Mentesítő járat

Pillanatok alatt elfogytak a jegyek a május végén újra Erdélybe induló nosztalgiavonatra, így a szervezők oldtimer Ikarusokat is indítanak a csíksomlyói búcsúra és az ezeréves határhoz. A farmotoros jármű zsibbasztó üléseit próbaúton tesztelték: három nap alatt ezerötszáz kilométert utaztak az 1964-es születésű autóbusszal.

Sokan dörzsölték a szemüket tavaly a csíksomlyói búcsú idején: hatvan év után magyar címeres mozdony robogott végig a Székelyföldön, hogy a történelmi Magyarország legkeletibb vasúti pontjáig, a 30-as MÁV-őrházig szállítsa a vonatos zarándokokat. Az utolsó, alig hatvan kilométeres szakasz (Csíkszereda–Gyimesbükk) más értelemben is lélegzetelállító, hiszen száznegyven híd és viadukt található rajta (a vonal 1012 méteres tengerszint feletti magasságon keresztezi a Kárpátokat), éles kanyarok, mély pályabevágások, jókora emelkedők teszik élménnyé az utazást. Sokan ezt a távot tartják a történelmi Magyarország legvadregényesebb vasúti szakaszának. A végpont ma már zarándokhely, ugyanis tavaly – közadakozásból – felújították a román vasúti vállalat által „anyagárban” eladott romos őrházat, és odaköltöztették egy helyi nyugdíjas vasúti műszaki tiszt, Bilibók Ágoston vasúttörténeti kiállítását is, amely a vonal építésének tárgyi emlékeit is tartalmazza.
A tavalyi útról gyönyörű album és film is készült Erdélyi vasút – Székely gyors címmel, és aki lemaradt az utazásról, az idén pótolhatja, hiszen május végén újra elindul a magyar címeres Nohab a Korona nemzetközi gyorsvonat útvonalán. Igaz, a mostani jegyek is pillanatok alatt elfogytak, ezért az út szervezői, vagyis az Indóház újság és honlap gazdái „mentesítő járatokat” indítanak a Budapesttől csaknem nyolcszáz kilométerre lévő Gyimesi-szorosba. A tervek szerint legalább két veterán Ikarus indul, és hogy a szó szerint fapados üléseken való utazás ne terhelje meg annyira az utasokat, ötnaposra nyújtották a túrát.
Pár mondatot érdemes rászánni a korhű módon felújított járművekre is. Az egyik egy győri (kismegyeri) Ikarus–66-os lesz, a másik meg a budapesti illetőségű Ikarus–311. Előbbi az ipari formatervezés elismert remeke, a híres „faros” fennmaradt példányainak egyike, utóbbi pedig az ugyancsak tetszetős formájú városközi autóbuszcsalád képviselője. Az élménybuszozást úgy szervezték meg, hogy háromóránként rövid megállást biztosítanak az utasoknak az elgémberedett végtagok átmozgatására, és a napi táv nem haladja meg a háromszázötven kilométert.
Az 1964-ben gyártott 311-est a szervezők kipróbálták: április végén néhány bátor jelentkezővel elindultak Budapestről háromnapos próbaútra. Szerették volna a saját bőrükön érezni, hogy milyen érzés másfél ezer kilométert utazni olyan vas fedélzetén, amely küllemben veri ugyan a mai autóbuszokat, kényelme azonban nem említhető egy lapon azokéval. A kaland nehezen indult: a 311-es fedélzetén utazók egy része már Kisújszállásnál egyre makacsabbul hajtogatta, hogy vissza kellene fordulniuk…
A busz mindenhol élénk érdeklődést váltott ki, a magyar–román határon például az útlevélkezelők nem a passportokat nézegették, hanem a jármű felől érdeklődtek. A száz lóerős, négyhengeres Csepel erőforrás különben jól bírta a terhelést, a Király-hágóra gond nélkül kúszott fel, de a Kolozsvár utáni Feleki-tetőre vezető hosszú kaptatón már kettesbe kellett visszakapcsolni a sofőrnek, és alig tíz–tizenöttel haladva jutottak fel a dombra. A víz azonban nem forrt fel, az egész út alatt mindössze pár deci hűtőfolyadékot kellett pótolni, míg az úton találkoztak olyan modern autóbusszal is, amelyikbe literszám töltötték az elpárolgott folyadékot.
Az első éjszakát Székelyudvarhelyen töltötték, ahonnan reggel elindultak a Gyimesekbe. Tavaszi időjárás várt rájuk: egyik percben sütött a nap, másikban pedig szakadt a hó. A következő éjszaka Farkaslakán érte a csapatot, hogy aztán erőltetett menetben gond nélkül hazaérkezzenek Budapestre. A túra résztvevőinek összegzése meggyőző: a 311-es és Erdély együtt nagy kaland, a veterán Ikarusok csatlakozása a Székely gyorshoz pedig méltó lesz a pünkösdi zarándoklat hangulatához, a maga nemében páratlan gyimesbükki és csíksomlyói utazáshoz. Az ülések egyáltalán nem zsibbasztóak, de odafelé és vissza is indokolt félúton éjszakázni, mert így a legfeljebb tízórás, városnézésekkel megszakított utazás egyrészt tartalmas programot, másrészt múlhatatlan élményt kínál. Aki különben kíváncsi a részletesebb úti beszámolóra és a sok fotóra, az keresse fel a www.szekelygyors.hu honlapot. A sikeres főpróba után elkészült a pünkösdi ünnepségek programja is: szombaton a vonat és az autóbuszok utasai csatlakoznak a gyalogos keresztaljákhoz, és együtt kapaszkodnak fel a Kis- és Nagy-Somlyó közötti nyeregbe. Ott több százezer zarándok társaságában a Makovecz Imre tervezte színpadon felállított oltárnál részt vesznek a délután fél egykor kezdődő szentmisén. Másnap Gyimesfelsőlokon meglátogatják a csángó diákok részére létrehozott Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum tanulóinak színpompás ballagását, majd elindulnak az ezeréves határnál celebrált szentmisére. Gyimesbükkön többórás program várja a Székely gyors és a veterán Ikarusok utasait. Az őrháznál tartott megemlékezés előtt fellép a csíkszeredai Role együttes a Pille című rockballadával. A mű egy átlagember sorsának fejezeteit felelevenítő történet, amely tágabb értelemben a magyar csángóság sorsára is érvényes. A ballada vezérfonalát népdalok és népszokások adják, a néző így képzeletbeli utazáson vehet részt Csíksomlyótól Gyimesbükkön át Külsőrekecsinig.