Hétköznapi bűnök és apró csodák

Jókai Anna a Prózacsütörtök vendége. A Magyar Napló és a Magyar Írószövetség (Bp. VI., Bajza u. 18.) Prózacsütörtök című műsorának vendége holnap este hat órától Jókai Anna Kossuth-díjas író lesz. Az írónővel Olasz Sándor irodalomtörténész beszélget, műveiből Kubik Anna színművész olvas fel részleteket. Az írónő az ünnepi könyvhéten június 7-én, vasárnap délután négykor dedikál a Vörösmarty téren a Széphalom Könyvműhely sátránál. A kiadó az újra elkezdett Jókai Anna-életműsorozatban jelentette meg korábban az Elbeszéltem I–II. című könyvet, amely két kötetben tartalmazza az írónő minden eddigi novelláját és kisregényét. A Széphalom Könyvműhely az ünnepi könyvhétre jelenteti meg Jókai Anna első két nagy sikerű, annak idején számos vitát kiváltó nagyprózai munkáját, a 4447, valamint a Tartozik és követel című regényt egy vaskos kötetben.

Czakó Gábor Az Antikrisztus és mi című könyv kapcsán elmondta, a reneszánsz óta szabatos tudományos létkísérletet hajtott végre a hajdan keresztény fehér ember, előbb önmagán, majd a befolyása alá kerített világon. A történelemben Föld-szerte hatalomra juttatott egy kőkeményen és nyíltan istentelen – sőt Krisztus-gyűlölő – civilizációt.
Vajon ez a metafizikai váltás mennyiben felelős a földi létezés súlyos gondjaiért? Az író szerint a kísérlet végéhez közeledünk, a mérhető adatokon nyugvó eredmények a következők: bámulatos műszaki-technikai, tudományos, gazdasági sikerek, megállíthatatlan anyagi növekedés, minden szellemi érték – az ember hite, személye, közösségei, családja, kultúrája – azonban dögrováson. A bolygó életfenntartó rendszere pedig összeroppanáshoz közeli állapotba került. – Ha az örökkévalót, az egyetlen valóságot elutasítjuk, akkor nem őt iktatjuk ki a létből, hanem civilizációnkat: ugyanis a semmi törvényeit vesszük a nyakunkba. Észre sem vesszük, de az Antikrisztus általunk működik: hívei kezét-homlokát megjelöli, hogy tettei és gondolatai őt szolgálják. A semmit – mondja Czakó Gábor. – Tizenkét törvényt ír le a könyv. Itt kettőt említek. Az értéktelenségi törvény szerint minél közelebb áll valaki az értékteremtéshez, annál kevesebbet keres. A mértéktelenségi pedig kimondja: ami nem növekszik – nem rák! –, az elpusztul. Mindenütt a deviancia a normális – véli az író.
Alexa Károly Hírnapló címmel jelentette meg tárcáinak, publicisztikáinak gyűjteményét. Lapunknak elmondta, hogy a kötetben ugyan írók, egyházi személyiségek születésnapi köszöntései, aktuálpolitikai karcolatok szerepelnek, ám már a megírásuk pillanatában úgy fogalmazta meg őket, hogy egy belső napló álljon össze belőlük. Előre megrajzolta a cikkeiben a regényszerű folyamatosság vezérfonalát, amely nem más, mint hogy megtalálja – őt idézve – „a mai rohadt világban” is a normális élet feltételeit.
Az írói technikáját ismertetve elmondta: megírja például, ahogy elmegy a falusi ház előtt egy lovas kocsi, s erről eszébe jutnak az apja lovas élményei a világháborúból. Máskor azt idézi föl, hogyan bikáztak gyerekkorában a Teleki téren a gyerekek. Vagy hogy 1956. november 4-én hogy verték szét a lovas rendőrök a friss sírhelyek közeléből a gyászoló gyerekeket, felnőtteket, ráadásul úgy, hogy a holttestek még kilátszottak a föld alól. A jelenbéli vidéki elvonultság, illetve a fővárosba visszatérések, a kétlakiság magányában előbukkan a tudat mély bugyraiból a múlt. A szülők, az öregapák megidézett meséiből egy olyan világot épített föl, amelyből kiderül, hogy nem vagyunk egyedülálló individuális személyek. A közösség szótól egy darabig féltünk, pedig a valódi közösségek ellentétei az álságosnak, az álközösség elnyomja a személyiséget, a valódi közösség, a nemzet, a család, a baráti kör segíti az egyéniség kibontakozását. Összegezve: atomizált individuumok helyett olyan személyiségek lehetünk, akinek családi, baráti kapcsolatain keresztül valódi közösségi élete alakul ki.
– Amikor csak lehet, el kell menni vidékre, meg kell írni egy verskötetet vagy regényt, el lehet vonulni a könyvtárba, reggelente a madarak röptét figyelni a házunk udvarán, a csicsergésüket hallgatva kaszálni a füvet a telkünkön, füttyenteni a kutyának, és mindenekelőtt az unokákkal játszani. Ugyanakkor a legidillibb, a legaranykoribb pillanatban sem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a szörnyű világot, amelyben élünk, politikai értelemben is le kell nullázni. Nos, ezekből a tárcanovellákból, elmélkedésekből és publicisztikákból kerekítettem ki egy lírai szövetű regényt, fragmentális emlékiratot az én Magyarországomról – mondotta Alexa Károly.