Kovács Emőke történész, főszervező lapunknak elmondta, hogy a konferencia a hallgatóság emlékezetébe idézte az 1944-ben történt magyarellenes merényleteket azokon a területeken, amelyekről akkor már nyilvánvaló volt, hogy a környező államok valamelyikéhez kerülnek. Matuska Márton délvidéki történész egy nagyra becsült református lelkész, Gachl János kálváriájáról számolt be, akit kínzások között végeztek ki a szerb partizánok. Botlik József a kárpátaljai magyarság gulágra deportálásáról szólt. Minden előadó kitért arra, hogy Sztálin már 1941-ben azon gondolkodott, hogyan kell felosztani ezt a térséget, és hogyan kell a magyarokat megbüntetni. Például Észak-Erdélyt már ekkor Romániának akarta adományozni. 1943-ban pedig Benessel tárgyalt, szintén hazánk kollektív megbüntetése ügyében. Ezen felbátorodva Benes arra buzdította Grozát és Titót, hogy fokozzák a magyarellenes atrocitásokat, és szabjanak ki kollektív büntetést. Kovács Emőke a Magyar rapszódia (1944–1947) című előadásában kifejtette, hogy az anyaországi hatóságok a háború vége előtt már keveset tehettek, 1945 után pedig az anyaország is függőségi helyzetbe került. Ma is kevés szó esik a magyarellenes atrocitásokról, pedig például a németek sok pénzt áldoznak Ukrajnában is a német hadisírok rendbetételére. A liberális történészek még mindig külön akarják választani a gulágok és a hadifogságok magyar áldozatait. Pedig a kívánatos cél a közös nemzettudat kialakítása lenne, ami az utóbbi években elsikkadt, s az a gyanúnk, hogy a régi-új kormány sem fog ebben előrelépést tenni. – fejezte be Kovács Emőke.
origo.hu
Így álltak az autók a szakadó hóesésben az M1-M7 közös szakaszán - videó
