„Magyarország normális, szimpatikus ország, ilyennek is látják mindenhol külföldön…”, olvashatók lapunk keddi számában a Külföldi médiatükör címmel megjelent beszámoló kezdő szavai, amelyekkel a tudósító összegzi, mi hangzott el azon a budapesti konferencián, „amelyen neves külföldi szakemberek és újságírók is felszólaltak”.
Ezzel szemben a valóság helyreigazítást kér – hogy a jogi bükkfanyelvet imitálva utasítsuk vissza azt, ami egyszerűen nem igaz. De erről később.
A konferenciát Magyarország magyar és külföldi szemmel címen a Konrad Adenauer Alapítvány és a Professzorok Batthyány Köre közös szervezésében tartották meg. Az utóbbi elnöke, Náray-Szabó Gábor nyitóbeszédében – tényszerűen – azt mondta, hogy Magyarország megítélése „mélypontra jutott, a külföldi sajtóban megjelent cikkek a gazdasági válságról és a rasszizmus elterjedéséről szólnak”.
A konferenciáról szóló tudósítás Náray után Oplatka Andrást, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem tanárát szólaltatta meg, aki korábban a Neue Zürcher Zeitung svájci lap közép-európai tudósítójaként dolgozott Budapesten. Méghozzá igen tisztességes, tárgyilagos, a valósággal egybecsengő cikkeket írva lapjában, mint ahogyan azt a Magyar Nemzet az évek során nemegyszer és nem is kétszer nyugtázta.
Oplatka teoretikusként azonban már nem igazán első vonalbeli. Tőle származik a külföldön rólunk kibontakozó „normális, szimpatikus” kép. Előadásában elmondta azt is, hogy az újságokat „csak a katasztrófák és a botrányok érdeklik”, és hogy „Magyarországot súlyának és nagyságának megfelelően kezelik”. Hozzátette, hogy a nyugati sajtó „előszeretettel foglalkozik a szélsőségekkel”.
Roland Schatz, a zürichi Media Tenor Nemzetközi Intézet igazgatója pedig azt fejtette ki, hogy „a legtöbb Magyarországról szóló hír negatív eseményekről számol be, de ez minden ország esetében így van”.
Oplatka András egyébként mondott még valamit, ami korábbi kijelentésénél is erősebben ütközik a valósággal. És erre tanúk e lap olvasói is. Furcsállta ugyanis, hogy – idézzük a tudósítást – „a magyarok a hazánkról külföldi lapokban megjelent minden egyes mondatot szentírásnak tekintenek”.
A volt tudósító ezek szerint „a magyarok” fogalmából kifelejtette minden bizonnyal nemcsak lapunk, de szinte a teljes jobboldali írott sajtó olvasóit, akik tudják, e sajtóban a nyugati médiában Magyarországról megjelent „tényleírásokat” és véleményeket nemhogy szentírásnak nem tekintik, de azok erős bírálatai nem tucatjával, hanem százasával mérhetők.
Sőt, kijelenthető – és aki bennünket provincializmussal vádol, forduljon a Google keresőhöz –, hogy annyira méltatlanul és igaztalanul, mint Magyarország, demokratikus berendezkedésű ország a nyugati lapoknak nem célpontja. És ez a kijelentés – mint lapunkban korábban szintén kimutattuk – vonatkozik az Amerikai Egyesült Államok itteni követségére is. Bizonyításként ismét kínos próbát ajánlunk az automatikusan szűklátókörűséggel és szinte beteges reflexszerűséggel „összeesküvés-elmélettel” előhozakodóknak: kijelentésünk kényszeres cáfolói üssék be a Google keresőjébe a „tolerance” és a „US Embassy” (amerikai nagykövetség) szavakat. Budapest lesz az első. Mintegy kétszáz ország közül nem kis eredmény. Arra az egyébként faji alapon szerveződő ország fővárosára, amelynek „demokratikus” kormányzói „állati sorban” tartják Gáza lakóit (Jimmy Carter volt amerikai elnök szavai), egyetlen toleranciakurzus találatot sem kapunk, amelyből a budapesti amerikai nagykövetség nálunk végeérhetetlen fesztivált tart. És amelynek ügyvivője, Jeffrey D. Levine kivételes arcátlansággal és rendszerességgel avatkozik be a magyar belpolitikai életbe, hol Gyurcsány Magyar Chartáját – amelynek tagjai oly buzgalommal festik ördögi feketére képünket a külföldi közvéleményben –, hol a Bajnai-kormány programját magasztalva. Mert tudja, itt, és csakis itt büntetlenül teheti.
Nos, a közmondásos kutya meglehetősen rothadt teteme itt van elásva az újságírásban. Azzal, hogy a valósággal a kényes kérdésekben szembemenő, „politikailag korrekt” újságírás (is) valamilyen oknál fogva nálunk ereszti szélnek legnagyobb könnyedséggel a szakma valamennyi normáját és terjeszti mindenfajta ellenőrzés nélkül egy szűk budapesti kör legvadabb hazugságait és annak ideológiai rémlátomását.
