Sámson, a palesztin harcos

Nem lett igazuk azon bírálóknak, akik borítékolták, hogy az Antwerpenben április 28-tól máig játszott Sámson és Delila előadást az operaházon kívül izraeli zászlók égetése kíséri. Az viszont igaz, hogy Charles Camille Saint-Saëns 1877-ben Weimarban szerzett és Gázában játszódó operája nemcsak Belgiumban, de annak határain túl is felborzolt idegeket. Az előadás-sorozat május 17-től 26-ig folytatódik Belgium másik „ékében”, Gent városában.

Európa legfiatalabb operaintendánsa, a Zürichből származó, 34 éves Aviel Cahn úgy döntött, hogy az izraeli palesztin Amir Nizar Zuabit és az izraeli zsidó Omri Nitzant bízza meg a Sámson és Delila megrendezésével. A rendezők semmit nem változtattak az opera történetén, de a bibliai szerelmi történetben szereplő hódítókat nyugati ruhába öltöztették, ellenségeiket pedig a gázai palesztinok ruhájába. És az eredeti hódítók – a filiszteusok – most az izraeliták, a meghódítottak pedig a palesztinok lettek, azaz felcserélték az eredeti szerepeket. Az előadást egy követ hajító palesztin kisfiút ábrázoló plakáttal hirdették. A darab karmestere a szintén fiatal cseh Tomas Netopil, a vezető szerepeket Carl Thurston tenor- és Marianna Taraszova mezzoszoprán énekli.
Az opera meghökkentően aktuális témája a fanatizmus mechanizmusáról szól. Példásan illusztrálja azt, hogy a megbékélésre mennyire nincs remény a konfliktusban álló vallási és politikai erőkkel szemben. Sámson és Delila személyes boldogságukat áldozzák fel vallási eszményeik oltárán, ahogyan azt politikai tanácsadóik (a főpap, a gázai szatrapa és egy öreg izraelita) javasolják. A zsúfolásig megtelt opera nézői az elnyomott és az elnyomó közötti bonyolult kapcsolattal konfrontálódnak. A két rendező békés közreműködése viszont – mondta Aviel Cahn a sajtónak – annak a reménynek a jelképe, hogy a megbékélés nem csak álom marad.
A most színpadra vitt operában Sámson a történelem első iszlám sahidja, azaz mártírja, Delila pedig az ellenség táborába tartozó szerelme. Nemcsak a világ gyémántkereskedelmi központjának számító Antwerpen, de Belgium zsidó közössége is hevesen bírálta az előadást, amely szerintük megengedhetetlenül játszik rá a belga társadalomban a felszín alatt amúgy is lappangó antiszemitizmusra. Az antwerpeni operaház egyébként szó szerint kőhajításnyi távolságra fekszik a zsidó negyedtől, és mielőtt a függöny lehull, Sámson öngyilkos mártírrá változik, és dinamittal megrakott mellényben jelenik meg. A színpadon feketébe öltözött izraeli katonák aláznak meg palesztinokat, és egy palesztin gyermeket is lelőnek. A darab vége felé a katonák orgiaszerű táncba kezdenek, fallikus jelképként is felfogható fegyvereikkel az ég felé döfködve.
A belga sajtó élénken kommentálta a botrányt, majd csütörtöki számában az International Herald Tribune, a vezető amerikai napilap, a New York Times globális kiadása számolt be az előadásról és a körülötte dúló viharokról. A lap ugyan címoldaláról induló cikkében a vitában igyekszik nem állást foglalni, noha az operát melodrámának nevezte, az aktualizálást olcsónak, és a szerinte rossz minőségű énekeket kísérő tapsért az európai közönség „udvariasságát” hibáztatta.
A darabot minden tiltakozás ellenére tovább játsszák majd Gentben, ami ellen a legkevésbé azoknak lehet kifogásuk, akik a dán lapban megjelent, emlékezetes Mohamed-gúnyrajz melletti harcos kiállásukat a szólás- és művészi alkotószabadság nyugati értékeire alapozták.