Konfetti

Erre az eredményre aztán bármelyik észak-koreai kommunista vezető elégedetten biccenthetne! Az Indiai-óceánban, Madagaszkár és Mozambik között fekvő, korábban a Comore-szigetekhez tartozó Mayotte-on a Franciaországhoz való csatlakozásról döntő vasárnapi népszavazáson a voksolók 95 százaléka igennel szavazott. Elsöprő, vitathatatlan siker! Igaz, a részvételt előzetesen sokkal nagyobbra becsülték a referendum szervezői a két szigetből álló Mayotte-on – az urnáknál a szavazásra jogosultaknak csak alig több, mint 60 százaléka jelent meg. Mivel azonban minden jobb- és baloldali párt az igenre buzdított, aligha lehetett kétséges a voksolás kimenetele.
Ráadásul harmincöt éves történet végére sikerült pontot tenni: Mayotte, amely sohasem tagadta francia vonzódását, 1974-ben szakított a korábban függetlenné vált Comore-ral. Az ezredforduló óta „kollektív területi” kapcsolatban állt Párizzsal, a mostani népszavazást követően, 2011-ben Franciaország 101. megyéje, azaz francia közigazgatási terület lesz. Talán túl hosszú volt ez a folyamat, ugyanis a helyszínen lévő francia tudósítók hatalmas népünnepélyre számítottak, ehelyett a főváros élte mindennapos életét, csak egy-két helyen volt – nyilván a helyi hatalmasságok által szervezett, inkább csak a kameráknak szóló – trikolóros táncmulatság.
A majd kétszázezer fős lakosság jól tudja, a neheze csak most jön. Gyakorlatilag szinte a semmiből kell felépíteni a nyugati rendszerű államot. Azaz nem a semmiből, csak épp a nyugati mintával összeegyeztethetetlen adottságokból kell elkezdeni a társadalomépítést. Az együttesen majd négyszáz négyzet-kilométeres két sziget – a Nagyföld és a Kisföld – területén élő lakosság csaknem száz százaléka muzulmán. Évszázadokig a helyi kisközösségekben a kádi volt a hatalom képviselője. Az ő kezében volt az igazságszolgáltatás csakúgy, mint a – mai fogalmakkal élve – jegyzőség feladatának ellátása és sok más szociális kérdésnek a megoldása. A helyi és általános, felsőbb szintű joggyakorlat 2000-ig működött párhuzamosan.
Lehetett a kádi jól képzett, de lehetett olyan is, aki épphogy meghaladta az analfabetizmus szintjét. Mostanra derült ki, hogy a lakosság majd negyede nincs anyakönyvezve, vagy ha igen, akkor csak keresztnevén szerepel. Akadnak olyanok is, akik semmilyen hivatalos helyen nincsenek regisztrálva, ők félnek most a legjobban, mert akár rájuk is foghatják, hogy menekültek, és kitoloncolhatják őket a szigetről. A közeli francia csatlakozás hírére meg is indult a menekülthullám a szigetekre a környező országokból és Afrika belsejéből. Hatvanezerre teszik a bevándoroltak számát, tavaly majd húszezer migránst utasítottak ki.
A tulajdonviszonyok nyilvántartásában sem jobb a helyzet, ugyanis előfordulhat, hogy a föld, amelyet emberemlékezet óta egy család művel, nem is az övé. Ez is számtalan dráma forrása lehet. Teljes adórendszert kell felállítani, ugyanúgy, mint Franciaország más területein, hogy a közösségeknek legyen bevételük. Erre adtak haladékot, 2014-re kell létrehozni a francia szabályoknak megfelelő adórendszert.
A lakosság – főleg férfi tagjai – körében a francia csatlakozás egyik legmegvetendőbb rendelkezése a többnejűség tilalma. Meghatározták azt az életkort – a férfiaknál az 1987 előtt, a nőknél az 1990 előtt születettek –, ameddig többnejű házasságot köthetnek. A nőknek előírták, hogy 18 éves koruk előtt nem mehetnek férjhez, így próbálva meg elkerülni az igen elterjedt, gyermekkorban szülők által létrehozott frigyeket. A polgári esküvőnek meg kell előznie a vallási ceremóniát. Ugye, nem kell mondani, hogy Mayotte-on a nők jogainak tiszteletben tartása terén is akad tennivaló.
Bár a szigeteken a francia a közigazgatás nyelve, azért a franciák különös hangsúlyt fektetnek az oktatásra. A lakosság 54 százaléka rendkívül fiatal, 20 év alatti. Vagy harminc éve a mayotte-i helyi hatóságok hoztak egy törvényt – talán ők is a költségcsökkentés hatásos formáját keresték –, hogy a gyermekeknek nem kötelező iskolába járniuk. A becslések szerint ma hat–tíz ezer iskoláskorú fiatal nem részesül semmilyen oktatásban. Meg kell alapozni, újjá kell teremteni tehát a közoktatást is. A munkanélküliség magas, eléri a 22 százalékot. A kezdeti években a mayotte-i rászorulók az anyaországban szokásos szociális juttatásoknak csupán a negyedét kapják, a teljes összeget húsz év után érik el.
Mayotte-on az egy főre jutó nemzeti jövedelem négyezer eurónál valamivel kevesebb, ez a legközelebb lévő Európán kívüli francia megyében, Réunionon megtermeltnek csupán harmada, de a szomszédos Comore-szigetekinek kilencszerese. A dolgozók fele közalkalmazott, a gazdaság húzóereje az építőipar. A kivitel alig feljegyezhető. Van azonban egy eddig szinte kiaknázatlan gazdasági tartaléka: a turizmus. Hiába fekszik azonban Mayotte partjainál a világ legnagyobb zárt lagúnája, az idegenforgalom jelentéktelen – legalábbis idáig – a hotelek hiánya és a kiépítetlen utak miatt.
