Távolról mennyország, közelről pokol

Lelakatolt kocsma, bezárt élelmiszerbolt, hígítótól bódultan tántorgó fiatalok, délidőben árokban borozó férfiak, mikrobuszban működő közért – pillanatképek egy alig több, mint ötszáz lelkes Nógrád megyei falucska mindennapjaiból. A kistelepülés festői környezetben fekszik, az ott lakók életét azonban megkeseríti a helyi cigányság egy része, akiktől a környék településein is rettegnek. Szátok polgármestere még reménykedik, legalábbis hinni akar abban, hogy a falu újra fejlődő pályára állítható.

Kudarcba fulladt békéltetés. Csak figyelmeztető lövésekkel sikerült lecsillapítani azt a kisebb tömeget, amelynek tagjai tavaly októberben kora este rendőrökre támadtak Szátokon. Az eset előzménye, hogy a hatóság emberei igazoltattak egy autót, a jármű vezetője elismerte, hogy ivott. Ezt követően az autó utasai és odaérkező társaik veréssel fenyegették az igazoltató rendőröket, majd az egyik utas fojtogatni kezdte az egyik hivatalos személyt, akinek sikerült megvédenie magát. A felszólítások után három figyelmeztető lövést adtak le a rendőrök, csak azután nyugodott meg a balhés tömeg, amelynek csillapításában a helyi kisebbségi önkormányzat egyik képviselője is részt vett. Az ügyben három szátoki és egy romhányi fiatalember ellen vádat emeltek társtettesként, csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt; ítélet még nem született. Az eset után a rétsági rendőrkapitány békéltető labdarúgó-mérkőzést szeretett volna szervezni beosztottjai és a szátoki romák között, de sem a kollégái, sem a cigányok nem támogatták a kezdeményezést.

Ahogy Vác után rákanyarodunk Rétság felé a 2-es útra, csodálatos látvány tárul elénk. Balról a Börzsöny meredek hegyvonulatai, jobbról pedig a Cserhát lankásabb dombjai szegélyezik utunkat. A természeti viszonyokhoz igazodó, kanyargó út mellett erdősávok, zöldben pompázó mezők és megművelt szántóföldek váltogatják egymást. Az Isten nagyon jó kedvében lehetett, amikor ezt a vidéket megalkotta.
Húszperces vezetés után érünk Szátok határába, a Cserhát és a Nógrádi-medence találkozásánál fekvő település távolról lenyűgöző képest fest. A falucskát egyik oldalról dombok, a másik oldalról szántó és mező veszi körül. A helyiek úgy tartják, olyan termékeny erre a talaj, mint a Kisalföldön. Régen több ezer hektáron gazdálkodtak errefelé, manapság azonban jórészt csak füves kaszáló terül el mindenhol, amerre a szem ellát. Már-már tapintható a nyugalom, nem is értjük, hogy ilyen csodálatos környezetben hogyan lehet annyi gond, mint amennyiről korábban hallottunk.

Betelt a pohár a vállalkozóknál
Márpedig a szátoki cigányoknak nagyon rossz híre van a környéken. Ideérkezésünk előtt három olyan vállalkozóval is találkoztunk, akiknek személyes élményeik vannak a falucska lakóival kapcsolatban. Nevüket, nem meglepő módon, egyikük sem vállalta, mint mondták, nem elsősorban azért, mert félnek, hanem mert nem akarnak bajt maguknak. Egyikük, akinek több vállalkozása is van a Szátoktól alig kilenc kilométerre fekvő Rétságon, leginkább csak hírből ismeri a falucska problémás lakóit, bár a gondok az ő érdekeltségeiben is mindennaposak. Mint elmondta, Rétságon is annyira eldurvult a helyzet, hogy már senki nem jelentkezik felszolgálónak a szolgáltatóegységeibe. Szomorúan jegyezte meg, hogy tizenöt év alatt legalább száz alkalmazottja volt, egy idő után ugyanis mindenki felmond nála. Egy másik vállalkozó testközelből volt kénytelen megtapasztalni, milyen az, amikor a szátoki cigányok „mulatnak”. – Egy évtizeddel ezelőtt szereztem meg Romhányban egy vendéglátóegységet. Évekig családi vállalkozásban üzemeltettük, majd bérbe adtuk. Rövid idő alatt négy bérlő is megfordult nálam, a szátoki cigányok ugyanis gondoskodtak róla, hogy hamar elmenjen a kedvük az egység üzemeltetésétől – emlékezett viszsza. A szomszéd község lakói ugyanis gyakran átruccantak Romhányba, és nemegyszer az ő vendéglátóegységét választották „szórakozásuk” célpontjául. Ilyenkor gyakran kötözködtek a vendégekkel, és nem fizették ki a számlát. Ha pedig ezt a pultos szóvá tette, abból mindig balhé volt. – Azt kiabálták, hogy ez a védelmi pénz – fűzte hozzá. A férfi ötödszörre egy olyan társaságnak adta ki ingatlanát, akik vannak olyan erősek, hogy megvédjék magukat. Azóta nincs balhé.

