A következő napokban dől el, közelebb kerül-e, kiterjed-e az orosz–ukrán háború Európa irányába vagy végképp letekerik a háború lángját – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, izgalmas pillanatban vagyunk. Egy folyamatos amerikai–orosz tárgyalás zajlik, ha ez sikeres, akkor a háború lángját biztos letekerik, és Magyarországon is megkönnyebbülhetnek az emberek – mondta. A kormányfő úgy folytatta: ha az európaiak akarata érvényesül, akik szerint továbbra is folytatni kell a háborút, azaz nem a békét kell keresni, a háborút pedig a harctéren kell megoldani, akkor
a háború egyre közelebb kerülhet hozzánk, és a háborús fenyegetés nőni fog.
Hozzátette, a nap folyamán fontos találkozó lesz Belgiumban a német kancellárral és az Európai Bizottság elnökével, hogy rávegyék a belgákat arra: az országukban befagyasztott orosz vagyont vegyék el, dobják be az európai pénzek közé, és ebből az összegből finanszírozzák a háborút. Elmondta, ha az európaiak sikerrel járnak, akkor Magyarországnak az a dolga, hogy ebből kimaradjon, mert nem akar oda pénzt küldeni, és belekeveredni a háborúba. Ha a belgák ellenállnak, akkor az európai vezetőknek be kell ismerniük: nincs pénz a háborúra, a megoldást sem a frontvonalon kell keresni, és támogatni kell az amerikaiakat az oroszokkal való tárgyalásban – rögzítette.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!