Múzeum a levegőben

Nincs könnyű helyzetben az Iran Air. Európából folyamatosan szállítja az utasokat Iránba, ráadásul az ország mérete miatt a belföldi légi forgalom is jelentős, de az amerikai embargó miatt komoly nehézségekbe ütközik a légiflotta karbantartása. Európából időnként azzal a Boeing 747 SP típusú repülőgéppel szállítja Iránba az utasokat, amelyet ma már csak a perzsa légitársaság használ polgári légi forgalomban, néhány ország VIP-gépként üzemelteti, mások a múzeumoknak adták. Iránnak azonban szüksége van ezekre a régi, de megbízható repülőgépekre. A zsugorított törzsű Jumbót még a sah vásárolta, így mintegy harmincéves, de még repül. Irán kimaradt a repülés fejlődéséből, mivel csak olyan gépeket vásárolhat meg, amelyek legalább hétévesek, s nem közvetlenül a Boeing céggel köt szerződést. Az európai Airbusban szintén túl sok az Amerikában gyártott alkatrész, ezért Irán nem veheti meg közvetlenül. Így maradnak az orosz típusok, például a modern Tupoljev Tu–204-esek, vagy a nálunk is ismert Tu–154-esek, a másoktól lízingelt Airbusok és Fokkerek, vagy a sahkorabeli matuzsálemek.
Az évtizedek óta érvényben levő szankciók elméletileg térdre kellett volna, hogy kényszerítsék Iránt, de nem ez történt, helyette a perzsa állam minden külföldi terméket sajáttal helyettesített, vagy maradt a régi, jól bevált termékeknél. Ezért futhatnak olyan autók a teheráni utakon, amelyeket már húsz éve is megbámult volna mindenki. Ilyen például a nagyon népszerű Peykan típus, amelyet harminc éven át folyamatosan gyártottak brit licenc alapján, minden változtatás nélkül. A franciák is úgy gondolták, az amerikaiak kicsit túllihegik az embargót, így az ő autóik továbbra is megtalálhatók az utakon, sőt Renault Pars néven létrejött egy vegyesvállalat, amely helyben gyárt a rombuszos kocsikból. A vállalkozásban részt vesz a Saipa nevű iráni autógyár is, amely a saját Saba típusát olyan sikerre vezette, hogy Szíriában is veszik, mint a cukrot. Nem kell persze csillogó autócsodára gondolni, de teljesen elfogadható, a teheráni taxik nagy része ilyen. A jól bevált termékek között található az Ikarus busz is, az nálunk is bevált, csak arrafelé rózsaszínben dobogtatja meg a magyar szívet. Hiába régi, ez a busz még mindig működik, ráadásul az iráni utak kényeztetik a kerekeket és a lengéscsillapítót. Az úthálózat felépítése logikus, a minősége kiváló, és mindenhol minden ki van írva angolul is, amely harmincévnyi embargó után legalábbis meglepő.
Nem mondható tökéletesnek technológiai szempontból Irán, így internetkapcsolat nincs mindenhol, de nagyon sok a kávézó, ahol olcsón lehet viszonylag szabadon böngészni. Az általában elsőként letiltásra kerülő közösségi oldalak itt működnek, a videomegosztók azonban nem, a magyar oldalak közül pedig az Indexre haragszanak valami miatt. Akinek szüksége van rá, persze bármilyen oldalt meg tud nézni a tiltás ellenére is, és van épp elég jól képzett számítógépes szakember Iránban, hogy fejlődjön az IT-szektor. Az ugyanis mindenképp nagyon sokat jelent, hogy egy ország saját atomprogramot dolgozott ki és hajt végre, valamint saját hordozórakétával hazai gyártású műholdat juttatott Föld körüli pályára.