időjárás 12°C Amália 2022. október 7.
logo

(lesz-e más sajtószabadság )

Kristóf Attila
2009.06.29. 22:00

Én nem tudom, a politikusokat általában foglalkoztatja-e, hogy mit ír róluk a sajtó. Természetesen nem a tényekre, hanem a vélemények mikéntjére gondolok, esetlegesen a tények elferdítésére vagy kiforgatására. Ha valaki – demokrataként – tiszteli a sajtószabadságot és a média úgynevezett sokszínűségét, az valószínűleg jobban a szívére veszi, ha valami igaztalannak érzett vád vagy elmarasztalás éri, még akkor is, amikor egyértelmű, hogy rágalmazói politikai ellenfeleinek elkötelezett bértollnokai. S mivel sok elkötelezett és felettébb kevés független publicista van, szükségszerűen bekövetkezik egy olyan állapot, amikor a politikus tisztelet helyett megvetést és undort érez, s valószínűleg még a vele együttműködni kész sajtómunkásokat sem becsüli nagyra igazán. A hatalmi helyzetben lévők általában elutasítással és lekicsinyléssel viszonyulnak a személyüket érő kritikákra, s bosszúból nemegyszer még tájékoztatási kötelezettségeinek sem tesznek eleget.
Ez a helyzet Magyarországon a rendszerváltozás után egy szempillantás alatt kialakult. Ez a kezdet kezdetén az újságírói társadalom hibája volt. Az Antall-kormány idején, sőt már közvetlenül az MDF választási győzelme után a média ellenséges attitűdöt vett fel, a szabadság jogcímén a kormány és a hatalomra került párt teljes lejáratására törekedett, az igazságot nem firtatta, szinte már abszurd módon kiszolgálta az ellenzéket, önként, dalolva vetette alá magát először az SZDSZ-nek, majd a szabadság tézisét megcsúfolva az újra hatalomra került szocialistáknak. Ez az „egyívásúság” és behódolás a magyar médiában olyan álliberális, baloldali túlsúlyt teremtett, ami példátlan Európában. Antall Józsefet készületlenül érte, s valósággal sokkolta ez a helyzet. Ő maga a klasszikus konzervativizmus szellemében fogta fel a sajtó és a politika viszonyát, Churchill és Pethő Sándor publicisztikai tevékenységében látta azt az ideált, amely szinte misztikus módon fejezte ki a demokrácia és a szabad média erkölcsi közösségét. Ehelyett egy trágár, hazug, szemtelen, lekicsinylő újságírói hangvétellel találkozott, amelyet nem moderált sem a tisztesség, sem az igazság, sem a méltányosság, sem a nemzeti érdek. Ezzel az alpári stílussal szemben az érvek vagy tények semmit sem számítottak, az ideák pedig éppenséggel alkalmat adtak a gúny és lekicsinylés kiadására.
Ekkor vetődött fel először kényszerűen, hogy jobboldali sajtót kellene létrehozni. Körülbelül tíz évig tartott, míg ez sikerült, s a konzervatív, polgári, jobboldali hangvétel hatékonnyá vált, mintegy létrehozva a sajtószabadság másik pólusát. Aligha véletlen, hogy ennek sarokköve a Pethő Sándor alapította Magyar Nemzet lett, s az sem véletlen, hogy ez a lap mindig, mindenkor gyűlöletet váltott ki a baloldali politikusokból.
Antall halála után, szinte azzal egy időben, a liberális sajtó által addig elkényeztetett Orbán Viktor és a Fidesz ellen fordult az akkora már egyértelműen baloldali beállítottságú és a posztkommunistákat feltétel nélkül támogató „szabad” magyar sajtó és liberális értelmiség. A gyűlölet ellen a valóságos világban sajnos lehetetlen szeretettel védekezni. Így a polgári sajtó megerősödése egyúttal a médiaharc egyre kíméletlenebbé válásával járt együtt, s ennek szüntelen lobogása áthevítette az egész társadalmat, s döntő módon hatott vissza a politikára. És nincs olyan külső erő, ami megteremthetné a békét. Hacsak nem maga a társadalom, ha úgy tetszik, a nép egysége és egyetértése az élet és politika leglényegesebb kérdéseiben.
Hogy egy új korszakban eljön-e a másfajta, az igazságot és méltányosságot szem előtt tartó sajtószabadság, én nem tudom…

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.