Bezárt a közért és a kocsma
Nem úgy Szátokon, ahol két hete zárt be a falu egyetlen élelmiszerboltja. Kocsma már két éve nincs a településen, mind a két egységet ugyanaz a vállalkozó üzemeltette, amíg bírta idegekkel. A férfi, akinek már az apja is boltot vezetett Szátokon, nem akart nyilatkozni lapunknak az ügyről. Csak annyit mondott, hogy ahol a környéken egy roma is van, ő ott nem vállalkozik.
Ilyen előzmények után érkezünk a távolról gyönyörű falucskába. Kiderül, a vállalkozó igazat mondott, a saját szemünkkel is látjuk, hogy tényleg lakat van a „büfé” és az élelmiszerbolt ajtaján. Ahogy lassan haladunk a településen, mindenfelé romák méregetnek minket, bizonyára feltűnik nekik, hogy idegenül mozgunk a faluban. A község másik végén egy zárt mikrobusszal találkozunk, ami az élelmiszerbolt szolgáltatásait igyekszik pótolni. Egy idősebb hölgy vásárol éppen az eladótól, amikor odaérünk. Megkérdezzük, hogy miért zárt be a közért, amire azt válaszolják, hogy a helyiek egy része nem bírt magával. – Önök nem félnek? – kérdem a mikrobusz sofőrjét, aki csak annyit mond, hogy eddig még nem esett bajuk. A település gondjairól egyébként mindent elárul, hogy a rendet manapság két körzeti megbízott és egy kutyás rendőr igyekszik fenntartani. Egyikük sem lakik Szátokon, s a helyiek keveslik a jelenlétüket a településen.

A jegyző nem mer nyilatkozni
Elköszönünk a kétszemélyes mozgó „élelmiszerüzlettől”, és a polgármesteri hivatal felé vesszük az irányt. Amikor belépünk a községházára, éppen egy roma fiatalasszony érdeklődik a segély érkezéséről. Megnyugtatják, hogy délután utalnak. A polgármester asszony nem tartózkodik a településen, a jegyző pedig láthatóan nem szívesen mond bármit is a gondokról, telefonon odahívja inkább a falu első emberét, aki „civilben” orvos mellett dolgozik ápolónőként. Annyit azért elárul, hogy nyolc éve 480 lakosa volt a településnek, míg manapság már 564-en élnek Szátokon. Az etnikai viszonyokról pedig annyit tudunk meg, hogy míg az ezredforduló környékén a lakosság negyven százaléka cigány volt, addig manapság ugyanekkora a nem romák aránya.
Közben megérkezik Szűcs Lászlóné polgármester, akit láthatóan nagyon meglep, hogy a településre látogattunk. Viselkedését nézve az az érzésünk, azt hiszi, valaki a nyakára küldött minket. Azzal kezdi, hogy azért nem olyan durva itt a helyzet, mint amiről mi korábban hallottunk. Amikor a közelmúltban bezárt közértet hozzuk szóba, igyekszik megnyugtatni minket, hogy a boltot nem verték szét. – A kisebbség részéről néhányan ballagásra szerettek volna italt vinni hitelre, de az eladó a korábban felhalmozódott tartozások miatt ezt megtagadta. Ezután állítólag olyan támadásba lendültek a vendégek, hogy a boltos bemenekült a raktárba. Az eladó jelzett nekem telefonon, így értesítettem a rendőrséget. Mire a hatóság emberei kiértek, a bajkeverők eltűntek a helyszínről – emlékezik vissza az inzultusra a polgármester. Megtudjuk azt is, hogy a kocsma két éve szintén hasonló okok miatt zárt be. A helyi „szórakozni vágyók” azóta más településekre járnak, ahol szintén gondok vannak velük.

A Szátok szó átok
A polgármester szomorúan állapítja meg, hogy a szátokiaknak nagyon rossz hírük van a környéken. Mint mondja, már a romhányi polgármester is felemelte szavát a falucskából átruccanó látogatók miatt. Ha pedig egy vállalkozónak akar helyből munkaerőt közvetíteni, a település neve hallatán mindenki lecsapja a telefont. Szűcs Lászlóné ettől függetlenül védelmébe veszi a szátoki cigányságot, mert azt elismeri ugyan, hogy félnek tőlük a környéken, de szerinte nem olyan alattomos és kegyetlen emberek, mint amilyennek elsőre tűnnek. – Én még bízom bennük – nyugtat cseppet sem meggyőzően a falucska első embere.
Szűcs Lászlóné hangsúlyozza, hogy a gondok az óriási munkanélküliségre vezethetők vissza. A bajok abból adódnak, hogy az emberek nagyon ráérnek, ezért italoznak, egy részük pedig ezért szipuzik. Ezt utóbbit a polgármester óriási gondnak tartja. – A szipuzás hatalmas méreteket ölt, a rendőrség pedig nem tud mit tenni ellene, mert nem lehet büntetni. A helyzet már odáig fajult, hogy a körülbelül tíz szipus időnként nappal is csapatosan bolyong a faluban, és szívja a zacskót. Van, amikor megtámadják a békés lakosságot, éjjel pedig bezörgetnek a házakba. Ijesztő látványt nyújtanak, arról nem is beszélve, hogy már két beteg gyerek is született szipus apától – panaszkodik a polgármester, aki saját bevallása szerint is kezd már belefáradni a szélmalomharcba. Még egyelőre küzd, havi 80 ezer forintért.

Aki teheti, menekül a településről
Megköszönjük a polgármester segítségét, majd még egy rövid sétát teszünk a településen. Találkozunk egy roma fiatalasszonnyal, akinek a férje szipuzik, egyik gyermeke pedig siketnéma. Elmondja, hogy nagyon szeret Szátokon lakni, és az sem zavarja annyira, hogy minden bezárt a településen. Szóba elegyedünk egy háromfős borozgató társaság tagjaival is, akik fényes nappal az árokparton fekszenek. Egyikük meg sem tud szólalni az ital hatása miatt, egy középkorú férfi szeretne, de nem igazán érteni a mondanivalóját. Annyit azonban elárul, pofátlanságnak tartja, hogy a vállalkozó bezárta az élelmiszerboltot. Akit a körülmények zavarnak, az elköltözött a településről. Szinte már csak az idősek és a cigányok maradtak Szátokon, valamint a település fejlődéséért reménytelenül küzdő polgármester. Szátok pedig csak egy a sok száz, siralmas helyzetben levő kistelepülés közül.