Szép eszmék ködlovagja

Sokan sokféle szempontból közelítettek Márai Sándorhoz. Készült az életéről különleges dráma Hernádi Gyula tollából, ki úgy érzi, Márai életútjának és életművének egyik kulcsa, hogy világéletében hazavágyott, mégpedig Kassára, abba a csodálatos hangulatú magyar–német felvidéki polgárvárosba, amely ma már nem létezik, hiszen a polgárság tovatűnt, újjászületni még nem volt képes. A magyar és magyar német (sváb) Kassa pedig Szlovákiához tartozik, lakóinak egy része már nem tud magyarul.

E metaforikus, túlzónak is tűnő írói alapigazságot támasztja alá egy érdekes, szinte egy huzamban elolvasható kis breviárium, monográfiaféleség, amelyet Tomaji Attila írt meg Márai Sándor címmel. Tomaji egyszerű, lebilincselő, szépirodalmi stílusú könyve szellemi iránytűt ad Máraihoz, ugyanakkor mintha alátámasztaná Hernádi Márai drámájának alapigazságát. Mégpedig azt, hogy Márai a tovatűnő, elenyésző gyönyörű eszmék iránti reménytelen sóvárgás ködlovagja volt egész életében. A harmincas években már volt egyszer sikeres regény- és hírlapíró, s egy olyasfajta, eszmei baloldaliság és nemzeti liberalizmus követője, ami már nincs, sokak szerint kétséges, hogy volt-e egyáltalán valaha is. 1919 után, miközben megundorodott a baloldaliságtól, a bolsevizmustól, a létező és az eszmei szocializmustól, Prágában, Lipcsében, Frankfurtban, Berlinben bolyongott, kereste a humanizmus eszméjét és valódi önmagát. Visszatérvén hazájába, a nemzetiszocializmus, majd 1945 után pedig a nemzetközi szocializmus ellenségeként tartották számon. S 1948 után, amikor úgy érezte, kihűlt körötte a levegő, s hogy menekülnie kell, Svájcban, Itáliában, az Egyesült Államokban, s végül San Diegóban kénytelen létezni, mindig és mindenütt idegenként. Még akkor is, amikor olykor, Itáliában, az antik kultúra és a kereszténység bölcsőjében oldódik szorongása és kívülállása egy-egy pillanatra. Visszavágyik Kassára idegenből, mint magyar városba, nosztalgiázik Budapest és az anyaország iránt is, de közben új választott lakóhelyeihez láncolja saját fogadalma: amíg hazája földjét szovjet megszállók csizmája tapodja, nem tér haza. S addig nem engedi újra kiadni műveit otthon. Nevelt fia, majd felesége halála után végtelenül magányossá válik. Nem bízik abban, hogy az óhaza fölszabadulhat, s eldörren az a bizonyos pisztoly, amely véget vet életének.
Tomaji Attila az életmű és az életút, a Márai-irodalom ismerőjeként biztos kézzel vezérli az olvasót a szédületes terjedelmű és színvonalú életmű labirintusában. Azt is megjegyzi, hogy annak idején a nyomtatásban már megjelent Márai-művek jogkezelője, a torontói Vörösváry Kiadó vezetője, Vörösváry István árnyalatnyit túl hamar egyezett bele a Márai-művek magyarországi kiadásába. A szerződés megkötésekor, amelynek eredményeként az Akadémiai Kiadó és a Helikon Kiadó kapott jogot az itthoni Márai-könyvek sajtó alá rendezésére, csak szerződések garantálták, hogy a szovjet csapatok elhagyják hazánkat, de az oroszok még itt voltak. Az író szerint nem biztos, hogy ebbe Márai belement volna, de az akkor megszállók végül távoztak, s hamarabb kezdődött el az a folyamat, amely kicsit hasonló ahhoz, ami Wass Albert életművével is lejátszódott. Hogyan válik az elfelejtett, alig ismert író műveinek folyamatos kiadása közben szinte egyik pillanatról a másikra arctalan legendából ténylegesen ismert, majd elismert íróvá.
Márai Sándor életműve azóta áttörte a nyelvi korlátokat is, olasz és német közvetítéssel a magyar irodalom egyik legismertebb, világirodalmi rangú írója lett. Tomaji Attila könyve reményeink szerint fölhívja a fiatalok figyelmét is arra, hogy van nekünk egy nagy írónk, világrészek vándora, aki halála után talán végre hazaérkezik.
(Tomaji Attila: Márai Sándor, Élet-kép sorozat, 2008.)