Vajon mibe kerül Franciaországnak ez az egyszer majd ragyogó ékszerré váló, de ma még igencsak olcsó bizsu? A közelmúltban az Európán kívüli francia ügyekért felelős államtitkár, Yves Jégo az újságírók hosszas unszolására elárult egy számot: becslése szerint 2010-ig 40 millió euróval támogatják a szigeteket, majd azt követően húsz éven át évi 200 millió eurót tesz ki a francia fejlesztési összeg. Ha ezek a számok megfelelnek a valóságnak, akkor nem is tűnnek soknak, ugyanis a válság előtt elkészített idei éves költségvetés 16,7 milliárd eurót irányozott elő a távoli francia térségeknek. Egyvalamiről még nem is beszéltünk: Mayotte mint francia megye két év múlva jogosult lesz az Európai Unió „legkülső területeknek” járó kedvezményes fejlesztési kölcsöneire.
Ezek a franciák azért tudnak valamit: a mai napig képesek voltak fenntartani az Atlanti-óceánban fekvő karib térségtől az Indiai-óceán gyöngyszemein át egészen a Csendes-óceán csodálatos polinéz szigetvilágát magában foglaló „világbirodalmat”, sőt még újabb jelentkezők is akadnak, amelyek társulnak hozzá. A hajdanvolt birodalom konfettijei ezek, amelyeket jó időben, jó érzékkel magához kötött az anyaország. Ám ezeken a területeken az utóbbi hónapokban korábban sohasem látott elégedetlenségi hullám csapott végig. Míg Mayotte arra készült, hogy kimondja végre a boldogító igent a Franciaországhoz való csatlakozásról, addig több más távoli francia területen még az elválás is megfogalmazódott a tüntetőkben.
Annak idején Aimé Césaire fiatal martinique-i képviselő a második világháború végét követő esztendőben azzal a javaslattal állt elő a párizsi parlamentben, hogy Guadeloupe-nak, Martinique-nak, Guyanne-nak és Réunionnak biztosítsanak az anyaországéival egyenlő jogokat. Így lett az 1600-as évek közepétől francia gyarmati sorban lévő területekből teljes jogú megye.
Az idei megmozdulások január végén robbantak ki a francia Antillákon fekvő Guadeloupe-on, majd pár hét múlva átterjedtek a térségben lévő Martinique-re. Negyvennégy napig tartott az általános sztrájk Guadeloupe-on. A szakszervezetek, amelyek nap nap után több tízezer embert mozgósítottak a tüntetéseken, akár erőszak árán is gondoskodtak arról, hogy a sztrájk valóban általános legyen: először jó szóval, majd, ha kellett, ököllel megdorgálták azokat, akik valami miatt dolgozni szerettek volna. A sztrájkmozgalom végén már nem egy szigetlakónak a szó szoros értelmében nem volt mit ennie. Napirenden voltak a zavargások, gépkocsifelgyújtások, üzletek feldúlása, öszszecsapás a rendőrökkel, egy szakszervezeti vezető meghalt. A tiltakozók azt követelték, hogy emeljék meg a fizetéseket, másrészt pedig csökkentsék az alapvető élelmiszerek árát.
Párizsban először türelemmel követték az eseményeket, aztán az eldurvulásuk láttán azonnal a helyszínre küldték az Európán kívüli ügyekért felelős államtitkárt. A tüntetéseken, amelyeken javarészt fekete bőrűek vettek részt, fel-felmerült a függetlenséget követelő jelszó is, amit azzal indokoltak, hogy a fehérek mindig is rabszolgaként dolgoztatták a színes bőrűeket. Bár a szigeteken rasszista megnyilvánulás nem történt, azért mindenki érezhette a tiltakozók haragját a fehérek ellen. A lázongók közül egyesek csak a gyarmatosítók leszármazottait látják a fehérekben, akik zsíros állásokat birtokolnak. Az egyre romló helyzetben megszólalt Nicolas Sarkozy államfő is, aki elképesztőnek nevezte, hogy ugyanazok az élelmiszerek, amelyek Franciaországban sem olcsók, jóval magasabb áron kerülnek forgalomba a távoli területeken. Ráadásul a Guadeloupe-on elérhető bérek sokkal alacsonyabbak az anyaországinál.
Végül Yves Jégo aláírta a megállapodást a szakszervezetekkel, s ez példát jelentett Martinique-on és a megmozdulásokhoz később csatlakozó, az Indiai-óceánban fekvő Réunion szigetén is. Eszerint a legkisebb fizetéseket megemelik 200 euróval. Az üzemanyag árát azonnal csökkentik. Száz körül van azoknak az élelmiszereknek a száma, amelyeket a nagy kereskedelmi áruházak csak diszkontáron forgalmazhatnak. Az igen részletes szerződés rögzíti egyebek között a különböző szociális támogatások emelkedő mértékét, a fiatalok munkába állásának segítését, de még a banki szolgáltatások és a tömegközlekedés árát is.
Időnyerésre jó volt ez a megállapodás, ám a gazdasági világválság még csak most kezdi éreztetni hatását az Európán kívüli francia megyékben. Ezért Sarkozy, ahogy diplomáciai naptárja engedi, azonnal – április közepén – a karib-tengeri francia szigetekre látogat, hogy személyes jelenlétével próbálja meg lecsillapítani a látszólag sima felszín alatt izzó indulatokat.