Csapás csapás után. Miután a tavalyi nyár a spanyol csiga elleni elkeseredett küzdelem jegyében telt (és még élénken élt emlékezetünkben az amerikai szövőlepke mindent behálózó inváziója a csontvázként meredő erdőkkel, amihez képest a kőrisbogarak támadása a tarolást kísérő pokoli bűzzel együtt csupán egy visszafogott sáskajárásként dereng elő a kollektív tudattalanból), mint lelkes biokertész és ökoterrorista, abban az illúzióban ringattam magam, hogy beköltözik egy pár fess indiai futókacsa, oszt jó napot a csigáknak, aztán nyugi lesz, esténként gyönge rozé a teraszon, legfeljebb néha pofán vágok egy izmozó cserebogarat.
Peace and Love. Kolorádóbogarat meg évek óta nem láttam Istennek hála, mert azt is elég macerás egyesével összeszedni. A globalizmus azonban megint onnan támadt sunyin, ahonnan aztán végképp nem várná az ember, ezúttal a teljesen ártatlannak, sőt segítőkésznek tűnő katicabogarak klánjából. De egyszer persze mindenért fizetni kell, olyan ez, mint a mexikói sertésinfluenza, ami nyilván a baromfilobbi válasza a madárinfluenzára, ami viszont egy durva riposzt volt a kergemarhakórra. De hogy pont egy katica döfje hátba az embert a tengernyi baj közepette, az mégiscsak rokokóba hajló barokkos túlzás. Az van ugyanis, hogy ez a harlekinkatica (Harmonia axyridis) megjelent Magyarországon is. Ausztria felől, mint a spanyol csiga, nem elég nekünk a hulladékégetőjük. Eredetileg kelet-ázsiai faj, és mivel fő táplálékát levél- és pajzstetvek képezik, még szimpatikus is lehetne, haver a biológiai védekezésben. Igen ám, de rendkívül mohó, agresszív társaságról van szó, amely kiszoríthatja a jelenleg nálunk élő jól bevált katicafajokat, köztük mindannyiunk kedvencét, a hétpettyest. Tudniillik egyéb táplálék híján felzabálja petéiket és lárváikat, nesze neked befogadó nemzet. És még ez sem elég neki, szívesen fogyasztja a szőlőt, sőt a testéből alkaloidák kerülnek a mustba, jelentősen rontva annak értékét. Halmazati büntetésként ősszel az egész banda beköltözik a lakásokba is. De ha harc, legyen harc. Ha meghatároztuk a jószágot, félre a zennel, üssük agyon, ha van hozzá szívünk. Ha elbizonytalanodunk, vegyük fel a kapcsolatot a Harlekin programmal, valamint a monitorozást végző ökológusokkal, és azután üssük agyon. Akár kinyírtuk, akár nem, mindig küldjünk képet is a betolakodóról, lelőhellyel, címmel, leírással, GPS-koordinátával. Az esetleges tetemeket pedig kis dobozkában juttassuk el a Domberdő Egyesület címére. Éberség, amíg nem késő, Belgium már elesett.

A Pride-hatás