Füvek, madarak

Az idegen szavak szótárai nem ismerik a szandi-mandit. Pedig Magyarországon negyven éve, 1969-ben fogalommá vált. Sőt világszámmá! Mint megtudjuk az Ismeri a szandi-mandit? című, Gyarmathy Lívia rendezte filmből.
A filmet a minap a rendezővel együtt néztük meg. A vetítés végén beszélgettünk vele. A rendező örömmel tapasztalta, hogy a jelenetek nagy része ma is él, a mai huszonévesek nagyokat derülnek film közben egy-egy mozdulaton, poénon („beszóláson” – ahogy ma mondják). Minden és mindenki olyan kicsinyes, kisstílű ebben a filmben, mondja valaki; a rendező rögtön visszakérdez: Miért, nem vagyunk mi mindannyian kicsinyesek? Azután hozzáteszi, csak az a film nézhető meg több évtizeddel később, amelyik nem hazudik. Valaki megjegyzi, hogy Jirí Menzel világát idézi a film, hevesen tiltakozik: ő akkor még nem is látta Menzel filmjeit. Pedig a megjegyzés nem utánérzésre utalt, hanem arra, hogy a magyar filmművészet is világszinten volt akkoriban – csak ezt rajtunk kívül senki nem vette észre, s mára már a szakmán, a beavatottakon kívül senkinek eszébe se jut. A szerencsés kivételek közé tartozik Stőhr Lóránt filmkritikája: „Döbbenetes, hogy Gyarmathy Lívia rendező és Böszörményi Géza forgatókönyvíró már 1969-ben milyen pontosan megragadta a Kádár-korszak kispolgáriasodó világának alapképletét, amit a magyar film társadalomképe alapján későbbre, a hetvenes– nyolcvanas évekre datálhatnánk…” A művészet érzékeny műszer, olykor évtizedekkel korábban jelez – és persze nem figyel oda rá senki.
De mi is az a szandi-mandi? Forrása az angol Sunday és Monday, vagyis a vasárnap és a hétfő, amely több (például a filmben is kisstílűen, de nagy lelkesedéssel utánzott) angol számban is előfordul. A Sunday-Monday, avagy „magyarul” a szandi-mandi (tekintsük álikerszónak, s írjuk is így, persze fogalommá válva lehetne szandimandi is) életérzés. Nemcsak egy „világszám”, hanem az akkori hétvége, a vasárnap és a hétfő, a szórakozás, kikapcsolódás felhőtlen és a munka kényszeres érzésének édes-bús összekapcsolása.
Bár a szandi-mandi álikerszót nem tartalmazzák szótáraink, a világhálón sok magyar honlapon felbukkan, sőt egy szállóige-gyűjteménynek ez a bejegyzett neve. Hogy miért pont ez? Nem jöttem rá. Erősen valószínű, hogy Gyarmathy Lívia filmje nyomán vált ez az angol mellérendelő szókapcsolat a magyar nyelv részévé.
Érdekes tapasztalat megnézni egy filmet szövegértési szempontból is. Elhangzik benne, hogy üb. Ma már valószínűleg sokan nem értik. Ha feloldjuk a rejtjelezést, és eláruljuk: üzemi bizottság – akkor sem. Dicsérik a főszereplő ruháját, aki így hárít: „Csomagból vettem!” Ki emlékszik arra, hogy a hatvanas években igazi jó ruhát csak „kapni” lehetett: csomagban küldték valakinek, aki esetleg eladta másnak. A főszereplő sorolja munkahelyeit: végig a gyárneveket a Váci útról, Kőbányáról… Egyetlen gyár sincs már meg ezek közül, ki tudja, mit jelent ez a mai nézőknek, akik ráadásul azt sem tudják, hogy aki ennyi gyárban megfordult, azt „vándormadárnak”, rossz munkaerőnek tekintették – ma éppen a fordítottja igaz: munkatapasztalatot vélnek mögötte.
Ekkor megfordul a beszélgetés. Van a filmben olyan mondat, amelyet nyilván nem szánt semmilyen üzenetnek a rendező, ma mégis súlyos mondanivalót hordoz, vagyis utólag telt meg jelentéssel. A főszereplő azt mondja a kisfiának: „Vedd ki a füvet a szádból!” Ennek a mondatnak csak alapjelentése volt 1969-ben: ne rágcsálja a kisfiú a piszkos füvet. A mai fiatalok nagyot derültek rajta, nekik többet jelent már. A drog metaforikus neve ugyanis fű. Akinek fű van a szájában, vagy még inkább: füvezik, az nem füvet rágcsál, hanem drogozik.
A filmvetítésen ott volt az egykori filmfőigazgató is. Búcsúzóul annyit mondott, nagyon fontos tanulságot hordoz megnézni egy-egy filmszalag kölcsönzési céduláját. Kiderül belőle ugyanis, hogy mikor vetítették utoljára a filmet. Ezt több mint másfél évtizede… Most huszonöt egyetemista közelebb került kicsit a hatvanas évek magyar filmművészetéhez, szülei gyermekkori Magyarországához, s ha kicsit jobban elmélyedtek a filmben és a film utáni beszélgetésben, akkor szakadozó, de alapjaiban mégis közös világunk megértéséhez is.