Különböző tagozati összejöveteleken választották meg a negyvenhét szavazó küldöttet. Mekkora a festőket, szobrászokat, grafikusokat és iparművészeket tömörítő szervezet?
– Egészen pontosan 1540 tagdíjfizetőnk van, ez azt jelenti, hogy nem formális, hanem a képzőművészet ügyei iránt érdeklődő alkotókról van szó. Ezért is nagyon jóleső érzés volt, hogy újraválasztottak, de a felelősség is nagyobb persze, mert az egész országot aggasztó problémák a kulturális életet s a képzőművészetet fokozottan érintik. Már csak ezért is láttatnunk kell, milyen művészi, szellemi energia sűrűsödik a mai magyar művésztársadalomban. Akik megnézték Az út című kiállítást a Műcsarnokban, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján, alighanem érzékelhették ezt. Más jellegű, de hasonlóan nagy vállalkozásként rendeztük meg a januárban zárult Craft és design című kiállítást az Iparművészeti Múzeumban. Ennek a tárlatnak most készülne a katalógusa, amelyben 1240 műtárgy és adatainak dokumentációja szerepelne, felvázolva a magyar iparművészet kétféle nagy vonulatát.
– Miért fogalmaz úgy, hogy készülne? Megállt az anyag feldolgozása?
– Nem erről van szó. A Nemzeti Kulturális Alap Iparművész Kollégiuma megértette az ügy fontosságát, azt, hogy a kiállítás anyaga csak a katalógus által válhat maradandóvá. Annál is inkább, mert a rendszerváltással eltűnt az iparművészet hátteréből az ipar, és a megmaradt csekély számú manufaktúrák közül is folyamatosan olyan fontos műhelyek kerültek-kerülnek veszélybe, mint az ajkai üveggyár, a herendi porcelángyár. A katalógus bemutatja az 1240 műtárgyat, a tárlathoz kapcsolódó konferencia teljes anyagát, és sor került egy sajátos szokatlan „divatbemutatóra”, amelyet CD-n dokumentálnánk, és a katalógus betétanyagaként szerepeltetnénk. Ezek megjelentetése 13 millió forintba kerül. A szakkollégium azonban hiába ítélte meg az összeget, az NKA csúcsbizottsága halasztó hatállyal él. Ez az összes pályázatunkat is érinti, gyakorlatilag semmilyen kifizetés nem történik az NKA-tól. Pedig a megállapodott és megtervezett, lelevelezett külföldi és belföldi programjainkat teljesítenünk kell, kötnek a szerződéseink. Két nap múlva nyitjuk meg például a szövetség székházában a bécsi Intakt csoport kiállítását – nem tudom, miből.
– Nem ez az első ilyen eset az NKA legutóbbi éveivel kapcsolatban, művésztársaságok sora panaszolja, hogy nem, vagy késve fizette ki nekik a pályázatok támogatására megítélt, amúgy is alacsony öszszegeket. A szövetségnek milyenek voltak a korábbi tapasztalatai?
– A szakmai delegáltakkal semmilyen problémánk nem volt, de a bizottság korábban is megkérdőjelezett szakmailag vitathatatlan döntéseket. Tisztában vagyunk azzal, hogy közpénzekről van szó – de az is tény, hogy szövetségünk is közfeladatot vállal a kortárs képző- és iparművészet értékeinek bemutatásával, nemzetközi kapcsolatok építésével. Székházunk kiállítótermében – gyakran rettegve, hogy az önkormányzat egekbe emelheti a lakbért, vagy eladják a tetőt a fejünk fölül – sok kiállítást szervezünk intézményekkel, más szervezetekkel, például a Lengyel Intézettel. Ugyanezekkel az intézményekkel működünk együtt következő, szintén a magyar–lengyel szolidaritás jegyében rendezendő kortárs tárlatunkra, amelynek anyagát a varsói Magyar Intézetben is bemutatják, de kaptunk meghívást Krakkóba, Wroclawba és Gdanskba is.
– Apropó… Eddig Pécs volt a szobrok, pontosabban kisplasztikák otthona. Most viszont Szentendrén nyílik meg néhány nap múlva az első szobrászbiennále. Miért a váltás?
– Pécsett az idén biztosan nem rendezik meg a biennálét, ráadásul a Magyar Szobrásztársaság, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a szentendrei önkormányzat, a Szentendre Művészetéért Alapítvány összefogásával megvalósuló szobrászbiennále nem a kisplasztika otthona lesz, sőt inkább a nagyméretű műveket, a sorozatokat céloztuk meg. A biennále címe Dedukció, amely széles körű felhívás alapján megrendezett tárlat. Négyszáz mű érkezett be, ez is igazolja, hogy óriási kulturális és szellemi értéket hordoz. Nagyon erős és színvonalas az anyag. A zsűri egyöntetű véleménye volt, hogy széles, átfogó képet ad a mai magyar szobrászat különböző irányairól. Ezzel a tárlattal kapcsolatban olyan terveket is dédelgetünk, hogy cserekiállításként Európa más országaiban is érdemes lenne bemutatni, s meghívni kiállító művészeket Európa más országaiból. Természetesen ez a jelen helyzetben egy távoli álom, de nem megvalósíthatatlan.
– Gondolom, nem hiányoznak az elképzelések a szövetség következő négy évével kapcsolatban sem…
– Tele vagyunk tervekkel, meghívásokkal. Karlsruhe például 2010-ben Európa kulturális fővárosa lesz, ez alkalommal közös iparművészeti kiállításra készülünk. Érlelődik egy kimondottan mai alkotók műveit bemutató programsorozat, egy fesztivál, mely különböző intézményekkel, művésztársaságokkal együttműködve egy időben, esetlegesen a már meglévő Design-héthez kapcsolódván szeretnénk megrendezni. Ezenkívül nagyon fontos lenne, hogy az Erzsébet téren lévő Design Terminált végre átadják. Az Andrássy út pedig különböző galériákban, az Ernst Múzeum bevonásával, végig a kézműves iparművészet bemutatóhelye lehetne. Mivel konszenzusos alapon szerveződik az eseménysorozat, sokféle véleményt, felvetést kell egybehangolnunk, csak így érhető el eredmény. Remélem, megvalósulhatnak a tervek, melyeket az Iparművészeti Kollégium kezdeményezett, támogatását az eseménysorozat megrendezői, szereplői egyöntetűen élvezni fogják. A függő és bizonytalansági tényezőket meg kell szüntetni, mert komolytalanná és hiteltelenné válik.
– És az út végén, a Hősök terén? Beveheti újra a szövetség a homlokzatán a Magyar képzőművészetért feliratot viselő Műcsarnokot?
– Ez ügyben már többször beszélgettem Petrányi Zsolt főigazgató úrral, aki elképzelhetőnek tartja azt a felvetésemet, hogy egy Nemzeti Szalon – kortárs magyar képzőművészeti kiállítást valósítsunk meg. A vita közöttünk már a megvalósítás évéről szól.
Charlie Kirk
Kitalált vádak célpontja lett Charlie Kirk
