Az istállóskői ősemberlelet – a magyar őstörténet bölcsője

Az istállóskői barlang a Bükki Nemzeti Park területén, a Bükk-fennsíkon található. Az istállóskői lelet különlegessége, hogy az 1900-as évek elején kezdett ásatások során Homo sapiens- és neandervölgyi emberi maradványok is előkerültek a barlang mélyéről.

Istállóskői ősembercsalád

Istállóskői területen nagyjából Kr. e. harmincezer évvel ezelőtt élhettek  az ősemberek a régészeti leletek tanúsága szerint. Az itt megtelepedett emberek elsősorban a vadászatból tartották fenn magukat, a fő zsákmányállataik között volt a rénszarvas vagy a barlangi medve is.

Istállóskői ősembercsalád

Mit tudhatunk meg a leletek alapján az istállóskői ősemberről?

 Nagy tűzhelyeket alakítottak ki, és  fejlett eszközeik voltak: kőpengék, kaparók, csontból készült lándzsa- és dárdahegyek. 

Szervezetten éltek: a tűzhelyek és eszközök elrendezése alapján tudatosan használták a teret, elkülönítették a főző- és pihenőhelyüket. A vadak mozgását követve vándoroltak a Bükk területén. 

Az istállóskői kutatásokat Hillebrand Jenő kezdte meg 1911-ben. A közel egy évtizedes kutatásokat Saád Andor, majd Kadic Ottokár folytatta. Érdemes kiemelnünk még Mottl Máriát, aki az állatcsontokkal és a rétegek elkülönítésével foglalkozott. Vértes László régész volt az, aki egy egész rekonstruált tűzhelyet állított ki a Magyar Nemzeti Múzeumban. Mindezt Lengyel György összefoglalójából tudjuk, aki egyike azoknak a kiváló szakembereknek, akik a 2000-es évektől ezt a területet modern módszerekkel, így többek között  radiokarbon-kormeghatározással, mikroszkópos vizsgálatokkal és digitális térképezés segítségével újra elemezték. Ezek a vizsgálatok is megerősítették azt, hogy a területen a Homo sapiens csoportjai éltek.

Istállóskői medvevadászat

Vértes László így örökítette meg a közvetlenül a második világháború után folytatott kutatásait:

„Sorra kerültek elő a hatalmas barlangimedve-csontok, a rég kipusztult barlangi oroszlán ijesztő méretű maradványai, az őstulok, hiéna, tarándszarvas és még sok más állat csontjai. Üdvrivalgás fogadott minden egyes fénylő, ősi szabású pattintott kőszerszámot, és fogadásokat kötöttünk, hogy ki talál többet. Még most is tartozom két tábla csokoládéval annak a két szerencsés fickónak,akinek háromszor is megcsillant kezében a kalcedon, vagy jáspisból készült kőpenge” – írta a Jövendő című lapban 1947-ben.

Az istállóskői ősembert nevezték aurignac-i ősembernek is. Ők alkották a franciaországi és spanyolországi barlangfestményeket, valamint a willendorfi Vénusznak nevezett, termékenységet szimbolizáló szobrot is. 

Hogyan nézett ki az ősi tűzhely? 

Az ősemberek simára csiszolt kőlapokat fektettek az agyagtalajra, ezek szolgáltak a tűzhely alapjaként. Nagy kövekkel vették körül az egészet: e kövek alkották a tűzhely oldalát, megakadályozva, hogy a parázs szanaszét guruljon, és lehetővé téve, hogy a medvesütő nyársat a kövekre támaszthassák. Az egész szerkezet körülbelül négy méter hosszú és három méter széles volt. 

Vértes ásatásakor az egész falu elzarándokolt, hogy megtekinthesse az őskori „sparheltet”. 

Tehát a magyar őstörténet bölcsőjének tekinthetjük az istállóskői barlangot, melynek 110 éves kutatása során nemcsak a teljes őskori tűzhely került napvilágra, hanem az ősember életmódjának részleteivel is megismerkedhetünk.

Elképzelt találkozás

Az istállóskői lelet az 1947-es Magyar Filmhíradóban

A Bükk égbenyúló meredek hegyei és sötét völgyei között tanyázott a jégkorszak derekán az ősember. A barlangok agyaga megőrizte számunkra a sok-sok ezer év előtt élt ősünk nyomait, szerszámait, tüzének hamuját és az akkor élt ősállatok csontját. Az elmúlt nyáron Vértes László ásatásokat vezetett az Istállóskő barlangjában és ott felfedezte az ősember negyvenezer év előtti tűzhelyét, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum egy darabban kiemeltetett és beszállíttatott a múzeumba. Ez az első felfedezett ősembertűzhely a világon. Baki Győző múzeumi restaurátor szakértő kezei hatalmas ládába építették a 80 métermázsa súlyú leletet...A tűzhelyet borító agyagrétegből napvilágra került a barlangi medve állkapocs-csontja, mely félelmetes kortárs lehetett, borzalmas fogaival. Az agyagrétegbe zárva feketéllik az ősember tüzének hamuja, korma, amelyből pörkölt állatcsontok és szerszámok kerülnek elő. A tűzhely peremét nagy kövekkel vette körül készítője, a jégkor ősembere.