Ezek a szélsőségesen valóságellenes és „gyűlöletbarát” képek látnak napvilágot a nyugati sajtóban. Oplatka azon állítása, hogy ugyanakkor a Magyarországról alkotott kép ennek pontosan az ellenkezője, egyszerűen nem igaz. Vajon – megfordítva –, ha minden egyes magyarországi hírközlő éveken át azt harsogná, hogy Belgium Európa legrasszistább, legkevésbé toleráns országa, ahol a szélsőséges flamandok vallonokat és antwerpeni gyémántkereskedőket gyilkolnak, vajon milyen kép alakulna ki a média helyi fogyasztóiban, és befolyásolná-e az így kialakult képet jelentősebben az, ha egy-egy magyar turista Belgiumban ennek pontosan az ellenkezőjét tapasztalná útja néhány napja alatt?
A válasz: nem. Mint ahogyan ma Magyarországról is roppant előnytelen kép alakult ki azért, mert a nyugati média ezt az imázst alakította ki róla.
Hogy ne legyünk ravasz szelektivitással vádolhatók, idézzük a konferencia megrendezését követően két, hazánkkal foglalkozó cikket. Az egyik a német balliberális lapban, a Süddeutsche Zeitungban jelent meg június 16-án Michael Frank tollából, amely nem kevesebbet tesz, mint annak idején az említett budapesti kör köztársasági elnökké masszírozott szócsöve, Göncz Árpád volt író és volt köztársasági elnök tett, aki az olasz La Stampában hívta Európát segítségül – Antall József ellen. Most helyette Frank úr teszi ugyanezt cikke végén. Hogy miért? Mert, szerinte, itt a cigány-, zsidó- és értelmiségellenes erőket, a nácikat és fasisztákat védi az államhatalom és annak erőszakszervei! Miközben az elszabadult pokolban Orbán Viktor kerülgeti a parlamentet az utcán, és szít nacionalista lázongást a Kárpát-medencében, írja a valóságnak hatalmas pofonokat lekeverő lap.
Frank úr forrásai? Névtelenségbe burkolódzó, „bátor”, „elkötelezett demokraták”, akik húsz évvel ezelőtt készítették elő nálunk Közép-Európa szovjet diktatúrájának végét. Tényleg? E bátor demokraták a szovjet megszállás alatt álló egypártrendszeri diktatúrában merték a nevüket vállalni, és ma, amikor imádott kormányuk van hatalmon, amely ellenségeinek – a népnek – a szemét lövi ki, amiért az demokratikus jogait gyakorolja, a kritikát nem mernék vállalni? És ezt a sajtót simogassuk Oplatka és a többi felszólalóhoz hasonló elnéző mondatokkal?
Másnap, június 17-én Markus Salzmann a World Socialist Web Site-on (világszocialista világhálóhely) írt hosszú „elemzést” Magyarországról, amelyben a szokványos toposzokon (antiszemitizmus, cigányellenesség, Magyar Gárda) kívül azt az ordenáré hazugságot is olvashatjuk, hogy Frank úr értesülései szerint „már nem hivatalos megbeszélések kezdődtek a Fidesz és a Jobbik közötti kormánykoalícióról a következő választások utánra”. Emlékeztessünk arra: a The New York Times 2000. január 3-án egyenesen azt hazudta, hogy a Fidesz és a MIÉP koalícióban kormányoz.
És e két cikk után alakítsák ki Frank és Salmzann urak olvasói azt a véleményüket, hogy Magyarország normális, szimpatikus ország?
Badarság.
De hogy itt valakik a szó leggonoszabb értelmében nem normálisak – és ez nem Magyarország –, az biztos.
Oplatkáék szerint egyébként a sajtó amúgy is mindig a rosszra vevő. Tényleg?
Nem véletlenül idéztem a mottóban Roger Cohent. Ő is vevő az iráni rosszra. De fel tudna mutatni Oplatka vagy Schatz úr egyetlen példát, amikor a világsajtó arra a rosszra volt vevő, amikor Magyarországon „nőket gumibottal és az állami engedéllyel felfegyverkezett nagy férfiak ütlegeltek”? Nem? Miért nem? Netán azért, mert a vipera jobb a gumibotnál? Vagy Oplatka és Schatz urak szerint jobb, ha valaki szemét lövik ki, mintha a fejére vágnak gumibottal? Ők is azt választanák, ha megkérdeznék tőlük?
Nem lenne itt az ideje, ha egyszer valaki elkezdené őszintén elemezni azt, hogy mi történik a külföldi sajtóban? Remélem, hogy ez a cikk az első bátortalan lépés a valóság feltárására.
origo.hu
Kínos érkezés: így szerencsétlenkedett Olaf Scholz a budapesti csúcstalálkozón - videó
