ezzel kapcsolatban azt tartotta, hogy ez a „személyes dokumentum” hogyan kerülhetett a Magyar Nemzethez. Nem a botrány tárgya volt a fontos számára, egy pillanatig sem. Mivel az akkori szocialista pártelnök pontosan úgy gondolkodik, mint a szocialista párt vezetői minden időkben. Antidemokratikusan.
Nincs olyan messze Prága, hogy ne látnánk, mi történik ott, az Európai Unió soros elnökségét betöltő országban. Egy egyszerű politikai nyomásgyakorlásra derült fény, amelyben Mirek Topolánek miniszterelnök tanácsadója próbálta arra rávenni a köztévé riporterét, ne adjon le egy, a koalíciót rossz fényben bemutató riportanyagot (apropó, aki látott a magyar köztévében a magyar kormányt rossz fényben bemutató riportanyagot, az szóljon!). A politikus próbálkozását nyilvánosságra hozták, a filmet levetítették, a meglehetősen ingatag – mindössze egyfős többséggel kormányzó – kabinet pedig nem bírta el a botrányt. Bizalmi szavazás következett, amelyet a kormány elveszített, s keresik az idejét, mikor lehet urnákhoz szólítani az embereket. A demokrácia valójában egyszerű is lehet, ha nem trükkök százaival próbáljuk megkerülni a játékszabályokat. Bizony lehet valami törvényes, de etikátlan, sőt bűnös módon erkölcstelen. Gyurcsány Ferenc és az MSZP, valamint társutasainak mostani próbálkozása kijogászkodva biztosan törvényes. Emellett bűnös módon erkölcstelen.
Jobban meggondolva nagyon messze van Prága, ahogy az Európai Unió összes tagállama is. Magyarország balsorsára Gyurcsány Ferenc senkiből miniszterelnök lehetett, és pontosan azt a gondolkodásmódot képviselte, amelyet legkésőbb 1989-ben magunk mögött kellett volna hagyni. Ennek ez a lényege: mi, akik elrontottunk valamit, soha nem lehetünk bűnösök, nem hibáztunk, inkább a körülmények, de főként a gonosz ellenzék áskálódása folytán tűnhet így az egyébként is rosszindulatú nézőnek. Nincs felelősségvállalás, nincs elszámoltatás, nincs elégtétel. Nem áll fel senki, hogy ő ebben bizony roszszul döntött, és egyetlen ember sincs, aki a sorozatos erkölcstelenségeket látva szembefordulna elvtársaival. Mi is történt a létező szocializmus évtizedei alatt? A kormány és a párt akkor sem azt mondta, hogy hidegvérrel meggyilkolunk mindenkit, lemészároljuk a másként gondolkodókat, vagy szándékosan tönkretesszük a gazdaságot. Ott is a stabilitást, a várva várt jólétet, a népi demokráciát helyezték előtérbe, amelyekért persze áldozatokat kell hozni, de higgye el mindenki, megéri. Közben pedig nem javult semmi, az állami döntéshozók pedig érinthetetlenek voltak. Éppúgy, mint most. Persze valamennyire ez érthető is, hiszen nem volt éles választóvonal 1989, a demokrácia pedig egyszerűen nem áll jól a szocialistáknak, soha nem tanultak bele, csak modernebb öltönyöket és kosztümöket vásároltak, más lett a szemüvegkeretük, és már nem dohányoznak kamerák előtt. Lendvai Ildikó is úgy bírálja a köztársasági elnököt, hogy előtte leszögezi, ez egyébként nem szokás. Majd gúnyolódik, s megmondja, mit is kellene tennie Sólyom Lászlónak.
