Kettős ünnep: önnek a költészet napja közelében van a születésnapja is…
– Igen, április 8-án, éppen egy nappal az ötvennyolcadik születésnapom után Pesterzsébeten, a Csili Könyvtárban voltam a költészet napi műsor vendége. Hűséges hazajáró lelke vagyok a városrésznek, ahol sokáig éltem. A kilencvenes évek elején magam komponáltam és koldultam össze egy teljes könyves rovat alapját a helyi TV 20-ban, Könyvtölcsér címmel. A kerület nem igazán irodalombarát lakói is szerették ezeket a negyedórákat; kulturális misszió volt ez, remélem, a javából.
– Átlépve a tudomány világába: a puritanizmusról szinte csak tévhitek élnek a civil köztudatban.
– A puritanizmus szép, megnyugtató, Istenre és emberre egyszerre figyelmező irányzat volt, nem csak boszorkányégető és skarlát betűkkel megbélyegző. Az angol reformáció nem olyan természetes lelki mozgalom volt, mint Lutherék evangélikus, Kálvin Jánosék református protestantizmusa. Úgy kezdődött, hogy VIII. Henriknek elege volt a fiú utódot szülni képtelen Aragóniai Katalinból, s el akart válni tőle. Ebbe a pápa nem egyezett bele, ekkor a király megalapította az anglikán egyházat, amelyet az angol protestánsok egy hangsúlyosan kegyes csoportja megpróbált megtisztítani, azaz purifikálni a katolikus elemektől. Annak ellenére, hogy teológiai tanulmányokat is folytattam, s e vonatkozásokat is mindvégig szem előtt tartom, elsősorban irodalomtörténeti elemzések tárgyává teszem a magyar, az angol, az új-angliai, sőt olykor a holland puritán szövegeket. Szívmelengető számomra, hogy én találtam meg a Ráday-gyűjteményben egy gazdagon rétegzett, 1679-es siratóverset. Köleséri Sámuel debreceni prédikátor Mihályka nevű, életének tizedik esztendejében, pestisben elhunyt kisfia halálára a fiú tanára, egy Vári K. Mihály nevű fiatalember írta. Ennek kapcsán állítottam össze a Kharón című tanatológiai szemlében is közölt tanulmányomat arról, hogy a puritánok hogyan dolgozták föl a gyermekhalál élményét.
– Lelkészek vagy poéták voltak inkább a puritán literátorok?
– Első, 2002-es tanulmánykötetem címét idézve: Fél-szentek és fél-poéták voltak. Az alcím is sokatmondó: Epizódok a magyar és az angolszász puritanizmus irodalmából. A második, 2005-ös, angol nyelvű kötetem már a követőikre is kiterjed: Puritans and Puritanicals – Puritánok és puritán közeliek. A harmadik kötetem címe: Puritánia, ez volt a habilitációmra beadott opus. A magyar puritanizmus talán legnagyobb és legismertebb alakjáról, Medgyesi Pálról a Nemzet, egyház, művelődésben, e szép nevű és nemes szándékú, a sárospataki teológián szerkesztett sorozatban, annak negyedik köteteként jelentettem meg 2007-ben egy kétnyelvű (magyar és angol) könyvet, „Nagyságodnak alázatos lelki szolgája” – Tanulmányok Medgyesi Pálról címmel. Tavaly nyáron, a sárospataki várban volt az ősbemutatója „…a mi lelkünknek éltető abrak…” – Tanulmányok a magyar és angolszász vallásos irodalomról című, ugyancsak kétnyelvű könyvemnek. Ebben arról is írok, milyen volt a magyar és az angolszász világ viszonya a XVII. században. Megidézem benne többek között Samuel Hartlib alakját, aki egy korai elangolosodott német Kazinczy Ferencként volt az európai protestáns élet „telefonközpontja”, Szerb Antal modorában foglalva össze nemzeteket, kultúrákat, hittestvéreket összekötő vállalásait, fáradozását. A korai magyar–angolszász – ezúttal amerikai – kapcsolatok egy érdekes epizódja volt, amikor a XVII. században egy tüzes hazai antipuritán szerző, Miskolczi Csulyak Gáspár egy csaknem kortárs amerikai vallásújító hölgyről, Anne Hutchinsonról írt, többek között arról, hogy az új-angliai puritán teokrácia hogyan taszította ki őt családostul a biztos halálba, egy indiánok lakta szigetre – máglyahalál helyett.
– Úgy hírlik, önálló, puritanizmuskutató intézetet alapított.
– A Károli Gáspár Református Egyetem Puritanizmuskutató Intézete hivatalosan 2008 tavasza óta működik, az egyetem önálló szervezeti egységeként. Ketten vagyunk munkatársak, Pénzes Tiborc Szabolccsal, a kiváló doktorandusszal. Van egy merész, de remélhetőleg megvalósítható tervünk. A két világháború között közkézen forgott egy szerény külsejű, de komoly sikerű magyar imádságtörténeti sorozata Incze Gábornak. Mi egy szellemiségében ehhez hasonló, harminc-negyvenlapos, előtanulmánnyal ellátott kis könyvekből álló sorozatot szeretnénk elindítani A puritanizmus kiskönyvtára munkacímmel.
– Kétféle énje, a költői és a tudósi között vannak áthallások?
– Ironikusan szólva: jaj annak, aki ebben a kis hazában egyszerre áldoz a művészet és a tudomány oltárán, mi több arra is vetemedik, hogy egyetemi katedrára álljon föl. Mert a költőtársadalom egy része azt hiszi, költő létemre azért foglalkozom tudománnyal, mert ihlethiányos vagyok. Ugyanakkor sokan vélik úgy ma is a tudóstársadalomban, hogy egy költő-tudós abszolút komolytalan. Hála istennek egyre többször hallom tudományos könyveim forgatóitól, hogy e kétlakiságom nyereség, mert tudós könyveimben is irodalmi igénnyel írok. És amikor Magyarországon nem ismert, régi angol hitépítő könyvek versbetéteit magyarítom, azokat soha nem prózában, hanem formahűen fordítom le.
Így néz ki, ha Magyar Péter úgy gondolja, bármilyen nőt megkaphat