Reménytelen helyzetből indulunk

A lakiteleki népfőiskola szívében, a Kölcsey-házban, amelynek karzatát hatvannégy magyar vármegye címerei díszítik, egy harminc évvel ezelőtti híres-nevezetes költőtalálkozó résztvevői gyűltek össze csütörtöktől péntekig, nemcsak nosztalgiázó szellemidézésre, hanem közös dolgaink megvitatására, hiszen ma talán még reménytelenebb helyzetből kell önmagunkat újragondolnunk.

Lezsák Sándor költő, a Lakitelek Népfőiskola teremtője, ma is spiritus rectora, a Nemzeti Fórum elnöke a pártállam hatalmi apparátusával folytatott évekig tartó küzdelem gyümölcseként 1979. május 18–19-re Lakitelekre invitálta nemzedéktársait irodalmi, szociográfiai konferenciára az akkor is reménytelen helyzetben lévő fiatal magyar irodalom megmentése érdekében. E szimpóziumon Csoóri Sándor, Ilylyés Gyula is felszólaltak. 2009. május 21–22-re újra összehívta barátait, pályatársait, hogy felidézzék ama eseményt, amely az egyik emlékező, Szilágyi Ákos költő, esztéta szavait idézve fordulatot idézett elő az újkori magyar történelemben. Füzi László, a Forrás főszerkesztője nyitotta meg Bahget Iszkander fotókiállítását az 1979-es írókonferencia eseményeiről.
Az első napon a résztvevők, a nagy példaképek nemzedékének képviselőjeként Buda Ferenc, az egykori ifjak közül Lezsák Sándor, Tóth Erzsébet, Pardi Anna, Dobozi Eszter, Marosi Gyula, Marafkó László, Szilágyi Ákos, Serfőző Simon, Szentmihályi Szabó Péter, Nyilassy Balázs író-költők, Bíró Zoltán, Alexa Károly, Kiss Gy. Csaba, Kulin Ferenc, Alföldy Jenő, Pete György, Agárdi Péter irodalomtörténészek, Márton Gyöngyvér képzőművész, Csató Károly szociográfus, Bahget Iszkander fotóművész ama régi találkozó jelentőségét idézték meg. A konferencia egyik ajándéka volt a Fiatal Írók Találkozója Lakitelek, 1979–2009 című antológia Tóth Erzsébet és Agócs Sándor szerkesztésében. A könyv annak a két napnak hiteles összefoglalása, amely megváltoztatta Magyarország szellemi térképét. A kötet melléklete Illyés Gyula CD-n rögzített hozzászólását. A konferencia egyik szakrális, múltidéző gesztusaként az egykori fiatalok magnófelvételről hallgatták meg a népi-nemzeti irodalom kimagasló alakjának szavait.
A második napon a tanácskozás a mai feladatok számbavételének szimpóziuma lett. Szilágyi Ákos arra emlékeztetett, hogy 1979-ben megtörtént a népi-urbánus kézfogás, s a nemzet felemelkedésének záloga most is a kölcsönös megértés és szeretet lesz. Bíró Zoltán szerint nemzettudat szempontjából ma rosszabbul állunk, mint 1979-ben. A művészetek és a közoktatás – Magyar Bálint nem túl áldásos tevékenységének „köszönhetően” – katasztrofális helyzetbe került, a baloldali kormány első számú felelőse a történteknek. Az új kabinetnek vállalnia kell szerinte a rendpárti beavatkozás feladatát is. Alexa Károly Fekete Gyula gondolatait idézte: a Trianon óta fogyatkozó magyarság négy-öt éve olyan demográfiai mélypontra jutott, ami már-már a herderi jóslat valóra válásával fenyegeti nemzetünket. Kiss Gy. Csaba a bajok fő okának tartja, hogy 1990-ben nem mertünk szembenézni a kommunizmussal, s néven nevezni a sötét, véres diktatúra bűnöseit. Miközben az egykori NDK-ban, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban az interneten olvasható a besúgók és a beépítők névsora, nálunk magas pozícióban ülnek egykori párt-, KISZ-vezetők és spiclik. Tóth Erzsébet egyik emblematikus írását idézve így történhetett, hogy a magyarság egy része megszerette kínzóit. Kulin Ferenc irodalomtörténész kulcsfontosságúnak tartja, hogy a jobboldal – okulva a múltból – ne hagyja többé zsarolni magát törpepártoktól.
Lezsák Sándor zárszavaiban elmondta: újra megtörtént a csoda. A beszélgetés a szeretet és a megbecsülés jegyében zajlott. A szervező-elnök búcsú helyett meghívta a résztvevőket szeptember második hetének végére a tanácskozás folytatására.