Bár az adóátrendezések hivatalos célja a vállalkozások adófizetési kötelezettségének mérséklése lett volna, sem idén, sem jövőre nem lehet adóteher-csökkenésről beszélni. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) számításai szerint a társaságiadó-emelés, az áfaemelés és az adókedvezmények megvonása miatt idén mindössze 50 milliárd forintnyi lehet az egész magyar vállalkozói ágazat adókönnyítése, jövőre pedig az adóterhek emeléséről lehet beszélni.
– Érdemben ma senki nem foglalkozik a gazdaság dinamizálásának kérdésével – fogalmazott tegnap Parragh László, az MKIK elnöke a kamara Válságkezelő műhely című rendezvényén, ahol elmondta: a gazdaság áldozatvállalásai rendre hiábavalónak bizonyultak, mert az adóemelésekből befolyó többletbevételeket a költségvetés korábban sem a hazai cégek növekedésére fordította. – Sehol nem látszanak azok az uniós pénzek, amelyeket az építőiparnak harangozott be a kormány, de a hatásában 1400 milliárdosnak mondott gazdaságélénkítésből sem érzékelni semmit – fogalmazott Parragh, aki szerint az uniós pénzek átcsoportosítása hónapok óta csak a szlogenek és a programok szintjén létezik. Hangsúlyozta: a tehetetlenséget mutatja, hogy a magyar feldolgozóipart térdre kényszerítette a harminc százalékkal megnövekedett élelmiszer-behozatal, a kis- és középvállalkozások fejlesztésére létrehozott Jeremie nevű uniós program pedig csődöt mondott.
A rendezvényre meghívott Oszkó Péter pénzügyminiszter kitért arra, hogy a tavaly szeptemberben benyújtott költségvetéshez képest ezermilliárd forintos megszorításról döntött a kormány, a jövő évet érintő megszorítás pedig 900 milliárd forintos nagyságrendű.
Jön az új megszorítás. Megkezdte a 2010-es költségvetés előkészítését a kormány: Bajnai Gordon kormányfő és Oszkó Péter ma egyenként egyeztet a minisztériumok többségével. A távirati iroda információi szerint a tárcák jövőre még az ideinél is kevesebbet költhetnek. A kormány a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodásban ugyanis vállalta, hogy jövőre 3,8 százalékos lesz az államháztartás hiánya, a kormányfő szerint mindez kőbe vésettnek tekinthető. Jövőre 120 milliárd forintot kell megtakarítani az önkormányzatok működésén, s a távolsági közlekedés, illetve a MÁV oldalán 40 milliárd forintos költségcsökkentést kell elérni.
Tanulságos videók
