Benyhe János szinte még ki sem pihente a 640 oldalas remekmű lefordításának fáradalmait, már beszélgetünk róla. A műfordító életútja 1990-ig valamelyest Julio Cortázar magyarországi sorsához hasonlított. Főként azt tudtuk Cortázarról, hogy az ő novellája nyomán készült Antonioni Nagyítás című kultuszfilmje. Benyhe János nevét is mindenki ismerte 1990 előtt is, de tudtuk, hogy nem hordozta tenyerén az úgynevezett szocialista rendszer. Miért?
– Mert 1944 októberében szülővárosom, Hódmezővásárhely megszállása után erkölcsi okokból, koldusszegény létemre is úgy döntöttem, hogy ne számítson rám ez a készülő új világ. Hamarosan meg is ittam a levét, mert sok évig osztályárulónak tekintett a hatalom. A spanyol és a portugál nyelvű világ irodalmának fordítójaként élek a köztudatban. A brazil Jorge Amado Zsubiabá című regénye az első fordításom, ez az utolsó pedig az argentin Julio Cortázar legnagyobb műve, a Sántaiskola.
– Olyan teljesítmény ez, amely önmagában is elismerésre méltó. Örkény István írja az egyik egypercesében: vannak művek, amelyeknek elkészülte után az író úgy érzi, tud vízen járni.
– Cortázar meg azt mondta, hogy a Sántaiskola után kifogytak a szavai. Valóban a XX. század második felének nagy kultuszregénye ez az 1963-ban megjelent remekmű. A hetvenes évek elejére jutott el Magyarországra. S akár hiszi, akár nem, abból a képtelen, de nagyon is jellemző okból maradt el a fordítása, hogy éppen papírtakarékosságot hirdettek a könyvkiadásban, s ezért elodáztuk a könyvet bizonytalan időre. Közben elkerültem az Európa Könyvkiadótól, s a dolog máig lebegett.
– Mit jelent a Sántaiskola cím?
– Az az ugrálós játék a Rayuela, amelyet Budapesten ugróiskolának, Debrecen környékén ickázásnak, Győr környékén, itt-ott Somogyban sántikának, nálunk, Hódmezővásárhelyen és környékén, Szegeden, az alsó Tisza-vidéken sántaiskolának neveznek. Egy kis bevezetőt írtam a kolozsvári Korunk című folyóirat tavaly novemberi számában, ahol ízelítőt adtam a regényből. Ott is megmagyarázom: azért döntöttem a Sántaiskola cím mellett, mert túlontúl mozzanatos jellegűnek éreztem az ugróiskola nevet, énnekem és a regénynek meg a gyakorítás, az ismétlődő próbálkozás, a folyamatszerűség képzetére volt szükségünk, amit a sántaiskola szó kelt.
– Ön megint letett valamit az asztalra. Nem lehetett könnyű áthangolódni egy szerkezeti, nyelvi szempontból kísérletező, nyitott mű aurájára, mintegy Cortázarrá lényegülni.
– Amit az átlényegülésről mondott, az a műfordító ars poeticája. Annyi bőrbe bújjon bele a műfordító, ahánnyal dolga akad. Cortázar fondorlatos, csavaros író, nehéz a kedvére tenni. A regény első kétharmada hagyományos szerkezetben van megírva, a harmadik rész társszerzővé avatja az olvasót. Cortázar egy képzeletbeli írónak tulajdonít jó néhány fejezetet, tüzetesen ismerteti filozófiáját, esztétikáját, világszemléletét, de mondanom sem kell, hogy valójában nem más ez az író, mint maga Cortázar. Így van a könyvnek kétféle, de akár többféle olvasata is. Az író nagy tisztelettel női olvasatnak nevezi az első megjelenített cselekményfonalat, hiszen a nők kíváncsiak általában arra, hol és mi történik a hősökkel, hová torkoll a cselekmény. Ez tartalmazza a Párizsban, Buenos Airesben játszódó szerelmi történetet. És van a regénynek egy hím olvasata, amely a mű utolsó harmadában jelenik meg. Ez bölcseleti, esztétikai, művészetelméleti fogantatású esszészerű gondolatfolyam az irodalomról, a világról, nem beszélve az óindiai, szufi bölcseleti vonatkozásokról, stilisztikai, retorikai kisesszékről. Az iránya is félelmetesen rétegzett. Ő maga kellem nélküli stílusról beszél, de roppant pallérozott nyelven és fényes elmével, amely valami képtelenül formabontó szerkezettel és stílussal tiltakozik egy mindinkább képtelenné váló emberállapot ellen.
origo.hu
Így néz ki, ha Magyar Péter úgy gondolja, bármilyen nőt megkaphat