Mi pedig mindezt valamennyire elfogadjuk. Arról beszélgetünk barátainkkal, mi lehet a háttérben. Melyik párt melyik kis csoportocskájának mi az érdeke, hogyan tudja megfúrni a másikat. Mi is ismerjük már nagyon jól azon trükkök százait, amelyeken alapul a magyar politika, és már fel sem merül, hogy ez a színjáték a mi életünkről szól. A Tisztelt Házat disznóóllá változtató jelenlegi kormányzat és a vele szimbiózisban élő politikai formáció demokratikusnak tartja azt, hogy egymás között leosztják a lapokat, és nekünk nem mutatják meg a szereplőket sem. Csak a végeredményt tudjuk meg, és találgathatunk, ki kivel van. Vagy volt, vagy lesz. Csehországban egyetlen képviselőn múlt a kormány bukása, s lélegzetét visszafojtva figyelte mindenki, vajon hogyan szavaznak a függetlenek. Nálunk senki nem fojtja vissza a lélegzetét, mert a függetlenek általában régóta ismert álláspontot képviselnek, sőt van olyan is, aki frakciótagságát is feladja karrierje építéséért. Hangsúlyoznám, nem a „művelt Nyugatról” beszélek, hanem egy olyan tízmilliós közép-európai országról, amely hozzánk hasonlóan végigszenvedte a szovjet megszállást, majd bársonyosan kirúgta a kommunistákat a hatalomból. A most bukott miniszterelnök egyértelmű álláspontja, hogy szó sem lehet egy olyan kormány felállításáról, amely a kommunista párt támogatására szorulna. Vajon trükk, vagy a vörösök nem férnek bele az ő értékrendjébe? Ha nálunk történne ez, valószínűleg trükk volna, Prágában azonban hihető, hogy az utóbbi. Kicsit távolabbra tekintve, ahol nem jártak szovjet csizmák a világháború óta, persze máshogy fest a kép. Nyilván nem arról van szó, hogy ott nincs korrupció, mert az minden emberi társadalom velejárója, és sokat mesélhetne rengeteg nyugati politikus a zsákban hordozott milliókról. Az viszont szembeötlő, mennyire eltávolodtunk mindenkitől – legfőképp régi önmagunktól – abban a tekintetben, hogy elismerjük a hibáinkat. Ennek a beismerésnek az az alapja, hogy az érintett korrupt tisztviselő maga is érezze a bűnét. Nálunk nem érzi, jogászkodik, vagy Orbán Viktorban találja meg a bűnbakot. Csak egy jellemző mondat Nyakó Istvántól, az MSZP szóvivőjétől a költségtérítéses botránya kapcsán: „Vittem már el néhány balhét, vélhetően ezen is túl leszek valahogy.”
Gyurcsány Ferenc lemondott a maga meghatározhatatlan stílusában, mi pedig azon gondolkodunk, vajon valóban lemondott-e, vagy ismét becsapott-e mindenkit, megerősödve vagy meggyengülve jön-e ki a lemondásból, ha egyáltalán ez az, és milyen terve van a hirtelen bejelentéssel. Azzal általában mindenki egyetért, hogy a kormányfő nem tükörbe nézett, és hirtelen megvilágosodott, milyen szörnyű károkat okozott ő Magyarországnak, és szó sincs a politikától való eltávolodásáról. A belga belügyminiszter azért távozott, mert meghalt egy Belgiumból kitoloncolt nigériai nő, később egy korrupciós ügy miatt az egész belga kormány lemondott. A finn kormányfő megválasztását követően azért mondott le, mert kiderült, titkos iratokat juttatott el a sajtónak, amelyek politikai ellenfeléről azt bizonyították, egyetért George Bush iraki politikájával. A spanyol igazságügy-miniszter is vette a kalapját, mivel egy bíróval együtt ment el vadászni Andalúziába, és felmerült a gyanú, hogy a kormány túl közel áll az igazságszolgáltatás képviselőihez. Ugye, milyen aprócska ügyek az elmúlt hét év sorozatos magyarországi botrányaihoz képest? Mégis megbuktathatnak bárkit, legyen az szociáldemokrata vagy polgári gondolkodású. Egy nagyon fontos feltétele azonban van ezeknek a bukásoknak, az, hogy az érintett vezető legyen legalább egy kicsit demokrata. Képviselője azoknak a polgároknak, akik az országban élnek, és bármilyen okból őt bízták meg ennek vagy annak a területnek az irányításával. De nem állócsillag a politika egén, nem mozdíthatatlan, és nem csinálhat „magánemberként” azt, amit akar. Nagyon komoly felelőssége van.
Most a világsajtó arról ír, dől a dominó. Lettország, Izland, Csehország, Magyarország mind a nemzetközi válság áldozatai. A BBC tudósítása szerint Gyurcsány Ferenc nem tudta maga mellé állítani a lakosságot az őszödi beszéd után a szükséges reformokhoz. Ez igaz, tényleg nem tudta. De igazából nem is akarta.